„Polgári Demokrata Párt” változatai közötti eltérés

 
==Története==
[[1944]]. [[december 2.|december 2-án]] [[Szeged]]en a PDP egyike lett a [[Magyar Nemzeti Függetlenségi Front]]ot megalapító öt pártnak, amelyek már a hatalom megszerzésére készültek, mihelyt végetérnek a harcok. Ebben az időben az egyetlen olyan párt volt, amely az egyéni emberi szabadságjogok liberális programjának alapján állt (olyan elődökkel, mint [[Vázsonyi Vilmos]] [[Polgári Demokrata Párt (1900)|Polgári Demokrata Pártja]] a század elején vagy a [[Rassay Károly]]-féle liberális párt).
 
A párt 1945 nyarára tudott országosan számottevő erővé szerveződni, de taglétszáma ekkor sem érte el az ötvenezret. Első elnöke [[Teleki Géza]] gróf volt ([[Teleki Pál]] gróf fia, a [[Horthy Miklós]] kormányzó által korábban [[Moszkva|Moszkvába]] küldött – sikertelen – háromtagú fegyverszüneti bizottság egyik tagja [[Szentiványi Domokos]]sal és [[Faragho Gábor]]ral). A párt valódi operatív vezetője [[Szent-Iványi Sándor]] [[unitáriusok|unitárius]] püspöki helynök volt.