„Parthenopéi Köztársaság” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
a (Bot: következő hozzáadása: el:Παρθενόπεια Δημοκρατία)
[[Kép:Flag of the Parthenopaean Republic.svg|250px|bélyegkép|A köztársaság zászlaja]]
{| class="infobox bordered" style="width: 25em; text-align: left; font-size: 90%;"
|-
| colspan="2" style="text-align:center; font-size: large;" | '''Parthenopéi Köztársaság'''
|-
| colspan="2" style="text-align:center;" | '''1799'''
|-
| colspan="2" style="text-align:center;" | [[Kép:Flag of the Parthenopaean Republic.svg|300px]]
|-
! Államforma:
| köztársaság
|-
! Fővárosa:
| Nápoly
|-
! Első uralkodó:
| -
|-
! Utolsó uralkodó:
| -
|-
| colspan="2" style="font-size: smaller;" | {{{footnotes|}}}
|}
 
A '''Második Nápolyi Köztársaság''' egy tiszvirágéletű államalakulat volt, mely azon francia törekvések következtében alakult ki, hogy a forradalmi eszméket meghonosítsák [[Európa]] más államaiban is. Hivatalosan '''Parthenopéi Köztársaság''' néven volt ismert, a város antik nevére utalva.
 
== Előzmények ==
A [[francia forradalom]] kitörésekor [[I. Ferdinánd nápoly–szicíliai király|IV. Ferdinánd]] és felesége [[Habsburg–Lotaringiai Mária Karolina Lujza főhercegnő|Mária Karolina királyné]] támogatták ugyan a reformokat, de a Francia Királyság bukása után gyorsan elvetették azokat. A [[Nápolyi Királyság]] [[1793]]-ban csatlakozott a [[Franciaország]] elleni első koalícióhoz, ugyanakkor a köztársaságpártiakat is kemény megtorlásoknak vetették alá. Ennek ellenére a [[köztársaság]] eszméje teret hódított elsősorban az [[arisztokrácia]] köreiben.
 
[[1796]]-ban [[I. Ferdinánd nápoly–szicíliai király|IV. Ferdinánd]] ugyan békét kötött [[Franciaország]]gal, de [[1798]]-ban [[Habsburg–Lotaringiai Mária Karolina Lujza főhercegnő|Mária Karolina]], látva [[Horatio Nelson|Nelson]] győzelmét a [[nílusi csata|nílusi csatában]] és alapozva [[I.Bonaparte NapóleonJózsef|Bonaparte tábornok]] távollétére, megyőzte férjét, hogy hadat üzenjen a franciáknak. Nelson admirális [[1798]]-ban érkezett [[Nápoly]]ba, ahol nagy lelkesedéssel fogadták. A [[nápoly]]iakiaknak egy 70 000 emberből álló hadsereget sikerült verbuválniuk az osztrák [[Karl von Mack]] tábornok vezetése alatt. A hadsereg október 29-én sikeresen elfoglalta [[Róma|Rómát]] és visszaállította a [[Pápai ÁllamotÁllam]]ot. Egy sikeres francia ellentámadás során viszont seregei visszavonulásra kényszerültek.
 
A király visszasietett [[Nápoly]]ba és annak ellenére, hogy város lakosságának legnagyobb részét kitevő ''lazzarik'' (szegény réteg) királypárti volt és bármikor a király védelmére sietettek volna, Nelson hajóján [[Palermo|Palermóba]] menekítette udvarát. A város irányítását Francesco Pignatelli Strongoli herceg vette át.
A Parthenopéi Köztársaságot 1799. január 23-án kiálltották ki hivatalosan. Az új államalakulatnak nem volt saját vezetése, saját rendfenntartó erői és teljes mértékben a francia hadseregnek volt alárendelve, amely vissza is élt helyzetével: gyakoriak voltak a fosztogatások és a nemi erőszak. A köztársaság vezetői magas rangú, iskolázott emberek voltak a társadalom magasabb rétegeiből, akiknek gyakorlati ismereteik hiányoztak a ország vezetését illetően, ugyanakkor nem ismerték az alacsonyabb réteget életkörülményeit. A vezetés hamarosan pénzügyi nehézségekbe is ütközött, elsősorban Championnet sorozatos követelései miatt.
 
Eközben [[Palermo|Palermóban]] [[Fabrizio Ruffo]] [[bíboros|kardinális]] megszervezte az ellenforradalmat. Hadserege az ''Esercito Cristiano della Santa Fede'' (a Szent Hit Keresztény Hadserege) elsősorban útonállókból, elítéltekből, parasztokból és dezertőr katonákból állt. A hadseregnek elváráson felüli sikerei voltak, végigvonultak a Köztársaság területén fosztogatva és mészárolva. Egy angol századnak sikerült elfoglalnia [[Procida]] szigetét, de néhány kisebb összecsapás után a [[nápoly]]i flottával visszahívták őket [[Palermo|Palermóba]]ban, miután oda várták az egyesített spanyol és francia flottákatflottát.
 
Ruffo hadserege, orosz és török hadihajók támogatásával [[Nápoly]] ellen indult. A francia seregek visszavonultak, így a gyenge nápolyi hadsereget könnyen le tudták győzni. Csak [[Nápoly]] és [[Pescara]] városok álltak ellen.
 
1799. június 13-án Ruffo csapatai elérték [[Nápoly]]t és Ponte della Maddalena-i csatában legyőzték a városvédőket és bevonultak a városba. Ruffo serege és a lazzarik folytatták az utcai harcokat, és ugyan sikerült meghódítaniuk a várost, mégsem voltak a helyzet magaslatán, ugyanis a franciák a [[Sant’Elmo erőd|Castel Sant’Elmoból]], míg a köztársaságpártiak a [[Castel Nuovo]]ból és a [[Castel dell’Ovo]]ból ágyúzták az utcákat és várták a felmentő spanyol-francia flottát. Ruffo igyekezett minél hamarabb kiegyezni és kiüríteni az erődöket, annak ellenére, hogy [[Habsburg–Lotaringiai Mária Karolina Lujza főhercegnő|Mária Karolina királyné]] megtiltott bármiféle egyezkedést a felkelőkkel. Rövid egyezkedések után a köztársaságiak és a franciák belegyeztek az erődök feladásába, cserébe a jövőbeni szabadságuk biztosításába. A franciákat és az ezt ígénylő köztársaságpártiakat biztosították, hogy szabadon elhajózhatnak [[Toulon]] felé.
 
[[1799]]. [[június 24.|június 24-én]], miközben a távozó hajókat rakodták, megérkezett [[Horatio Nelson|Nelson]] flottája. Az admirális nem fogadta el kapituláció feltételeit. Ruffo közbenjárására [[június 26.|június 26-án]] engedélyezte a köztársaság-pártiak hajóra szálását is. [[június 28.|Június 28-án]] viszont a királyi udvartól kapott felhatalmazás értelmében mégis letartóztatta az elutazni készülő felkelőket.
* [[Nápolyi Királyság]]
* [[Két Szicília Királysága]]
 
==Felhasznált irodalom==
*Blanchard, Paul - ''Southern Italy'', Somerset Books Company, London, 2007 ISBN 9781905131181
 
[[Kategória:Nápoly]]