„Gál László (katonatiszt)” változatai közötti eltérés

 

Szülővárosában gimnáziumi, majd [[pest]]en jogi tanulmányok után [[1827]]-ben lépett a császári hadsereg 32. gyalogezredébe. [[1830]] és [[1833]] között a [[nemesi testőrség]]ben szolgált, majd ismét a császári hadsereg különböző gyalogezredeiben. [[1848]] tavaszán a 39. gyalogezred főszázadosa volt. Június közepén az [[Arad]]on szerveződő nemzetőrségbe őrnaggyá nevezték ki. [[Október 20]]-átől egy nemzetőr különítmény parancsnokaként három hét alatt megtisztította [[Arad vármegye|Arad]] és [[Zaránd vármegye|Zaránd vármegyét]] és [[Temes vármegye]] északi részét a román felkelőktől. November közepétől alezredessé léptették elő és az aradi ostromsereg egyik dandárának parancsnoka lett. [[1849]] végén ő vezette a [[Bem József|Bem]] tábornok megsegítésére küldött sereget [[Déva|Dévára]]. Februártól a szegedi hadosztály [[Szabadka|Szabadkán]] állomásozó dandárának parancsnokává nevezték ki. [[Március 5]]-én a kaponyai ütközetben legyőzte a Szabadka határáig előnyomuló szerb csapatokat. Márciustól a IV. (Bácskai) hadtest egyik hadosztályának parancsnokaként részt vett a [[Perczel Mór]] vezette ellentámadásban. [[Április 1]]-jén ezredessé léptették elő és [[április 29]]-én megkapta a [[Magyar Katonai Érdemrend]] III. osztályát. Harcolt a [[június 7]]-ei [[kátyi ütközet]]ben, majd miután Perczel Mór vezérőrnagyot a vesztes csata után leváltották, szolidaritásból [[június 15]]-én ő is lemondott beosztásáról. Júliustól a Perczel parancsnoksága alatt szerveződő tartalék hadtest alakításában vett részt. [[Július 30]]-ától ennek a hadtestnek a parancsnoka lett és csatlakozott a közép-tiszai hadsereghez, majd a [[Délvidék]]en létrehozott fősereghez. Tartalékként részt vett a [[szőregi csata|szőregi]] és a [[temesvári csata|temesvári csatában]]. A temesvári csatában súlyos sebet kapott.<!--egy agyúgolyó letépte a lábát--> Sérüléséből már nem épült fel, néhány hónap múlva meghalt.