„Dominatus” változatai közötti eltérés

A '''dominatus''' a [[principátus]]t felváltó uralkodói rendszer a Római Birodalomban. Elődjével ellentétben nem leplezett, hanem nyílt egyeduralomra épült. Bevezetője [[Diocletianus]] ([[284]]–[[305]]), aki végleg szakított a szenátori elittel. A dominatus – igaz, [[I. Constantinus]]nak és utódainak köszönhetően [[kereszténység|keresztény]] [[ideológia|ideológiával]] áthangszerelve – életképesnek bizonyult, amit a [[Bizánci Birodalom]] [[1453]]-ig tartó története is igazol.

 

A Severus-dinasztia ([[235]]) bukása után trónra lépő Maximinus Thraxszal a katonai [[anarchia]] kora köszöntött a birodalomra. A sorozatos államcsínyek és az erősödő külső támadások zűrzavaros állapotokat idéztek elő. Tetőzött a gazdasági válság, a pénz jóformán elértéktelenedett. A stabilizálódási folyamat, mely [[Gallienus]] ([[260]]–[[268]]) intézkedéseivel indult meg, végül [[Diocletianus]] (majd [[Constantinus]]) ''dominatus''ához vezetett.

 

[[Kép:Venice – The Tetrarchs 03.jpg|thumb|left|250px|A tetrarchák. A [[4. század]] elején készült [[porfír]] szoborcsoport]]

[[Diocletianus]] megosztotta hatalmát: ő maga a keleti, társcsászára, [[Maximianus]] a nyugati területet kormányozta (Nicomedia, ill. Mediolanum székhellyel). Később ez a rendszer bonyolultabbá vált, miután mindketten egy-egy utódlási joggal felruházott alcsászárt ''(caesar)'' választottak maguk mellé. Diocletianus célja ezzel a tetrarchikus rendszerrel a császári hatalom decentralizálása volt: így a császári testület egy tagja mindig jelen lehetett a fontos területeken. A birodalmat 12 közigazgatási körzetre ''(dioikészisz)'' osztották. A provinciák számát (ezek ekkor már mind császáriak voltak) további kettéosztásokkal 100-ra emelték, és magát Itáliát is tartományokra osztották. A provinciák szerkezete egységessé vált: minden helytartó mellé hivatali apparátust ''(officium)'' szerveztek.