„Népmese” változatai közötti eltérés

[[Fájl:Dore ridinghood.jpg|bélyegkép|150px|Gustave Doré illusztrációja a Piroska és a farkashoz.]]

 

A népmesék számos szállal kapcsolódnak az őket alkotó társadalomhoz, az adott világképhez, hiedelemvilághoz. A társadalomszerkezet, amit meglétük önmagában feltételez, a civilizációs fejlettség fokán áll, önálló „intézményei” vannak, az előadók, vagyis a [[mesemondó]]k. A mesemondók többnyire a paraszti réteghez tartoztak, de a népmesék nem kötüdnek szorosan a paraszti rétegekhez. Ma már nem létezik a marxista és egyéb rendszer szerint definiált nép, mégis a népmesék elevenen hatnak és élnek, mert az a társadalom, amelyet ábrázolnak, egy ideális 18-19. századi paraszti társadalom.<ref>Ez természetesen csak Európára vonatkozik, a távol-keleti népmesék más kultúrkörben mozognak, ezért esnek ki e lexikoncikk vizsgálatából.</ref> Ebben szerepet játszik a népmese normatív szerepe is, azaz nemcsak szórakoztatásként funkcionál, hanem bizonyos magatartásformákat, problámás helyzetekre megoldásokat kínál. A gyermekek nevelésében ezért is volt fontos szerepe.

 

A népmese az élőbeszéd művészete. A mesének az elmondó és a hallgató is részese. A kifejezőeszközök a beszéd és az azt kísérő gesztusok és mimika, illetve a két ember között lévő viszony. Ezért szinte lehetetlen feladat, hogy a népmeséket írásban rögzítsék. Az erre történő kísérletek csak vázlatokat illetve műköltészeti szövegeket tudtak produkálni.

 

A [[magyar ősköltészet]]nek feltehetően része volt a népmese [[hősmese]] illetve bolondmese formájában. A honfoglalás idején már valószínűleg [[varázsmese|varázsmeséink]] és [[tündérmese|tündérmeséink]] is voltak. A magyar legendamesék bizánci és nyugat-európai forrásokból táplálkoznak. A [[szólásmagyarázó mese|szólásmagyarázó mesét]] Nyugaton nem ismerik. Később olasz reneszánsz alakzatok kerültek be a népmesék anyagába. A fabula latin-német-olasz eredetű. A török hódoltság korában a mesékbe átkerült a ''tekerleme'' forma. A 16. században jelentek meg az első népkönyvek, innentől kezdődik a szóbeliség és írásbeliség interferenciája: a francia ''fabliau'' például írásban jutott el Magyarországra, a német tündérmesék 18. századi virágzása itt is éreztette hatását, a Grimm fivérek gyűjtése a polgárok körében volt népszerű, Perrault meséinek változatai még a 20. században is kerültek elő. Nagyban hozzájárultak a népmesekincs megőrzéséhez [[Kriza János]], [[Jókai Mór]], [[Arany László]] és [[Benedek Elek]] gyűjteményei. A 19. század termékei voltak a ponyvafüzetek, melyek a különböző változatok redakcióit gyarapították. Napjainkban még mindig a gyermekek mulattatására, nevelésére szolgál, bár a szóbeliség szerepe visszaszorult az írásbeliséggel szemben.

 

Minden élő alkotás őrzi a kialakulás korának életét, annak részleteiről is beszámol. Kimeríthetetlen kincsesbánya ezért a Magyar népmesék több tízezres köre a rég letűnt világok ismeretéről. Különösen a magyar nyelvnek, mint ősnyelvnek a kapcsolatrendszerében.