„2009-es európai parlamenti választás Magyarországon” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
162. sor:
'''Négypontos Fidesz javaslat az olcsóbb kampányért'''
 
A [[Fidesz]] négypontos javaslatot készít az EP-választási kampány olcsóbbá tétele érdekében – jelentette be [[Répássy Róbert]] január 14-én Budapesten. Az ellenzéki politikus elmondta: javaslataik szerint a pártok köteleznék magukat, hogy csak a közszolgálati médiumokban hirdetnek a kereskedelmi médiumokban nem; közösen meghatározott kiadási korlátot szabnak meg; átlátható kampányszámlát vezet be minden párt és csak onnan költ a kampányban, illetve hogy a kormány nem költ közpénzt kampányra. Répássy hangsúlyozta: hamarosan elkészülnek az írásos javaslataik, amiket ezután elküldenek az EP-választáson résztvevő pártoknak, mint tárgyalási alap. A Fidesz szeretné, ha a javaslatai törvényi szintre emelkednének, azonban ha ez nem sikerül, akkor legalább egy pártok közötti megállapodásban rögzítenék ezt a négy pontot. Répássy szerint még januárban megkezdődhetnek a tárgyalások.<ref>[http://www.echotv.hu/?akt_menu=72&newsid=93845 Fidesz-javaslat az EP-választás költségeinek leszorítására]; Az Echo TV cikke, 2009. január 14.; Elérés: 2009. január 14.</ref>. Bár még nem kapták kézhez a Fidesz EP kampánnyal kapcsolatos írásos javaslatait, az SZDSZ kész egyeztetni azokról - mondta Gulyás József a párt ügyvivője. A liberális politikus szerint ugyanakkor nem egy, konkrétan az európai parlamenti választásra vonatkozó megállapodásra van szükség, hanem egy valamennyi választásra érvényes törvényre.<ref>[http://www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=23154 Az SZDSZ kész egyeztetni a Fidesszel] ]; A Mix Online cikke, 2009. január 15.; Elérés: 2009. január 15.</ref>.
 
'''MSZP lista'''
170. sor:
'''Az SZDSZ EP-listáját Szent-Iványi vezetheti '''
 
Szent-Iványi István vezeti az SZDSZ[[Szabad Demokraták Szövetsége]] EP-listáját a párt ügyvivő testületének döntése értelmében – jelentette be a testület január 23-i ülését követő sajtótájékoztatóján Fodor Gábor. A pártelnök elmondta, hogy most csak a szabad demokraták jelenlegi EP-képviselőjének jelöléséről döntöttek, de az ügyvivő testülettől felhatalmazást kapott arra, hogy a jövő heti ülésre terjesszen be további négy nevet. A grémium ekkor dönt a jelöltekről, de a listát majd a párt országos tanácsa hagyja jóvá február eleji ülésén.<ref>[http://www.mno.hu/portal/611214 Az SZDSZ EP-listáját Szent-Iványi István vezeti]; A Magyar Nemzet Online cikke, 2009. január 23.; Elérés: 2009. január 23.</ref>.
 
'''Bokros Lajos vezetheti az MDF listáját'''
 
Az MDF[[Magyar Demokrata Fórum]] választmánya az EP-lista elveiről tárgyalt, a listáról a következő ülésén dönt - mondta [[Olajos Péter]]. Olajos kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: jó eséllyel indul a listavezetői helyért.<ref>[http://www.mno.hu/portal/608485 Olajos: Jó eséllyel indulok a listavezetői helyért]; A Magyar Nemzet Online cikke, 2009. január 11.; Elérés: 2009. január 11.</ref>. [[2009]]. [[február 24]]-én azonban az MDF elnöksége [[Bokros Lajos]]t kérte fel az MDF lista vezetésére.<ref>[http://mdf.hu/index.php?akt_menu=77&hir_reszlet=5526 MDF.hu]</ref><ref>[http://mno.hu/portal/618296 Magyar Nemzet Online]</ref><ref>[http://index.hu/belfold/2009/02/24/az_europai_bokros_lajossal_kacerkodik_david_ibolya/ Index.hu]</ref>
 
'''Várhatóan Thürmer vezeti a Munkáspárt listáját'''
 
A média helyett az utcára helyezi európai parlamenti választási kampánya súlypontját a [[Magyar Kommunista Munkáspárt]] – közölte [[Thürmer Gyula]] elnök 2008. december 30-án. Közlése szerint a párt központi bizottsága várhatóan februárban dönt az EP-lista összetételéről, az élen feltehetőleg ő áll majd, mint a párt legismertebb személyisége, de a listán helyet kap számos fiatal munkás és vállalkozó is.<ref>[http://www.mno.hu/portal/606311 Thürmer vezetheti a Munkáspárt EP-listáját]; A Magyar Nemzet Online cikke, 2008. december 30.; Elérés: 2008. december 30.</ref>.
 
'''A Lehet Más a Politika is indul a választáson'''