|
Még augusztus 22-én elfogadták az úgynevezett „kétharmados dekrétumot”, melynek az volt a célja, hogy megakadályozza a royalista ellenzék választási győzelmét. A thermidoriánusok tisztában voltak saját mérhetetlen népszerűségükkel, s azzal, hogy a royalisták különféle manőverek segítségével – törvényes úton, szavazatok révén – remélnek hatalomra jutni. A III. év fructidor 5-i (1795. augusztus 22-i) dekrétum előírta, hogy az elektorok gyűlései az új küldöttek kétharmadát (750 közül 500-at) a funkcióban lévő Konvent-tagok közül válasszák meg; a 13-i (augusztus 30-i) dekrétum leszögezte, hogy ha ezt az arányt nem érik el, az újraválasztott Konvent-tagok kooptálással fogják létszámukat kétharmadra kiegészíteni. Ez azt jelentette, hogy a thermidoristák javára az egykori hegypártiakat és az alkotmányos monarchista ellenzéket egyaránt eltávolítják.
== A brumaire-i államcsíny ==
[[Napóleon]] partraszállásának híre nagy szenzáció volt az emberek és a sajtó körében is. Hiába vesztesként tért haza, mégis azt a hőst látták benne, aki majd megszabadítja országát az idegen hatalmak támadásaitól. A közvélemény Bonapartéban a [[Campo Formió-i béke]] megteremtőjét látta, azt az embert, aki most majd ismét békét kényszerít Európára. Valójában az inváziós veszély a Svájci és a Hollandiai győzelem következtében egyelőre elhárult. A polgárháború megint kirobbant: vendémiaire 22-én (október 14-én) a chouanok bevették [[Mans]]-t, majd [[Nantes]]-ot, s bár innen rögtön kikergették őket.
Bonaparte közeledni kezdett a [[Sieyés]] körül csoportosuló puccsistákhoz. Sieyés, ez a jellegzetesen alkotmányos kategóriában gondolkodó koponya, forradalmi ideológia revíziójának útjára lépett. Úgy képzelte, hogy a választást kooptálással kellene helyettesíteni. A forradalomból született új társadalomnak különösen két kategóriája vágyott hatalomra és szilárd társadalmi viszonyokra. Elsősorban a birtokos parasztság, amely békében szeretett volna dolgozni, s nehezen viselte el, hogy a meg-megújuló útonállás minduntalan megzavarja a rendet. A másik az üzleti burzsoázia volt. A burzsoázia vállalkozásainak kibontakozását gátolta a rendszer bizonytalansága, és a háború elhúzódása. Olyan politikai rendszert kívánt, amely megvédi érdekeit, végérvényesen garantálja jogait. A jelenlegi [[alkotmány]]on viszont csak nagyon hosszú idő alatt lehetett volna módosításokat végrehajtani (9 év), ezért Sieyés [[államcsíny]]ben gondolkodott, hogy a problémákat helyrehozza. Ismét a hadsereg segítségéhez kellett folyamodniuk. Az államcsíny előkészületei igen gyorsan haladtak. Sieyés és Bonaparte között Talleyrand közvetített. Ami a Direktórium többi tagját illeti: Barrast, semlegesítették; Roger Ducos pedig árnyékként követte Sieyés-t. Brumaire 18-án ([[1799]]. november 9-én) reggel 7-kor összeült a Vének Tanácsa. Szemle ürügyén csapatok gyülekeztek a Tuleriákban. Határozatot szavazott meg arról, hogy a tanácsok költözzenek át Sanit-Cloud-ba; ezt a III. év alkotmányának 102. cikkelye csakugyan lehetővé tette. [[I. Napóleon francia császár|Bonaparte]] tábornokot „megbízták a jelen dekrétum végrehajtásával, s parancsnoksága alá helyezték a Párizsban lévő csapatokat. Csak a Direktórium hozhatott volna ilyen értelmű döntést. A Direktóriumot ezzel megfosztották minden hatalmától (még az őrség is Bonaparte parancsnoksága alá került), amely így arra kényszerült, hogy tudomásul vegye az eseményeket. Brumaire 19-én ([[1799]]. november 10-én) déli egy óra körül Saint-Cloudban megnyílt a tanácsok ülése. Bonaparte 4-5 ezer embert vont össze a palota körül. Elhatározta, hogy közbelép. Szót kért a Vének Tanácsában. Ünnepélyesen biztosította a küldötteket a köztársaság iránti odaadásáról, tiltakozott a vád ellen, hogy „katonai kormányt” akar létesíteni, támadta az Ötszázak tanácsát, „ahol olyan emberek vannak, akik vissza akarják hozni a Konventet, a forradalmi bizottságokat és a vérpadot” az esetleges ellenzékieskedőket megfenyegette „derék” katonabajtársainak beavatkozásával („kiknek látom már csillogni szuronyait”). Ami a „háromszor is megsértett” alkotmányt illeti, az nem létezik többé; „nincs többé Direktórium”. Végül egy ígéret következett: „mihelyt elmúltak azok a veszélyek, amelyek miatt különleges hatalmat ruháztak rám, le fogok mondani erről a hatalomról”.
Az Ötszázak Tanácsában gránátosok és tábornokok gyűrűjében jelent meg. Egy oszlop Murat Leclerc vezetésével, dobpergés közepette bevonult az Orangerie – ba (Narancsliget), és szétkergette a képviselőket, akik a köztársaságot éltetve távoztak a teremből. A Vének többségének és az Ötszázak kisebbségének közreműködésével még aznap este megszervezték a konzulátust. A brumaire-i államcsíny végén az Ötszázak és a Vének Tanácsa tagjai közül kijelöltek egy-egy 25 fős alkotmánybizottságot, amely a három ideiglenes konzullal (Bonapartéval, Sieyésszel és Ducos-val) összeállította az új alkotmányt, amelyet 13-án elfogadtak, 15-én kihirdettek és 24-én életbe léptettek (Népszavazásra csak 1800 februárjában bocsátották.) az új alkotmány – nevezték a konzulátus alkotmányának, vagy a VIII. év alkotmányának is – a forradalom lezárásának a dokumentuma, mert szakít a népszuverenitás elvével, nem tartalmazza az Emberi jogok nyilatkozatát, nem törekedik a hatalmak szétválasztására, s a köztársasági formák megőrzésével tulajdonképpen monarchikus hatalmat hoz létre.
Kétségtelen, hogy a történetírásnak sikerült eloszlatnia a Direktórium alatti anarchia legendáját, hivatkozva a pénzügyek Ramelnek köszönhető rendbetételére, vagy a Francois de Neufchateau irányította gazdaságpolitikára. De a [[Direktórium]] kormányzásának éveiben Franciaország egy része a „talpégető” haramiák martaléka lesz: hol a postakocsikon szállított pénzt ragadják el, hol magányos tanyákra törnek, s akár hátsó gondolatoktól mentes primitive rebeleknek kell tekintenünk őket, akár fegyveres ellenforradalom hordalékának, működésük mindenekelőtt a forradalmi állam gyengeségéről tanúskodik.
Vadász Sándor művében használja a Direktórium politikájára a „hintapolitika” kifejezést, mely a jobb-, és a baloldal közti ingadozást jelenti, és ami nagyon is ráillik erre a rendszerre. És bár kétségkívül nem mutathatott fel látványos sikereket, a Direktórium, s erről nem szabad megfeledkezni, a forradalom legfontosabb vívmányát: a polgári és paraszti tulajdont megvédelmezte.
== Felhasznált irodalom ==
|
