„Szahába” változatai közötti eltérés

javítások
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
(Nincs forrás sablon)
(javítások)
A '''szahába''' ([[arab nyelv|arabul]] صحابة – ṣaḥāba) [[Mohamed próféta]] kortársai és követői, az első [[iszlám|muszlimok]] arab elnevezése. Egyes száma ''szahábí'' (صحابي – ṣaḥābī). Szokás ''al-aszháb al-kirám,'' (الأصحاب الكرام – al-aṣḥāb al-kirām) azaz „kegyes kortársak” néven is hivatkozni rájuk.
 
Szahábínak tekintünk minden olyan muszlimot, aki életében legalább egyszer látta Mohamed prófétát prófétai missziója során, a maga fizikai valójában. Számukat 110.000 főre teszik. Nevük említése után a muszlimok gyakorta rövid imaformulát mondanak értük: ennek szövege férfi kortárs esetén „radija l-láhu anhu” (رضي الله عنه – raḍiya l-lāhu ʿanhu), női kortárs esetén: „radija l-láhu anhá” (رضي الله عنها – raḍiya l-lāhu ʿanhā). A fohász jelentése: „Isten legyen vele elégedett!” A szahábán belül kiemelkedő szerepe van Mohamed családjának, őket az [[ahl al-bajt]] (a ház népe) néven iletikilletik.
 
A szahábíkat megtérésük sorrendjében szokás rangsorolni, így a legmagasabb rangon azok állnak, akik leghamarabb tértek meg ([[Abú Bakr]] és/vagy [[Ali kalifa|Alí]], a nők között [[Hadídzsa]]), a legalacsonyabbon pedig azok, akik az [[uhudi csata]] után lettek muszlimok. A szahábíkat két csoportja oszthatjuk: a [[mekka]]i kivándorlók ([[muhádzsir]]ok) és [[medina]]i segítőik ([[anszár]]).
 
A szahábaszahábík 90%-a a próféta halála után elhagytaelhagyták az [[Arab-félsziget]]et és az iszlám terjesztésének szentelte életét. A szahábík generációját a [[tábiún]], azaz a „követők” generációja váltotta fel, őket pedig a [[tábiú t-tábiín]], azaz „a követők követői”. A követők generációjához az tartozik (mint például [[Abú Hanífa]]), aki már ugyan nem látta Mohamed prófétát (béke legyen vele), de találkozott valamelyik szahábival.
 
[[Kategória:Arab kifejezések]]