Scone-i kő

A scone-i kő (kiejtése: 'szkún'), vagy a Végzet Köve, vagy a Koronázókő az a homokkő, amelyet évszázadokig felhasználtak a skót, majd az angol, majd a brit koronázási szertartásokban. A ma már romos Scone-i apátságban őrzik.

Ismerik más neveken is: Jákob Párnaköve, Jákob Oszlopköve, vagy Tanist kő. (A Végzet Köve néven a Lia Fáil követ is ismerik.)

A hagyomány szerint a követ eredetileg a bibliai Jákob használta párnának. Az egyik legenda szerint a gaelek ősi Dál Riata királyságának koronázóköve volt ír földön, amit a skóciai Caledonia leigázásakor magukkal vittek. Egy másik legenda szerint Szent Columba utazóoltárja volt skóciai missziója idején. A skót uralkodókat már I. Kennethtől kezdve (847 körül) a kövön ülve koronázták meg. Ebben az időben a kő Scone-ban volt.

A követ I. Edward angol király 1296-ban hadizsákmányként elvitte és a Westminster Apátságban helyezte el. Itt a Szent Edward széke néven ismert öreg faszék ülőrésze alá illesztették - ezen a széken koronázták meg az angol királyokat. Van olyan hagyomány, amely szerint nem is az igazi követ vitték el, mert azt a Scone-i Palota szerzetesei úgy elrejtették, hogy máig sem találják. (Bár időnként visszatér a szóbeszéd, hogy a templomos lovagok birtokába került.)

1328-ban a Northamptoni Szerződés alapján vissza kellett volna szolgáltatni a követ a skótoknak, valójában azonban erre csak több mint hat évszázaddal később, 1996-ban került sor hivatalosan. (1950-ben skót diákok visszalopták a követ - közben véletlenül két darabra törték - és 1951. április 11-én az Arbroathi Apátság oltárán helyezték el, de amikor a rendőrség rájött, hol van, visszavitték Westminsterbe.)