„Marattiapáfrányok” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a marattiák jellemzése |
|||
9. sor:
| familia = '''''Marattiaceae'''''
| familia_authority =
| subdivision_ranks = [[
| subdivision =
*''
*''
*''
*''
| wikispecies = Marattiaceae
| wikicommons = Marattiaceae
}}
A '''marattiapáfrányok''' vagy '''marattiák''' ''(Marattiopsida)'' a [[harasztok]] törzsének ''(Monilophyta)'' egyik osztálya. A legújabb molekuláris [[kladisztika]]i vizsgálatok szerint legközelebbi rokonaik a [[zsurlók]] ''(Equisetopsida, Sphenopsida)''; ezzel a csoporttal így kládot alkotnak, vagyis a marattiák és a zsurlók közös [[rendszertan]]i kategóriába foglalhatók (azonban a nagyon elütő habitus és szerveződés miatt ezt különösebben nem tartják lényegesnek). Korábban teljesen más volt a csoport megítélése. A [[páfrányok]] csoportján belül alosztályi vagy rendi kategóriát képviselt, és a [[kígyónyelvpáfrányok]]kal ''(Ophioglossiales)'' hozták őket közelebbi kapcsolatba, melyekkel olykor össze is vonták egy nagyobb csoportba ''Eusporangiatae'' néven, ugyanis a marattiák sporangiumszerkezete nagyon erősen emlékezetet a kígyónyelvfélékére (több sejtrétegű, vastag sporangiumfal – mely mellesleg a zsurlók osztályában is jellemző; a sporangiumok összenövési tendenciája; a sporangiumok kialakulása a felületi sejtekből). A sporangiumok hasonlósága mellett jellemző még a gametofiton, konkrétan az előtelep ''(protallium)'' hasonlósága is: mindkét csoportban fejlett, viszonylag hosszú életű, gyakran gombakapcsoltban élő ([[szimbiózis]]) előtelepek jellemzők.
== Sajátosságaik ==
A marattiák tekintélyes méretű páfrányok, sőt óriástermetűek is akadnak közöttük. Ismeretesek 6 méteres levelekkel rendelkező fajok, melyek a [[Föld]] flórájának legnagyobb levelű páfrányai. Az osztály különleges ismertetőjegyei a nagy, összetett és jól tagolt levelek tövében fejlődő kagyló alakú, húsos, pálhalevélszerű képletek. A levelek eredhetnek egy alacsony, vastag (akár 1 méter átmérőjű) földalatti vagy föld feletti törzsről, illetőleg ha nincs törzs, a levelek a földalatti gyöktörzsből, a rizómából erednek.
Sajátos a marattiák sporangiumának elhelyezkedése és kifejlődése is. A sporangiumok általában az asszimiláló, zöld [[levélleveleken]] fejlődnek, legtöbbször nincsenek elkülönült, fotoszintézisre képtelen sporofillumok. A sporangiumok a levelek fonákján helyezkednek el ún. szóruszokban ''(sorus)'', azaz sporangiumcsoportokban. A szóruszok általában össze is nőnek egymással, kialakítva ezzel a szinangiumot ''(synangium)''.
Az előtelepek felépítése is figyelemreméltó az osztályban. A marattiapáfrányok előtelepe zöld színű, asszimiláló, viszonylag nagy és erőteljes felépítésű. Az akár 2–3 centiméteres hosszt is elérő marattia-előtelepek a legnagyobbak a páfrányok – sőt a harasztok – között. Az előtelep habitusa a májmohák testfelépítésére emlékezetet; középső része szélesebb, több sejtrétegű, míg a szegélyek egy sejtrétegűek. Élettartama is figyelemreméltó: 4 évig él, és megfelelő körülmények között még az embriogenezis után is növekszik. Jellemző még a szimbiotikus mikorrhizás kapcsolat is, főként [[petespórás gombák]]kal ''(Oomycetes)'', de kutatások szerint ez nem létfeltétele az előtelepnek (fakultatív mikorrhiza).
Az ivarszervek elhelyezkedése is sajátos az előtelepen. A hímivarzservek, az anterídiumok mind a fonákon, mind a színen előfordulnak, míg a női ivarszervek, az archegóniumok csak a levélfonákon fejlődnek. A megtermékenyítés és embrióképződés után a fiatal sporofiton átnő az előtelepen.
== A földtörténeti múlt ==
A marattiák igen ősi páfránycsoport. Már valószínűleg a földtörténeti [[óidő]] (paleozoikum) alsó-[[karbon]] időszakában megjelentek, a felső-karbonban és az alsó-[[perm]]ben (vörösfekű) magas szerveződési szintre jutottak: hatalmas fatermetű alakjaik éltek (ma már a marattiák között tipikus fatermetűeket nem találunk). A többi lehanyatló, a korban igen jelentős harasztcsoporttal szemben (pl. [[pikkelyfák]], [[pecsétfák]], [[zsurlófák]]) még a földtörténeti [[középidő]]ben (mezozoikum) is igen jelentősek maradtak (pl. a hatalmas ősfenyvesek aljnövényzetében), azonban az alsó-[[kréta]] idei nagy kihalási hullámmal és a jelentős [[nyitvatermő]]-csoportok (pl. [[bennettiteszek]], [[cikászok]], [[páfrányfenyők]], [[ősfenyők]]) visszaszorulásával a marattiák is lehanyatlottak. Ma csupán 6 nemzetségüket ismerjük, de ezek egy részének is nagyon alacsony a fajszáma.
