„Szent István Társulat” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
PityuBot (vitalap | szerkesztései)
a fájl;bélyegkép
Pataki Márta (vitalap | szerkesztései)
9. sor:
 
[[Fájl:IpolyiArnold.jpg|bélyegkép|balra|Ipolyi Arnold (1823-1886)]]
A szabadságharc leverése után [[1852]]-ben vette fel a kiadó a [[I. István|Szent István]] nevet. Az éveken át tartó elnyomás alatt törekedtek a nemzeti nyelvet ápolni. A [[kiegyezés]] után tankönyvkiadó tevékenységbe kezdett a társulat, valamint oktatási segédeszközöket, tanári segédkönyveket jelentettek meg. Ekkor számtalan Magyarországon élő kisebbség nyelvén is adtak ki műveket. A kiadó fő alakja ebben az időben [[Ipolyi Arnold]], későbbi [[besztercebánya]]i, majd [[nagyvárad]]i püspök volt. Újabb folyóriratot kis elindítottak ''Családi Lapok'' címmel, negyedévente pedig a ''[[Katholikus Szemle]]''-t hagyta el a nyomdát.
 
A századfordulóra a társulat az ország egyik nagy cégévé vált. A bevételek lehetővé tették, hogy a társulat magának egy székházat építtessen. Ezt 1898 decemberében adták át. Ebben az épületben kezdte meg néhány hónappal később a saját nyomdaüzem, a Stephaneum. Ezzel a beruházással a kiadók közt a [[Franklin Társulat]] mögött a második helyen szerepelt a társulat. 1923-ban [[XI. Piusz pápa]] az ''Apostoli Szentszék Könyvkiadója'' címmel tüntette ki a társulatot, ezzel a kor legnagyobb egyházilag elismert kiadói közé került. 1935-től a társulat szerkesztette és adta ki az ''Élet'' című szépirodalmi képes hetilapot.