„Kamassz nyelv” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a teszt |
|||
1. sor:
A '''kamassz nyelv''' az [[uráli nyelvcsalád]] legújabban kihalt tagja. [[1985]]-ben a Sziktivkari [[finnugor nyelvek|Finnugor]] Konferencián még bemutatták a konferencia résztvevőinek az utolsó kamassz asszonyt, aki bár nem beszélt folyékonyan, mégis emlékezett még nagyszüleinek nyelvéből néhány mondatra. Plotnyikova asszony [[1989]]-ben halt meg, azóta a kamassz kihaltnak tekinthető. A Szajáni hegységben élt nép egyrészt az erősödő [[orosz nyelv|orosz]]ban, másrészt a szintén őshonos [[hakasz nyelv|hakasz]] (köztörök/turki nyelv) népben olvadt fel.
A kamassznak nem volt soha irodalmi változata, és iskolai oktatás sem folyt ilyen nyelven. Az I. világháború után a kamassz mint aktívan használt nyelv valószínűleg megszűnt létezni, 1925-re már nem lehetett a nyelv aktívan használó embertől gyűjteni, bár passzív, nem folyékony nyelvismeret még a [[20. század]] végéig jelen volt.<ref name=
==Kamassz sirám==
Népköltészetének sajátos darabja – és sajnos egyben egyetlenegy megmaradt nagyobb példája – a „kamassz sirám”,<ref>{{cite book|author=Szilágyi N. Sándor|title=Világunk, a nyelv|series=Osiris könyvtár|publisher=Osiris |address=Budapes |year=2000|isbn=963-379-901-5|pages=207}}</ref> ezt 1914-ben rögzítette Kai Donner fonográfra. A sirámban a nyelv egyik utolsó folyékony beszélője panaszolja el: „Nagy nemzetségemből egyedül maradtam”. A nyelvcserén túl, a kamasszok korábbi nomadizáló rénszarvastartása ekkor lehetetlenült el annyira (rénszarvasjárvány, faluba költözés), hogy végleg fel kellett adni, de még visszaemlékeztek az emberek a régi nomád életükre, a nyári legelők fehér hegyormaira.<ref name=
| |||