„Katapultülés” változatai közötti eltérés

a
nincs szerkesztési összefoglaló
a
A legelső katapultülések csak bizonyos repülési sebesség és magasság mellett működtek, majd megjelentek a földön mozgó gépből is működtethető ülések (ilyen például a csehszlovák [[L–39 Albatros]] kiképzőgép [[VSz1–BRI]]) ülése. A jelenleg korszerűnek számító típusok (például a [[JAS 39 Gripen]] [[Martin-Baker Mk. 10]]-es ülése, a [[MiG–29]] [[K–36]] ülése, valamint az amerikai [[F–15 Eagle|F–15]] és [[F–16 Fighting Falcon|F–16]] [[ACES II]] ülése) ''zéró-zéró'' rendszerű, ezek földön álló gépből (''zéró'' magasság, ''zéró'' sebesség) is biztonságosan mentenek.
 
A katapultálás folyamatát általában egy kar meghúzásával indítják, ezután egy szerkezet összerántja a pilóta kezeit és lábait, hogy ezek meg ne sérüljenek. A pilótakabin tetejét a katapultálás előtt általában lerobbantják, szabaddá téve az ülés útját, de egyes üléseknélrepülőgépeknél (például a [[helyből felszálló repülőgép|helyből felszálló]] [[Harrier]]nél) a plexitetőt betörve zajlik le a katapultálás. A repülőgéptől történő biztonságos eltávolodást általában egy szilárd hajtóanyagú kivetőtöltet idézi elő, amely rakétaként működve, az ülést egy sínen gyorsítva lövi ki, általában függőlegesen fölfelé (egyes régi repülőgépeken lefelé). Zuhanás közben általában egy stabilizáló ernyő nyílik ki, nagy magasságból történt katapultálás esetén a pilóta oxigénellátását az ülésbe épített oxigéntartályból oldják meg. Pár ezer méteres magasságban leválik a pilótáról a katapultülés, és kinyílik a fő mentőernyő, amellyel a pilóta földet ér. Vízfelszínre érkezés esetén automatikusan mentőcsónak fúvódik föl. A pilóta megtalálását rádióadó segíti.
 
== Külső hivatkozások ==