„Szerkesztő:ZeroC987/piszkozat” változatai közötti eltérés
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló |
aNincs szerkesztési összefoglaló |
||
36. sor:
A Joy Division első kiadványa az 1978. júniusában szerzői gondozásban megjelent [[An Ideal for Living]] című EP volt. Ezzel közel egy időben az „At a Later Date” című daluk helyet kapott a [[Short Circuit: Live at the Electric Circus]] című válogatásalbumon, amelyet 1977. október 2-án rögzítettek élőben.<ref>Curtis, 51–52., 140.o.</ref> A [[Melody Maker]]ben megjelent recenciójában Chris Brazier elmondta, a középlemez „a házi készítésű felvételek kapcsán ismert csiszolatlan természettel” és „számtalan jó ötlettel” rendelkezik, a zenekar pedig „hét hónap elteltével figyelemreméltó lehet”.<ref>Brazier, Chris. An Ideal For Living recenzió. Melody Maker. 1978. június 24.</ref> A csomagolás, melynek borítóján egy [[Hitlerjugend]] tagról készült rajz szerepelt az együttes nevének jellegével karöltve élénk spekulációkhoz vezetett a banda politikai nézeteit illetően.<ref>Curtis, 54.o.</ref> Míg Hook és Sumner később elismerték, akkoriban érdekes téma volt számukra a [[fasizmus]], addig Morris ragaszkodott nézetéhez, miszerint a banda kötődése a náci motívumokhoz szüleik és nagyszüleik által a [[második világháború|II. világháború]] során hozott áldozatok emlékének megőrzését jelentette. Érvelése szerint az együttest a [[neonácizmus]]sal kapcsolatba hozó vádak csupán provokálták őket, hogy csak azért is „folytassuk, mert ilyen emberek vagyunk mi”.<ref name="reynolds111">Reynolds, 111.o.</ref>
A Joy Division első televíziós fellépésére 1978. szeptemberében került sor a Granada Reports című helyi hírműsorban, melynek házigazdája Tony Wilson volt.<ref>Curtis, 202.o.</ref> A hónap végén a Joy Division hozzájárult két dallal Tony Wilson lemezkiadó cégének első megjelenéséhez, mely az [[A Factory Sample]] címet viselő, kétlemezes, 7 hüvelykes válogatás-EP volt. A számok felvételében [[Martin Hannett]] segédkezett. Az RCA Records kötelékéből szabadulva a zenekar hamarosan már a [[Factory Records]] kínálatát erősítette.<ref>A Factory Records nem kötött lemezszerződéseket, így a Joy Division (és később a New Order) soha nem írt alá hivatalosan a kiadóhoz.</ref><ref>Gimarc, 158.o.</ref> A kiadón belül Rob Gretton vált a banda érdekképviseleti partnerévé.<ref name="shadowplayers">''Shadowplayers'' [DVD]. LTM, 2006.</ref> December 27-én Ian Curtis elszenvedte első, láthatóan epilepszia-jellegű rosszullétét. Miután hazafelé tartottak a londoni Hope & Anchornél tartott fellépésüket követően, Curtis rohamot kapott és kórházba kellett szállítani.<ref>Curtis, 69.o.</ref> Betegsége ellenére a Joy Division pályája töretlenül ívelt felfelé. A zenekritikus Paul Morley állhatatosságának köszönhetően Curtis feltűnt az [[NME]] 1979. január 13-án megjelent számának címlapján. Az együttes még ebben a hónapban felvette első rádiós fellépését a [[BBC Radio 1]] DJ-je, [[John Peel]] számára. Deborah Curtis későbbi visszaemlékezésében elmondta, „ezen két fontos esemény között rá kellett jönnünk, Ian betegsége valami olyasmi, amihez meg kell tanulnunk alkalmazkodni”.<ref>Curtis, 71.o.</ref>
===Unknown Pleasures===
1979. áprilisában a Joy Division megkezdte [[Unknown Pleasures]] elnevezésű debütáló albumuk felvételét a [[Stockport|stockporti]] Strawberry Studiosban. A lemez producere, [[Martin Hannett]] jelentősen hozzájárult a végső hangzás kialakításához. A zenekar eleinte nem kedvelte a „kiterjedt, atmoszférikus” hangzást, mely nem adta vissza élő fellépéseik nyersebb, agresszív hangzását. Hook 2006-ban kifejtette, „határozottan nem olyan lett, mint amilyennek én akartam… De most már látom, hogy Martin remek munkát végzett… Nem fér hozzá kétség, Martin Hannett alkotta meg a Joy Division-hangzást”.<ref>Wilkinson, Roy. "Ode to Joy". Mojo Classic: Morrissey and the Story of Manchester. 2006.</ref> Az album borítóját [[Peter Saville]] szerkesztette, aki későbbi megjelenésekhez is hozzájárult műveivel. Az Unknown Pleasures végül júniusban jelent meg, a kezdetben gyártott 10000 példány mind elkelt. Tony Wilson elmondása szerint a lemez viszonylagos sikeressége a független kiadót valódi üzletté, egy „forradalmi erővé” alakította az iparágban.<ref name="shadowplayers">''Shadowplayers'' [DVD]. LTM, 2006.</ref> Jon Savage a Melody Maker számára írt kritikájában kijelentette, az Unknown Pleasures „az év egyik legjobb angol bemutatkozó lemeze”.<ref>Savage, Jon. Unknown Pleasures recenzió. Melody Maker. 1979. július 21.</ref>
