„Strukturalizmus” változatai közötti eltérés

foucault
(michel foucault es a strukturalizmus)
(foucault)
A '''strukturalizmus''' eredetileg a [[pszichológia|pszichológiában]] jelent meg a [[19. század]]ban ([[Wundt]]), majd az általános [[nyelvészet]] fő irányzata volt, amely az [[1930-as évek|1930-as]] – [[1940-es évek]] során, a [[formalizmus]]ból bontakozott ki. A strukturalizmus a [[nyelv]]et elemeire bontja és az ezen elemek közötti viszonyokkal foglalkozik. Az [[1950-es évek]]ben áttevődőtt a [[kultúra]] egyéb területeire is, gondolkodásmóddá vált. Jelentős eredményekre vezetett például az [[irodalom]]tudományban. Nagy hatással volt az [[irodalomelmélet]]re és a [[művészettörténet]]re is. A művészettörténeti strukturalizmus Wiener Schule (Bécsi iskola) nevű művészettörténeti körből indult el. Középpontjában az egyes műalkotások elemzése áll. Ebben nagy eredményeket is ért el, de a műveket összekötő empirikus jelenségekre nem tudott magyarázatot adni.
 
'''Foucault''' a hatalom, tudás és a szubjektum összefüggéseinek filozófusaként a 20. század egyik legfontosabb gondolkodója. Különösen, pedig magyar szempontból felbecsülhetetlen értékű, mert éppen nekünk, magyaroknak kellene igazán megértenünk a hatalom működését, hiszen a saját bőrünkön már éppen eleget éreztük. E tekintetben Michel Foucault-nál (1926–1984) jobb tanítómestert nem találunk.
Foucault a „posztstrukturalista” vagy a „posztmodern” filozófusokkal ellentétben – mint Derrida, Deleuze, vagy Lyotard – társadalomtörténész is volt, és szinte mikroszkopikus aprólékossággal foglalkozott társadalomtörténeti, kulturális és politikai valóságunk egészen konkrét kérdéseivel. Magyarán szólva konkrét módon is törődött az emberekkel. A társadalom- és kultúrtörténetre is kiterjedő filozófiáját Jürgen Habermas „transzcendentális historizmusnak” nevezte. Foucault a mi fogalmaink szerint nem volt jobboldali, de mélységesen utálta a kommunista rendszereket. És nem csupán azért, mert személyében méltatlanul bántak vele is, mint annyi polgári demokrata értelmiségivel, hanem mert semmitől sem iszonyodott jobban, mint az iskolás szellemtől, az egyéniségek megnyomorításától és a bürokratikus tudatlanságtól, amely eltorzította az eszméket és a kutatókat ideológusokká vagy propagandistákká alacsonyította. Kíméletlenül szembehelyezkedett a szovjet imperializmussal, gondoljunk csak arra, milyen sokat köszönhetett neki a lengyel Szolidarnoszty mozgalom. Blandine Kriegel beszél erről Michel Foucault - ma című könyvében, amelyet 2004-ben, Foucault halálának 20. évfordulójára adott ki.)
 
