Leginkább a lehullott, száraz fát hasznosították, de esetenként kivághatták az élőfát is. A földesúr döntötte el, hogy mikor és mennyi fát lehet elhozni. Figyelembe vette a jobbágyok igényeit, de nem feledkezett el az erdészeti szempontokról sem. Ha valaki nem megfelelő időben, illetve a megengedett mennyiségen túl vágott, azt súlyosan megbüntették. A faziásért cserébe a jobbágyok vágták és szállították a fát a földesúr számára. A szállítás a jobbágyok, a vágás zsellérek feladata volt.
Ha a község határában volt erdő, a jobbágyok a hullott és száraz fából, de ha ez nem volt elegendő, az élőfából is részesülhettek tüzelés céljából. Ha a földesúrnak valamely szomszédos ter-en volt erdeje, abból kellett fát szolgáltatnia. A fa mennyiségét és a vágás idejét (mind a jobbágy szükségletét, mind az erdészeti szempontokat figyelembe véve) a földesúr az úriszéken határozta meg, s a vm. vizsgálta fölül. Ezen fölüli mennyiség vágásáért szigorú büntetés járt. - Épület- és szerszámfát a földesúr csak a tetőzet, ablakok és ajtók, de nem falak építésére, illetve szekerek, ekék, jármok javítására volt köteles adni, mert ezek az ő szolgálatában is használódtak el. Kerítésekre épületfát és cserjét csak a földesúr beleegyezésével vághattak. A faziás fejében a jobbágyok a földesúrnak tartoztak fát vágni s azt elfuvarozni, de nem mindkét kötelezettség terhelte ugyanazt a jobbágyot. A vágás inkább a [[zsellér]]ek, a szállítás a [[jobbágy]]ok dolga volt. Egy [[zsellér]] 0,5 [[öl]] fát vágott, az egész telkes gazda 1 [[öl]] fát szállított be a földesúr majorjába vagy a birtokán levő más helyre.
