„Nyugati Belső Víziút” változatai közötti eltérés

A Nyugati Belső Víziút a legkiterjedtebb állapotában a Sziklás-hegységtől az [[Appalache-hegység]]ig terjedt, 1000&nbsp;[[kilométer]]es szélességben. A legnagyobb mélysége azonban csak mindössze 800–900&nbsp;[[méter]] lehetett, amivel a tengerek között sekélynek számít. Két nagy kontinentális vízgyűjtő torkollott bele keletről és nyugatról, felhígítva és erőforrásokkal gazdagítva a vízét a kimosott iszap révén, ami változó [[deltatorkolat]]okat alakított ki az alacsonyan fekvő partok mentén. A Víziút keleti szélén az [[üledék]]képződés kis mértékű volt, azonban a nyugati parton egy vastag [[törmelékprizma]] mosódott ki kelet felé a [[Sevier orogenezis|Sevier orogenikus övből]]<ref name=stanley/><ref name=monroe>{{cite book|last=Monroe|first=James S.|coauthors=Wicander, Reed|title=The Changing Earth: Exploring Geology and Evolution|edition=2nd ed.|location=Belmont|publisher=West Publishing Company|year=1997|ISBN=0-314-09577-2|pages=610}}</ref>. A nyugati part ezáltal a [[tengerszint]]től és az üledékmennyiségtől függően sokkal változatosabb volt<ref name=stanley/>.

 

 

A kréta végén a felszín felemelkedése egy [[Laramida orogenezis]] néven ismert hegyképző folyamatként folytatódott, amely során a homokpadok (homokkő) és brakklagúnák (agyagpala) magasabbra kerültek, ahogyan az napjainkban is látható a Laramie Formáció vastag iszap és homokkő rétegein, az alacsonyan fekvő medencék pedig lesüllyedtek. A Nyugati Belső Víziút kettéosztódott a mai [[Észak-Dakota|Észak-]] és [[Dél-Dakota]] államoknál, és visszahúzódott déli irányban a Mexikói-öböl felé. Ez az összehúzódott, regresszív fázis '''Pierre Víziút''' néven is ismert.

==Hivatkozások és jegyzetek==

{{fordítás|en|4=angol|Western Interior Seaway|oldid=270978069}}<!-- 2009-02-15 -->

 

==Külső hivatkozások==

 

[[Kategória:Észak-Amerika földrajza]]