„Sámbár Mátyás” változatai közötti eltérés

 

theologiai doktor, Jézus-társasági áldozópap és hittérítő, szül. 1617. ápr. 27. Varasdon (mások szerint Péterváradon); miután Győrött középiskoláit elvégezte, jezsuitává lett s 1637. okt. 10. fel is öltözött. Be sem végezte próbaévét, máris Pozsonyba küldték egyik elemi osztály tanítására. 1638. Gráczba ment és ott a bölcseletet 3 évig hallgatta. Elöljárói Erdélybe küldték Kolos-Monostorra, az ottani középiskola két felsőbb osztályának tanítására; hol három évi működés után mint jeles költő jó hirt és nevet szerzett magának; ugyanis nem halt meg ezen idő alatt Erdélyben főbb rangú, kit meg nem énekelt volna. Ezután a hittudományok tanulására ismét Gráczba ment, hol négy évi pályája után theologiai doktorrá avatták. 1655-ben a négyes fogadást letette s Felső-Magyarország és Erdély lett főleg tanúja apostoli buzgóságának; miután nyolcz évig működött e téren, a polemica és szent-írás magyarázatával bizatott meg Kassán; ezen tanszéktől két év mulva megvált és ismét visszatért kedves foglalkozásához. Ezen hittérítői pályán 30 évig foglalkozott (volt Moldvában és Oláhországban is) és élőszóval úgy, mint irományai által mintegy 12,000-et nyert vissza a kath. egyháznak. Ezen buzgólkodása közben sokszor bántalmak- és gyalázattal kellett küzdenie, sőt többször fenyegették életveszélylyel is. Bod után Wallaszky regéli róla, hogy ellenfeleivel csak azon föltétel alatt vitatkozott, hogy a vesztes fejét veszítse. Történt volna Felső-Bányán a hajduvárosok egyikében, hogy Vásárhelyi Matkó István által legyőzetett; ez azonban Sámbár életének nagylelküleg megkegyelmezett és csak két fogát huzatá ki. Ezen ellenei által költött rágalmat eléggé megczáfolja: «Három idvességes hitbeli kérdések» cz. könyve 253. lapján. Végre miután a rend növendékeit és a hazai ifjúságot hat, szerzete házait pedig tíz évig kormányozta, meghalt 1685. febr. 14. Zágrábban.