„Hibridizáció” változatai közötti eltérés

A hibridizáció elméletét [[Linus Pauling]] vezette be,<ref>L. Pauling, [[J. Am. Chem. Soc.]] 53 (1931), 1367</ref>, hogy megmagyarázza az olyan molekulák szerkezetét, mint például a [[metán]] (CH₄). Ezt az eljárást eredetileg csak az ilyen egyszerű kémiai rendszerekre fejlesztették ki, de később szélesebb körben is alkalmazni kezdték, és ma a szerves vegyületek szerkezetének leírásában hatékony heurisztikának tekintik.

A hibridizáció elmélete fontos része a [[szerves kémia|szerves kémiának]]. A magasabb szintű szerves kémiai könyvekben a molekulapálya-elmélettel együtt tárgyalják, bár eltérő okokból. Az egyik könyv megjegyzi, hogy a reakciómechanizmus felállításához olykor a kötés klasszikus elképzelése szükséges, amelyben 2 elektron megoszlik két atom között.<ref>''Organic Chemistry''. Jonathan Clayden, Nick Greeves, Stuart Warren, and Peter Wothers '''2001''' ISBN 0-19-850346-6</ref>. Azt is említi, hogy a metánban a kötésszöget az MO elmélet nem képes egyszerűen megmagyarázni. Egy másik könyv az alkének kötésrendszerének tárgyalásánál foglalkozik a hibridizációval,<ref>''Organic Chemistry'', Third Edition Marye Anne Fox James K. Whitesell '''2003''' ISBN 978-0-7637-3586-9</ref>, míg egy harmadik könyv<ref>''Organic Chemistry'' 3rd Ed. '''2001''' Paula Yurkanis Bruice ISBN 0-13-017858-6</ref> a hidrogén molekula kötését az MO elmélettel tárgyalja, ugyanakkor a metánét a hibridizációval írja le.

Bár a hibridizáció elmélete, vagy ismertebb nevén a vegyértékkötés-elmélet által használt nyelvezetet és képeket széles körbe használják a szintetikus szerves kémiában, a kötésnek ezt a fajta kvalitatív vizsgálatát a kémia többi ágában már nagyrészt felváltotta a molekulapálya-elmélet. A szervetlen kémiai leírásokban például a hibridizáció tanítása már csak a történeti lábjegyezetkben szerepel.<ref>G. L. Miessler and D. A. Tarr “Inorganic Chemistry” 3rd Ed, Pearson/Prentice Hall publisher, 2003. ISBN 0-13-035471-6.</ref><ref>Shriver, D. F.; Atkins, P. W.; Overton, T. L.; Rourke, J. P.; Weller, M. T.; Armstrong, F. A. “Inorganic Chemistry” W. H. Freeman, New York, 2006. ISBN 0-7167-4878-9.</ref>. A hibridizáció egyik jellegzetes hibája, hogy számos molekula fotoelektron spektrumát rosszul adja meg, olyan alapvető anyagok esetén is, mint például a metán vagy a víz. Pedagógiai szempontból a hibridizáció hajlamos túl nagy hangsúlyt fektetni a kötő elektronok lokalizációjára, és nem használja fel olyan hatékonyan a molekuláris szimmetriát mint az MO-elmélet.