Az [[ősnövénytan]] fejlődésével módosult a marattiák óidei jelentőségéről alkotott képünk. Korábban a páfránylevélszerű lenyomatok nagy részét a marattiáknak vélték. Mára azonban tudjuk, hogy azért nem voltak ennyire elterjedtek: a lenyomatok közül igen sok [[előnyitvatermők]]é és [[magvaspáfrányok]]é.
A marattiák legnagyobb alakgazdagsága – mint azt már olvashattuk – a felső-karbon és alsó-perm időszakokra tehető. Ekkor hatalmas méretű, vastag törzsű fapáfrányokká nőttek, mint pl. a 5 méteres ''Megaphyton'' vagy a 10 méterre is megnövő ''Astheroteca''. Ezeknek a növényeknek viszonylag jól ismerik a törzsszerkezetét, mely igencsak sajátosnak mondható. A központi bél[[szövet]]et gyűrű alakú, lemezesen elhelyezkedő szállítónyalábok övezik, melyeket szilárdító [[alapszövet]]ek, elsősorban szklerenchima vesz körül. Ezen kívül pedig levélnyalábok és további erősítő-szilárdító léggyökerek találhatók. Vagyis a törzs szilárdságát nem az egységes fatest biztosítja – mint a ma élő fák törzsében –, hanem a [[levél]]- és [[gyökér]]részek tömege.
== Osztályzás ==
A marattiapáfrányokat egyetlen rendbe ''(Marattiales)'' és 4 családba sorolják változatosságuk miatt.
=== ''Angiopteridaceae'' család ===
A családba 3 nemzetség tartozik. A legprimitívebb marattiákat sorolják ide, melyeknek kétsoros szóruszai még nem nőttek össze szinangiummá. A legnagyobb (mintegy 100 faj) és legfontosabb nemzetség az ''Angiopteris'', melyek levelei elérhetik az 5–6 méteres hosszúságot. A levelek osztottsága is különbözőféle: egyesek levele csak kétszeresen, másoké ötszörösen szárnyalt. A levelek gumószerű törzsből erednek. Elterjedésük viszonylag nagy: a nemzetség fajai [[Madagaszkár]]tól Dél-[[Ázsia|Ázsiáig]], a [[Himalája|Himalájáig]] és [[Polinézia|Polinéziáig]] honosak. Jellegzetes üvegházi faj a kétszeresen szárnyalt levelű '''''Angiopteris evecta.''''' Az ''Archangiopteris'' nem 4 faja Délkelet-Ázsiában él. A 2 fajt számláló ''Macroglossum'' nemzetség pedig [[Borneó]] és [[Szumátra]] szigetén őshonos.
=== Marattiafélék családja – ''Marattiaceae'' ===
Ebbe a családba csak egyetlen nem tartozik, a ''Marattia'', ahová kb. 60 fajt sorolnak. Szinangiumaik már kifejlődtek, szárnyaik két-háromszorosan összetettek. Rövid, felálló, vaskos törzsük van. A fajok mindkét félteke trópusi területein előfordulnak. A '''''Marattia fraxinea''''' nevű faj gyakori afroázsiai páfrány, ugyanakkor kedvelt üvegházi dísznövény is. [[Amerika]]i rokona a '''''Marattia cicutifolia'''''.
=== ''Danaeaceae'' család ===
Tömör, pórussal nyíló szinangiumok és elkülönült sporofillumok jellemzik a családot. Egyetlen nemzetségük a Dannaea. Törzsük nincs, csak földalatti, kúszó rizómájuk. 32 fajuk a trópusok lakója. A '''''Dannaea alata''''' [[Dél-Amerika]] és a nyugat-[[india]]i szigetvilág páfrányfaja.
=== ''Christensiaceae'' család ===
Egyetlen ide tartozó faj a '''''Christensia aesculifolia'''''. [[Indonézia|Indonéziában]] és a [[Fülöp-szigetek]]en őshonos. Levelei igen különlegesek: három–ötszörösen összetettek, első ránézésre [[vadgesztenyevadgesztenyére]] emlékeztetnek: innen a faj latin neve (''aesculus'' = „vadgesztenye”; ''folium'' = „levél”). A levelek erezete szokatlanul hálózatos. Kör alakú szinangiumok találhatók a leveleken.
== Forrás és ajánlott irodalom ==
*Tuba Zoltán–Szerdahelyi Tibor–Engloner Attila–Nagy János (szerk.): Botanika II. (Bevezetés a növénytanba, algológiába, gombatanba, és funkcionális növényökológiába) – Rendszertan, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2007
*Urania Növényvilág II. – Magasabbrendű növények I., Gondolat Kiadó, Bp., 197
*Hortobágyi Tibor (szerk.): Növénytan II. – Növényrendszertan és növényföldrajz, Tankönyvkiadó, Bp., 1973
[[Kategória:Harasztok]]
| |||