Folyamatos írás

Az egybeírás a szavak szóköz vagy más tagolójel nélküli írása, amelynek az egyes nyelvek helyesírásában fontos szerepe, önálló jelentése lehet.

Funkciója

Praktikus célú egybeírás Titusz császár diadalívén

Az egybeírásnak néha csak a praktikus oka van, mint például az ókori latin feliratokon, ahol a szövegeket rendszerint folyamatosan, szóköz nélkül jegyezték le.

A legtöbb mai nyelvben azonban az egybeírásnak nyelvi funkciója van: számos esetben szóösszetételek létrejöttét, ezáltal az összekapcsolt szavak fogalmi önállósulását jelzi, máskor a kiejtést tükrözi (mint az olasz névmásoknál vagy a cseh vagy szlovák tagadószónál). A szavak fogalmi önállósulása is összhangban lehet a kiejtéssel, például az összetételeket már jellemzően önálló szóként hangsúlyozzuk (pl. szövegszerkesztő: csak az első szóra esik hangsúly), alkotóelemeiktől függetlenül. A kevésbé meghonosodott, ill. alkalmi összetételeket tagjai azonban megőrizhetik önálló kiejtésüket, noha ezeket is egybeírjuk (pl. jádekösöntyű, vö. faasztal).

A jelentés megváltozásának, a fogalmak önállósulásának több fajtája van, s ezek közül nem mindet írjuk egybe. A szólások, közmondások is önállósultak ugyan, mert elkülönültek az elemeik szó szerinti jelentésétől (pl. csütörtököt mond: nem 'a pénteket megelőző napot említi', hanem 'tönkremegy'), ám ezeknél megmarad a különírás.

Az egybeírható szavak hossza, az egybeírás szabályai igen eltérőek lehet a nyelvekben: az angolban rendszerint csak a rövid elemekből álló összetételeket írják egybe (s azokat se mindig), németül viszont magyar szemmel nézve szokatlanul hosszú fogalmakat is egybeírnak. Az egyes nyelvek különbségére jellemző, hogy egyazon fogalmat angolul vagy franciául több szóban írnak, míg németül vagy magyarul ugyanezeket sokszor egybeírják.

Lásd még szóösszetétel.

Az egybeírás a magyar nyelvben

A magyarban az egybeírás általában azt jelöli, hogy szavak bizonyos együttese nem szókapcsolat, hanem szóösszetétel. Más szóval: a szókapcsolatokat különírással, a szóösszetételeket egybeírással jelöljük. (Ez alól a gyakorlatban akadnak néha kivételek.)

Az egybeírást bizonyos okokból néha kötőjel helyettesíti (l. ott), de nyelvileg a kötőjeles írás is egybeírásnak számít.

Alárendelő összetételeknél

Az egybeírásnak az alárendelő összetételeknél három fő oka lehet:

• jelentésváltozás,
• ragelhagyás,
• hagyomány.

Jelentésváltozás

Jelentésváltozás esetén a szavak együttes jelentése más, mint tagjaik jelentésének összege. A jelentésváltozás tényét mindig egybeírás jelöli. Raggal nem jelölhető összetételek

• alanyos, pl. agyafúrt ('ravasz')
• minőségjelzős, pl. gyorsvonat ('vonatfajta')
• mennyiségjelzős, pl. hatökör ('buta')

Raggal jelölhető összetételek:

• tárgyas, pl. jótáll ('szavatol')
• határozós, pl. napraforgó ('növény')
• birtokos jelzős, pl. barátfüle ('tésztaféle')

Ragelhagyás

A ragelhagyás azt jelöli, ha két szót azért írunk egybe, mert a köztük lévő viszonyt jelölő rag elmarad, pl. fát vágó (t elmarad) > favágó. Ez a fajta értelemszerűen csak a raggal jelölhető összetételeknél lehetséges:

• tárgyas: kéményseprő (= kéményt seprő)
• határozós: áldozatkész (= áldozatra kész)
• birtokos jelzős: ablaküveg (= az ablak üvege)

Jelentéstömörítés

Egyes szókapcsolatok tagjainak viszonyát csak több szó betoldásával lehet kifejteni, tömörítve fejeznek ki jelentést, pl.:

• motorcsónak, hófehér

Hagyományos (kivételes) esetek

Atipikus egybeírás

A raggal nem jelölhető alárendelő összetételeket néha a hagyomány miatt egybeírjuk:

• alanyos: szúette
• tárgyas: jótett
• határozós: bérbeadás
• birtokos jelzős: napkelte

Hagyományosan az alábbi összetételeket is egybeírjuk, ha csupán kéttagúak:

• anyagnévi jelzős: faasztal
• számnévi jelzős: kétéves

Atipikus különírás

Bizonyos esetekben a fentiek által indokolt összetételeket sem írjuk egybe. Ezekre az esetekre alszabályok vonatkoznak, pl.:

• fel-le járkál
• szövő-fonó ipar
• Kászim pasa bástya