„Folyamatos írás” változatai közötti eltérés

Az egybeírásnak néha csak a praktikus oka van, mint például az ókori [[latin nyelv|latin]] feliratokon, ahol a szövegeket rendszerint folyamatosan, szóköz nélkül jegyezték le.
 
A legtöbb mai nyelvben azonban az egybeírásnak nyelvi funkciója van: számos esetben [[szóösszetétel]]ek létrejöttét, ezáltal az összekapcsolt szavak fogalmi önállósulását jelzi, máskor a kiejtést tükrözi (mint az [[olasz nyelv|olasz]] névmásoknál vagy a [[cseh nyelv|cseh]] vagy [[szlovák nyelv|szlovák]] tagadószónál). A szavak fogalmi önállósulása is összhangban lehet a kiejtéssel, például az összetételeket már jellemzően önálló szóként hangsúlyozzuk (pl. ''szövegszerkesztő'': csak az első szóra esik hangsúly), alkotóelemeiktől függetlenül. A kevésbé meghonosodott, ill. alkalmi összetételeketösszetételek tagjai azonban megőrizhetik önálló kiejtésüket, noha ezeket is egybeírjuk (pl. ''jádekösöntyű'', vö. ''faasztal'').
 
A jelentés megváltozásának, a fogalmak önállósulásának több fajtája van, s ezek közül nem mindet írjuk egybe. A szólások, közmondások is önállósultak ugyan, mert elkülönültek az elemeik szó szerinti jelentésétől (pl. ''csütörtököt mond'': nem 'a pénteket megelőző napot említi', hanem 'tönkremegy'), ám ezeknél megmarad a különírás.