„Trasimenus-tavi csata” változatai közötti eltérés

a
→‎Előzményei: formázás
a (→‎Előzményei: formázás)
 
==Előzményei==
A rómaiak, meglepve és megriadva [[Tiberius Sempronius Longus]] veresége miatt a [[Trebiai csata|trebiai csatábanlcsatában]], azonnal hozzáláttak az előkészületeknek, hogy elhárítsák az északról érkező új fenyegetést. SAempronius vissaatért Rómába és a Szenátus a [[Kr. e. 217]]. évben új consulokat választott: [[Gnaeus Servilius Geminus]]t és [[Gaius Flaminius]]t. Utóbbit alig neveztek ki, máris az fenyegette, hogy leváltják, mert úgy hagyta el Rómát, hogy nem végezte el a consullá választottak számára kötelező rituálét..<ref>[[Livius]], ''[[Ab Urbe condita]]'', XXI.64</ref> A Szenátus azzal bízta meg Serviliust, hogy vegye át a [[Publius Cornelius Scipio]] vezette sereg fővezéri tisztjét. Flaminius Sempronius serege maradékának a vezérségét kapta. A trebiai veszteségek pótlására felállítottak négy új légiót is. Az új erőkt megosztottak a két consul közt.<ref>Livius, ''Ab Urbe condita'',21.63</ref> A trebiai és [[Ticinusi csata|ticinusi csaták]] utani helyzetben Flaminius serege dél elé fordult, hogy Róma közelében készítse elő a védekezést. Hannibal azonnal követte, csakhogy ő gyorsabban haladt a római seregnél Róma felé és hamarosan meg is előzte őket. Flaminiusnak gyorsítania kellett a menetet és csatára bírni Hannibalt, mielőtt az eléri Rómát.
 
Eközben arra várt, hogy egy Servilius vezette másik sereg csatlakozzon hozzá. De mielőtt ez megtörténhetett volna, Hannibal nyílt csatára kényszerítette, azt a területet pusztítva, amelynek a megvédésével Flaminiust megbízták. [[Polübiusz]] szerint ''„amint (Hannibal) elhagyta Faesulae környékét, és a római táboron valamivel túl lerohanta a vidéket, Flaminius izgatottá vált és felbőszítette, hogy az ellenség semmibe veszi: és ahogy a vidék pusztítása folyt, és minden irányban a felszálló füstből lathatóvá vált a rombolás, már nem maradt türelme, hogy elviselje a látványt.”''."<ref>[[Polybius]], ''[[The Histories (Polybius)|The Histories]]'', 3.82; Ld. még Livius, ''Ab Urbe condita'', 22.3.</ref>