„Csillagtérkép” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Bot: következő hozzáadása: lv:Zvaigžņu karte |
a →Történetük: linkek |
||
15. sor:
A talán legtovább használt csillagkatalógust [[Ptolemaiosz Klaudiosz]] készítette, aki az [[Alexandria|Alexandriából]] szabad szemmel látható 1022 csillagot sorolja fel Syntaxis ([[140|i. sz. 140]]) c. munkájában, mely [[Arab nyelv|arab]] fordításban, [[Almagest]] néven terjedt el. Mindegyik csillagra megadta égi koordinátájukat és fényességüket.
A görögöknél és más népeknél rendkívül fontos volt a csillagok ismerete, mert a hajósok ezeket használták
[[Fájl:Uranometria orion.jpg|bélyegkép|200px|Az [[Orion csillagkép]] Johann Bayer Uranometriájában
A középkorban az arabok vitték tovább a tudományt és a csillagképek ismeretét, új katalógust is készítettek, és a csillagok neveit arabra fordítva hagyományozták tovább. A dán [[Tycho Brahe]] készítette el a szabad szemes korszak utolsó nagy felmérését: 25 éven keresztül figyelte meg a csillagokat és 777 csillag helyzetét adta meg minden addiginál nagyobb pontossággal. Munkája halála után, [[1602]]-ben jelent meg – alig pár évvel a [[távcső]] megjelenése előtt.
A 17-18. században a déli féltekén utazó hajósok feltérképezték a déli félteke addig európaiak által nem látott csillagait és elnevezték őket. Ezeket már felhasználta [[Johann Bayer]] az [[Uranometria]] ([[1603]]) c. munkájában, ami 12 új csillagképet is tartalmazott. Bayer a legfényesebb csillagok megnevezésére egy ma is használt módszert vezetett be: a csillagokat [[Görög ábécé|görög betűkkel]] azonosította, melyet birtokos esetben kapcsolt a csillagkép latin nevéhez: [[Alpha Centauri]]: a [[Kentaur csillagkép]] alfája (=legfényesebb csillaga) (lásd: [[Bayer-féle jelölés]]).
A nagy földrajzi felfedezések időszaka, különösen a [[17. század]] a csillagtérképészet aranykora volt. A déli féltekén csillagászati és hajózási műszerekről nevezték el a csillagképeket. Az északi félteke csillagképei közötti üres helyeket is kitöltötték új csillagképekkel, sokszor a legújabb tudományos-technikai találmányokat az égbe juttatva – micsoda különbség a [[görög mitológia|görög mitológiához]] képest, ahol sokszor [[Zeusz]] jutalmazta meg a halandókat vagy halhatatlanokat azzal, hogy az égbe kerüljenek.
Új csillagképeket vezetett be a lengyel Jan [[Hevelius]] ([[1690]]), többek között királya és pártfogója, [[III. János lengyel király|Sobieski]] Pajzsa nevűt. A francia [[Nicolas Louis de Lacaille|Lacaille]] is több déli csillagképet nevezett el. Ezek egy része megmaradt, mások az [[1922]]-es szabványosításkor eltűntek; így például a magyar [[Hell Miksa]] által költött [[György Hárfája]] is.
Az [[ellenreformáció]] és a [[barokk]] időszakában egyes túlbuzgó térképészek a teljes „pogány” csillagtérképet keresztény csillagképekre cserélték le: így lett [[Andreas Cellarius]] térképén [[1708]]-ban a [[Zodiákus|12 állatövi csillagkép]]ből a 12 apostol, az Argonauták hajójából Noé bárkája.
A csillagképek a 19. század elejéig az európai térképeken mindig [[Mitológia|
A [[fényképezés]] elterjedésével a fotólemezek váltak csillagatlasszá: ennél pontosabban nem rögzíthető a csillagok helyzete. A legnagyobb ilyen vállalkozás a [[Palomar Sky Survey]] volt 1951-ben; 1870 darab
A [[Nemzetközi Csillagászati Unió]] [[1922]]-ben szabványosította a [[csillagkép]]eket, latin nevüket is egységesítve, [[1930]]-ban pedig elfogadták a csillagképek határvonalait.
Amint a mind nagyobb távcsövek megjelentek, egyre több – halványabb – csillag vált láthatóvá és katalogizálhatóvá. A katalógusok fő jellemzője az, hogy milyen halványságig tartalmazzák a csillagokat és milyen plusz információkat közölnek róluk ([[Csillagászati színképosztályozás|színkép]], távolság). Az [[1997]]-ben kiadott [[Hipparcos-katalógus]] 118 ezer csillag adatait tartalmazza: a [[Hipparcos-műhold]] több millió mérése alapján ezen csillagok helyzetét, távolságát, mozgását és [[luminozitás]]át.
A távolságadatokból számítógépen kirajzolható a csillagokból vagy távoli galaxisokból álló tér háromdimenziós térképe is. Pontosan olyan, amilyet a [[sci-fi]]-kben látni lehet. A számítógépes adatbázisokból a képernyőn kirajzolt virtuális térkép előnye, hogy a világűrben mozoghatunk vele: a csillagos ég máshogy néz ki az [[Orion-köd|Orionból]] nézve, mint tőlünk. Térképet rajzolni mind a 100 ezer csillagból már csak ezért is fölösleges: egy dinamikus adatbázis szolgál a legjobb térképként.
A csillagok mellé a ködök és csillaghalmazok legismertebb katalógusa a [[NGC-katalógus|New General Catalogue]] (NGC), a távoli, kisebb távcsővel halvány, elmosódott foltként látszó objektumok katalógusa a [[Messier-katalógus]] – mely eredetileg azért készült, hogy az üstököskutatóknak felsorolja azokat a helyeket, ahol üstökössel összetéveszthető foltok láthatók az égen. A [[Sloan Digital Sky Survey]] 2005-ig 180 millió csillag és galaxis adatait rögzítette.
| |||