 
A strukturalizmus: a 20. század közepén Franciaországban kialakult filozófiai irányzat. - A →perszonalizmussal rokon, mert kutatásának fő tárgya szintén az emberi lét, de lényegesen különbözik tőle, mert a perszonalizmus az ember öntudatos és felelősségteljes személyiségének kibontakoztatásában látja a megvalósítandó célt, a strukturalizmussal ellenben az ember fölött szükségszerűséggel uralkodó objektív tényezőket, szerkezeti összefüggéseket igyekszik tudatossá tenni, s az emberi létet azoktól való függőségében magyarázza. - A strukturalizmus távolabbi forrása a 20. sz. ama módszertani változása, mely a 19. sz. elemekből összeszerkesztő magyarázatával szemben az egész, a strukturális egység elemeket meghatározó szerepére mutatott rá. Pl. a korábbi asszociációs lélektannal szemben a 20. sz. alaklélektan arra hivatkozik, hogy a lelki élmények az elemek összességét meghaladó egységet mutatnak; a strukturális lélektan pedig a lelki egységet és jelleget az egységgé szilárduló készségeknek tulajdonítja. A szerkezeti, szervezeti összefüggések jelentőségére mutat rá a modern szociológia s annak különféle segédtudományai. - A strukturalizmus közvetlen forrása az angolszász neopozitivizmus nyelvlogikai irányzata. Ferdinand de Saussure nyelvtudós kutatásaiban különbséget tett a nyelv és a beszéd között: a nyelv konvencionális szabályrendszer, a beszéd alanyi művelet. A nyelvészeti törvények tudatalatti, személytelen rendszert, struktúrát képeznek. - E nyelvészeti elméletet alkalmazható modellnek tekintette Claude Lévi-Strauss etnológiai kutatásainál. Úgy találta, hogy a nyelv, mint a kommunikáció közege fejezi ki legkönnyebben megközelíthetően a tudattalan szintjén egymáshoz kapcsolódó nyelvnek és társad. létnek a tudatos társad. Élet szintjén megjelenő szokásai, normarendszere, mítoszai magyarázható értelmét. A struktúra az a mód, ahogyan az egész részei egymás közt elrendeződnek. Ez az elrendeződés a rejtett, tudattalan struktúra síkján megy végbe, feltárása a kutatás célja. E kutatásnak azonban szerinte ki kell zárnia a szubjektivitás illúzióit, a legszigorúbb objektivitásra törekedve a dolgokat úgy kell néznie, ahogy önmagukban mutatkoznak. E módszer alapján úgy találta, hogy a primitív népek gondolkodásának alapstruktúrája azonos a művelt népekével. - Michel Foucault élesen bírálja az egzisztencializmus szubjektivizmusát, mely szerinte semmi mélyebb emberi kérdésre nem adott érdemleges választ. A szubjektivizmust az objektív-strukturális szemléletmóddal kell felváltani, a kollektív nyelv vizsgálata adja meg az értelmét egy bizonyos korban élő emberek társadalmának és kultúrájának, az emberi tud. archeológiájának (Les mots et les choses. Une archeologie des sciences humaines. 1966). Foucault szerint a kollektív nyelvben kifejeződő episztémé, 'gondolkodási hajlam és mód', egy adott kor gondolkodásának a törvényszerűsége. Annak alárendelt tagja és eszköze az egyén. A nyelv négyféle funkcióját (attribúció, artikuláció, deszignáció, deriváció) Foucault egy olyan négyszög négy csúcsaként tartja ábrázolhatónak, amely felöleli a tartalmazott tényanyagot. E szerint az újkori tört. Három episztéméje a reneszánsz, a felvilágosodás és a 19. sz. antropologizmus és historizmus. A mai manipulált ipari társadalom korában egy új episztémé van kialakulóban. - A strukturalizmus újabb kísérlet az ismételten elégtelennek bizonyult természettudományos szemléletnek az emberi életre és társadalomra való alkalmazására. Az ember nem áll oly tehetetlenül kiszolgáltatva az anonim, tudattalan erőknek, mint a természet értelmetlen lényei. Szelleménél fogva reflexióra és életkörülményei aktív alakítására képes lény, miként azt a művelődés és a filozófia története mutatja. Az ember életét nem határozza meg egyoldalúan egy bizonyos természetes, objektív törvényszerűséggel kialakult struktúra, hanem maga is cselekvőleg, célokat kitűzve és valósítva alakítólag hat létének strukturális szerkezetére. Nem véletlen, hogy éppen az ezredfordulón, a technika elgépiesítéssel fenyegető hatásának ellensúlyozásaként jelentkezik egy újabb humanizmus, mely az ember személyi méltóságát, jogait, lelkiismereti szabadságát, egyéni felelősségét erőteljesen igényli és hirdeti.
 
 
== Jelentős képviselői ==
Névtelen felhasználó