„Benke József (színművész)” változatai közötti eltérés

a (→‎Élete: hiv.)
Vándorszínészként járta az országot, [[Debrecen]]ben, [[Szeged]]en, [[Pest]]en és [[Győr]]ött is játszott, [[1811]]-[[1815]] között a társulat színigazgatója volt. [[Győr]]ben különösen nagy sikerük volt és ebből az időszakból maradt fenn az első magyar nyelvű színlap, [[Dugonics András]]: Bátori Mária című színművének az előadásáról. Itt ismerkedett meg [[Katona József]]fel is. Benke volt az, aki Schenbach Rozáliát elindította pályáján és az ifjú színésznő az ő javaslatára változtatta nevét [[Déryné Széppataki Róza|Széppataki Rózára]].
 
[[1815]] után felhagyott a színészettel, [[1820]]. körül megházasodott és tanító lett. LeányaEgyik leánya, Benke Judit [[Laborfalvi Róza]] néven a magyar színjátszás egyik legnagyobb színésznőjévé vált.
 
Benke József [[1855]]-ben halt meg [[Diósgyőr]]ben. Hamvai [[1882]]-ben kerültek a [[miskolc]]i Mindszenti temetőbe, ahol síremléke a mai napig is áll.