Főmenü megnyitása

Módosítások

évszámok delinkelése, apró formai igazítások
'''Náray-Szabó Gábor''' ([[Budapest]], [[1943]]. [[március 11.]]) magyar kémikus, egyetemi tanár, a [[Magyar Tudományos Akadémia]] rendes tagja, [[1996]] és [[1999]] között annak főtitkár-helyettese. [[2006]]-ban az MTA Könyvtárának főigazgatója lett. [[Náray-Szabó István]] kémikus, egyetemi tanár fia.
 
== Tanulmányai ==
 
Egyetemi tanulmányait a [[Pannon Egyetem|Veszprémi Vegyipari Egyetem]]en kezdte [[1961]]-ben, majd [[1963]]-ban átkerült az [[Eötvös Loránd Tudományegyetem]] Természettudományi Karának vegyész szakára, ahol [[1967]]-ben szerzett diplomát.
 
== Tudományos pályafutása ==
 
Diplomájának megszerzése után a [[Chinoin]] gyógyszergyárban kezdett el dolgozni, majd [[1968]] és [[1970]] között a [[Budapesti Műszaki Egyetem]] Fizikai Intézetében volt aspiráns. [[1971]]-ben és [[1973]]-ban [[Göttingen]]ben volt Humboldt-ösztöndíjjal vendégkutató.
 
[[1972]]-ben visszatért a Chinoinba, ill. a BME Fizikai Intézetébe, utóbbiba vendégkutatóként. [[1977]]-ben az ELTE-n volt vendégkutató. [[1978]]-ban a Chinoin tudományos információs osztályának vezetőjévé nevezték ki, amely osztályt [[1990osztályt1990]]-ig igazgatott. A [[rendszerváltás]] után a Bionavion [[Biokémia]]i Kutatás-Fejlesztési Kft. ügyvezető igazgatója volt [[1991]]-ig. Ezután az ELTE Természettudományi Karának elméleti kémia laboratóriumába került, ahol [[1992]]-tőlben kapott [[egyetemi tanár]]i megbízást.
 
[[1981]]-ben választották a [[Magyar Kémikusok Egyesülete|Magyar Kémikusok Egyesületének]] elnökségi tagjává és titkárává. [[1983]]-ban az [[egyesület]] főtitkára, [[1990]]-ben elnöke lett. Ezt a pozícióját [[1997]]-ig töltötte be. [[Ezen kívül 1990]] és [[1994]] között a [[Műszaki és Természettudományos Egyesületek Szövetsége]] (MTESZ) elnöke volt. [[1994]] és [[1998]] között annakaz MTESZ elnökségének tagja volt, amelybe [[2002]]-ben tért vissza.
 
[[1987]] és [[1990]] között az Európai Kémikus Egyesületek Szövetségének főtitkára, [[2002]]-től [[2005]]-ig annak elnöke volt, valamint [[1982]] és [[1999]] között az Elméleti Szerveskémikusok Világszövetsége elnökségi tagjaként is dolgozott.
 
[[1973]]-ban védte meg a biológiai tudományok kandidátusi, [[1983]]-ban a kémiai tudományok doktori értekezését. [[1990]]-ben a [[Magyar Tudományos Akadémia]] levelező, [[1998]]-ban rendes tagjává választotta. [[1996]] és [[1999]] között a tudományos [[köztestület]] főtitkár-helyetteseként dolgozott. A Fizikai-Kémiai és Szervetlen Kémiai Bizottság tagja lett. [[2006]]-ban kinevezték az MTA Könyvtára főigazgatójává. Emellett 1994-ben a [[párizs]]i Művészeti és Tudományok Akadémia, 2002-ben a Szent István Akadémia rendes tagjává is megválasztották.
 
Kutatási területe: elméleti kémia, számítógépes [[molekulatervezés]], [[szerkezeti biológia]] és az elektrosztatikus enzimkatalízis elmélete (amelynek egyik kidolgozója volt).
 
== Közéleti pályafutása ==
 
[[2000]]-ben az [[Oktatási és Kulturális Minisztérium|Oktatási Minisztérium]] főosztályvezetője lett, majd [[2001]] és [[2002]] között a minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkáraként[[államtitkár]]aként dolgozott.
 
A konzervatív [[Professzorok Batthyány Köre|Professzorok Batthyány Körének]] alapító tagja, majd [[2003]]-ban elnöke lett. Elődje a tisztségben az akkor a [[Fidesz]] kulturális tagozatának elnökévé választott [[Pálinkás József]], későbbi MTA-elnök volt. [[2005]]-ben az [[Orbán Viktor]] által létrehozott Nemzeti Konzultációs Testület tagja volt annak feloszlásáig. 2008-ban a [[Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács]] tagja lett.
 
== Díjai, elismerései ==
 
*MTESZ díj (1990)
*Académie des Arts, des Sciences et des Lettres (Párizs) tagja (1994)
*Universitatea de Vest Timisoara (Temesvár) tiszteletbeli doktora (1996)
*Ipolyi Arnold tudományfejlesztési díj (1998)
*[[Máltai lovagrend|Máltai Lovagrend]] ezüstérme (1999)
*Szent István Akadémia rendes tagja (2002)
 
== Főbb publikációi ==
 
*''Electrostatic Isopotential Maps for Large Biomolecules, Int. J. Quant. Chem. 16, 265-272'' (1979)
*''Applied Quantum Chemistry (társszerzők: Surján P.G., Ángyán, J.G.)'' (1987)
42 176

szerkesztés