„Magyar esszéirodalom” változatai közötti eltérés

Nyitott kérdés, hogy ma, a magyar prózairodalom erős változásai után - és közben - milyen rangja van az esszének? E cikk írója úgy látja, hogy nagyon csekély. A magyar regény jelentős alkotásokkal arat közönség- és kritikai sikert, a legújabb irodalomtörténeti iskolák inkább a tudomány felé közelítik az irodalomról szóló diskurzust, néhány érdekes és eredeti kritikus is műveli szakmáját (Bán Zoltán András) - esszéírók azonban nemigen vannak. Az idősebbek közül [[Sándor Iván]]t említhetnénk, de ő is prózaíróként ismertebb; a középkorú nemzedék legnagyobb alakja [[Balassa Péter]] nemrég halt meg, de rá is leginkább az irodalomtudós vagy kritikus megjelölés illik. Ugyanez mondható el [[Radnóti Sándor]], vagy a kiváló [[Poszler György]] munkásságáról. Írásaik közel állnak az esszéhez, de elsősorban és lényegében mindketten esztéták, vagy/és irodalomtudósok (Radnóti jelentékeny kritikus is). Az irodalmi közvélemény nem elsősorban esszéíróként tatja őket számon, mint ahogy nem [[Beke László]] művészeti írót vagy [[Wilheim András]] zeneesztétát. Az esszének nincs ma visszhangja, kereslete, becsülete, mmegbecsülése.

Most egy közelálló kérdés felé kanyarodok: a képzőművészeti és filmtárgyú esszékönyvekhez. A Filmvilág c. folzóirat hiába közli SilágyiSzilágyi Ákos vagy a festő Karátson Gábor érdekes esszéit az orosz ill. a kínai film tárgyából, az irodalmi közvélemény ezekre nem figyel. Talán a képzőművészeti esszékötetek, legalább a közönség egy szűkebb, de mértékadó rétegénél sikeresebbek, irodalom-kritikai elismertségük is jelentősebb. Művészetfilozófiai jellegű esszéivel méltán becsülik például [[Földényi F.László]]t vagy [[Sebők Zoltán]]t. Filmművészeti esszékötetekkel vált ismertté [[Bikácsy Gergely]] kritikus, akinek azonban ''Bunuel-napló'' című 1999-es könyve, bár a filmet érdeklő olvasókat megtalálta - az irodalmi közvélemény előtt szinte ismeretlen maradt. Az irodalmi világ csak filmszakmai könyvnek fogta fel, tehát alig méltatta - holott valójában irodalmi esszé. A filmtudományi értékelés pedig némi joggal azt rótta fel kárára, hogy "filmtudományként" nem felel meg annak kritériumainak. Talán mindennek következésképpen a szerző következő, nagyigényű, és évekig írt nagy terjedelmű "Róma-esszékönyve" (''Római Piramis'') évek óta kéziratban várja a megjelenést, hiszen a kiadók minősítése szerint utikönyvnek nem felel meg, viszont nem is novella vagy regény... akkor tehát micsoda? (Részletei olvashatóak a ''Liget'' c. folyóiratban és a tekintélyes ''Holmi'' 2004. áprilisi számában. Ezek a publikálások a kéziratot ismerő egyik könyvkiadót (''Osiris, Helikon, Balassi, Cartaphilus, Kortárs'') sem ösztönöztek arra, hogy a terjedelmes keziratot könyvben is kiadja...) Végül ''A Dunánál Kiadó'', [[Szőcs Géza]] irányításával vállalta publikálását. Ugyanakkor nemcsak útikönyvek, hanem csacsogóan felszínes római vagy parizsi naplók villámgyorsan napvilágot látnak a kereskedelmi siker reményében.