„Metafizika (Arisztotelész)” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nyíl jav. |
Bot: <references /> cseréje {{források}}-ra |
||
14. sor:
Arisztotelész a könyv különböző részein, különböző dolgokat jelöl meg tárgyként: az első (Alfa) könyvben a négy ok vizsgálatát jelöli meg, mindjárt utána az alfa ellaton (kis alfa) könyvben az igazság kutatása az elsődleges cél. A harmadik (Béta) könyvben az aporiák taglalását tartja a keresett tudomány elsődleges feladatának, a gamma könyv pedig a létező vizsgálatát tartja az elsődleges feladatnak. Az Epszilon könyv az „első filozófiát” teológiának nevezi, tárgya pedig a „mozdulatlan mozgató” (Isten).
Arisztotelész kommentátorok egyik része ezt a
[[Aquinói Szent Tamás]] az arisztotelészi metafizikát háromrétegűnek látta, ezét úgy gondolta, hogy három megnevezés illeti meg: először is teológiának nevezzük, amennyivel istennel foglalkozik, metafizikának, azaz a termszetfilozófián túlinak, amennyiben a létezővel mint létezővel foglalkozik, végül pedig első filozófiának, amennyiben a dolgok elsődleges okait vizsgálja. Ez a felosztás a 20. század elejéig, egy [[Werner Jaeger]] (
1912-ben Werner Jaeger kimutatta, hogy a mű kompoziciója túlságosán problematikus ahhoz, hogy egyetlen monográfiának tekintsük. Ilyen az a tény is, hogy az Alfa könyv után nem a Béta, hanem a kis alfa könyv következik, ami jelentheti azt, hogy később lett beillesztve a teljes műbe. A Gamma és az Epszilon összefüggő gondolatmenetet mutatnak, viszont mindezt megtöri a közbeillesztett Delta könyv. A Mű könyv kritizálja az ideatant, majd a gondolatmenet befejezése után ismét kapunk egy bevezetőt az ideatan fogalmába. Továbbá bizonyos könyvek fejezetei ismétlődnek más könyvekben is.
43. sor:
Arisztotelész a legmagasabb rendű tudománynak a teológia nevet adta, melynek tárgya a változásoktól mentes, mozdulatlan mozgató. Ezzel a kérdéssel a „Metafizika” zárókönyvében, a Λ könyvben foglalkozott, ebben a könyvben olvashatunk Arisztotelész egyetlen, rendszeres teológiai esszéjét.
Minden létező dolgok közül az elsődlegesek a szubsztanciák. Azonban lehetetlen lenne, hogy minden szubsztancia mulandó legyen, mert akkor minden dolog mulandó lenne.<ref>Mivel akkor előfordulhatna, hogy létezzen az, hogy ne legyen semmi. Arisztotelész azonban osztotta elődjeinek azt a gondolatát, hogy lehetetlen, hogy a semmiből keletkezzen valami.</ref> Örök szubsztanciáknak, Arisztotelész szerint, az idő és a változás mondható. Az idő azért, mert nem mondhatjuk azt, hogy volt olyan idő amikor nem volt idő, a változás pedig azért folyamatos, mert a változás ha nem azonos az idővel, akkor kísérője neki.<ref>Az idő a változás fogalma (Arisztotelész: Fizika 219 b 1)</ref> Az egyedüli folyamatos helyváltozás pedig a körmozgás → létezik örök körmozgás.<ref>Λ 1071 b 4-11</ref> Ha pedig van örök mozgás akkor kell legyen egy örök szubsztanciának is. A természetben példa az örök körmozgásra a csillagos égbolt, azonban ennek is kell lennie valamilyen mozgatórugója. Azonban a mozgatott mozgatók sora nem mehet a végtelenbe, kell létezni egy első mozdulatlan mozgatónak amely mentes az anyagiságtól. Ez a mozdulatlan mozgató Arisztotelész istene.
Az első mozgató nem lehet anyag, mivel az anyag ahhoz, hogy mozogjon mindig valamilyen más mozgatóra szorul. Nem lehet a természet sem, mert benne a a mozgás és a mozgatás passzív és aktív elv együttesen van meg. Az első mozgatónak olyannak kell lennie, mint aki mindent mozgat de ő maga mozdulatlan, azaz képesnek kell lennie változást létrehozni úgy, hogy mindeközben maga változatlan marad. Az okok sora ugyancsak az első mozgatóhoz vezethető vissza: kell létezni egy első oknak amely minden ok oka. Ezt az első okot Arisztotelész ''formának'' nevezi. Anyagát tekintve pedig úgy határozta meg mint tiszta aktualitás, energia, tiszta isteni erő amely nem tartalmaz magában semmi anyagiságot, ugyanis az anyag végességet és passzivitást jelent.
Miután Arisztotelész meghatározta a tiszta az első ok, azaz a ''forma'' mienségét, azt, hogy szellemi lény, rátért a kifejtett tevényeségére. Ezt a tevékenyéget a gondolkodásban jelölte meg. Más tulajdonság nem is illene hozzá mit,
Isten és a világ viszonyát, Arisztotelész úgy határozta meg mint a tökéletes és a tökéletlen viszonyát, vagy mint a cél a cél fele törekvő valósággal. A világban található anyagot nem ő hozta létre (az anyag öröktől fogva van) és nem is semmisítheti meg, de formálhatja azt, mert ő a világ célja, amely fele minden változás irányul. A világ teljességében Isten fele irányul, hozzá való hasonlóságra törekszik. Mivel Isten teljesen mentes minden anyagitól, ezért a világon túl, az fölött helyezkedik el, azaz semmiféleképp nem érintkezik az anyaggal. Az anyagra úgy gyakorol mégis hatást, mint a cél a cél fele törekvő lélekre, ahogy a szeretett lény mozgatja a szeretőt, azaz nem érintéssel vagy lökéssel, hanem vonzással: a világ elé tárja tökéletességét és ezzel vágyat kelt bennük, hogy hozzá hasonlítsanak. Isten a világ dolgaira nem egyformán hat: Arisztotelész hierarchikus világképe szerint Isten csak a hozzá legközelebb álló szférára hat, az állócsillagok szférájára. Itt, a hatás következtében a legtökéletsebb mozgás keletkezik, a körmozgás. Ezt veszik át rendre a többi szférák, egyre tökéletlenebb alakban egészen a földig (szublunáris szféra). Ezért van az, hogy a földi világban sok a véletlen és a hiány. Tehát Arisztotelész istene passzív világ dolgaival szemben: Isten nem avatkozik bele a világfolyamatba és semmit sem befolyásol. Az, hogy mégis ő a mozdulatlan mozgató, azt jelenti, hogy a világban való mozgást nem isten tevékennyé válása mozgatja, hanem az anyagnak rá, mint tiszta formára való vágyakozása.
83. sor:
== Jegyzetek ==
{{források}}
== Irodalom ==
*Arisztotelész:Metafizika (ford. Halasy-Nagy József) Lektum Kiadó, Szeged 2002 ISBN 9638625805
| |||