1979. júliusában a Joy Division ismét fellépett a Granada TV-ben, majd szeptemberben a [[BBC Two|BBC2]] Something Else című műsorában, utóbbi az együttes egyetlen országszerte sugárzott televíziós szereplésévé vált. Októbertől 24 állomásos brit turnén vettek részt a Buzzcocks előzenekaraként, ez lehetővé tette számukra, hogy felhagyjanak polgári foglalkozásukkal.<ref name="mojo1994">Savage, Jon. "Joy Division: Someone Take These Dreams Away". ''Mojo''. 1994. július.</ref> Novemberben megjelent a [[Transmission (dal)|Transmission]] elnevezésű, az albumhoz nem kapcsolódó kislemez. A Joy Division burjánzó sikere a „Cult With No Name” becenevű rajongótábor megalakulásához vezetett, aminek tagjait gyakran „heves természetű, szürke kabátos fiatalemeberekként” sztereotipizáltak.<ref name="reynolds115">Reynolds, 115.o.</ref>
===Closer és Curtis halála===
A Joy Division 1980. januárjában európai turnéra indult. Curtisnek a turné során a nehézségek ellenére mindössze két nagyobb epilepsziás rohammal gyűlt meg a baja.<ref>Curtis, 107.o.</ref> Márciusban a zenekar, producerként ismét Martin Hannettet választva, felvette második, [[Closer]] címre keresztelt nagylemezét a londoni Britannia Row Studiosban.<ref name="Raftery">Raftery, Brian. "He's Lost Control". ''Spin''. 2005. május.</ref> A francia Sordide Sentimental gondozásában még ebben a hónapban megjelent a Dead Souls, illetve az Atmosphere című dalokat tartalmazó, [[Licht und Blindheit]] kislemez.<ref>Gimarc, 307.o.</ref>
Az alváshiány és a túlórák súlyosbították Curtis epilepsziáját, rohamai csaknem kezelhetetlenné váltak.<ref>Curtis, 113.o.</ref> Curtist gyakran érték rohamok fellépések közben, emiatt szégyenérzet és [[depresszió]] lett úrrá rajta. A zenekar többi tagja ugyan aggódott miatta, a nézőközönség azonban több ízben az előadás részének tartotta Curtis viselkedését.<ref>Curtis, 114.o.</ref> Április 7-én Curtis [[fenobarbitál]]-túladagolás általi öngyilkosságot kísérelt meg.<ref name="mojo1994">Savage, Jon. "Joy Division: Someone Take These Dreams Away". ''Mojo''. 1994. július.</ref> Másnap este a Joy Divisionnek a [[Bury|bury-i]] Derby Hallban volt fellépése. Curtis állapota miatt úgy döntöttek, az első néhány dalt a [[Crispy Ambulance]]ban éneklő Alan Hempstall és az [[A Certain Ratio]] zenésze, Simon Topping segítségével adják elő. Curtis csak rövid ideig állt színpadon, mikor Topping előlépett, hogy befejezze a műsort Curtis helyett, a közönség néhány tagja üvegekkel kezdte dobálni az emelvényt. Gretton a tömegbe vetette magát, ahol zavargások törtek ki.<ref name="shadowplayers">''Shadowplayers'' [DVD]. LTM, 2006.</ref> Curtis egészségügyi problémája miatt a zenekar számos áprilisi fellépést lemondott, de még ebben a hónapban filmre vettek egy promóciós videót a Love Will Tear Us Apart kislemezhez.<ref>Gimarc, 322.o.</ref> Május 2-án a [[Birminghami Egyetem]] Chamberlain Halljában játszottak, később ez bizonyult utolsó fellépésüknek.<ref name="Silence">Morley, Paul; Thrills, Adrian. "Don't Walk Away in Silence". ''NME''. 1980. június 14.</ref>
1980. májusában a Joy Division elindult első amerikai turnéjára. Curtis ugyan szeretett volna némi időt eltölteni néhány ismerősével, ennek ellenére, ha a turné került szóba izgatottságot színlelt, hogy ne okozzon csalódást zenésztársainak és a Factory Recordsnak.<ref>Reynolds, 117.o.</ref> Akkoriban omlott össze Curtis kapcsolata feleségével, [[Deborah Curtis]]szel, akivel még 1975-ben, tizenévesekként fogadtak hűséget egymásnak. Ennek okai voltak többek között Curtis egészségi állapota, Deborah Curtis kirekesztettsége Ian Curtis és a banda életéből, valamint Curtis és Annik Honoré viszonya, aki egy fiatal belga nő volt és az európai turné során ismerkedett meg az énekessel. Az amerikai turné első napját megelőző este Curtis visszatért macclesfieldi otthonába, hogy beszéljen elhidegült feleségével. Arra kérte őt, hogy ejtse a válópert (amit Deborah Curtis indítványozott), később azt kívánta, hagyja egyedül a lakásban, míg a következő reggelen fel nem száll egy Manchester felé tartó vonatra.<ref>Curtis, 131–132.o.</ref> 1980. május 18-án, korán reggel, miután megtekintette [[Werner Herzog]] [[Stroszek]] című filmjét és meghallgatta [[Iggy Pop]] [[The Idiot]] című lemezét, Curtis felakasztotta magát konyhájában. A holttestet Deborah Curtis fedezte fel, miután déltájban hazatért.<ref>Curtis, 132.o.</ref> Tony Wilson 2005-ben elmondta, „mindannyian elkövettük a hibát, hogy nem hittük, öngyilkossága be fog következni… Mindnyájan teljesen alábecsültük a veszélyt. Nem vettük komolyan. Ilyen ostobák voltunk”.<ref name="Raftery">Raftery, Brian. "He's Lost Control". ''Spin''. 2005. május.</ref>
===Utóhatás===
Curtis öngyilkossága, ahogyan Simon Reynolds zenekritikus fogalmazott, „azonnal mítosszá vált”.<ref>Reynolds, 118.o.</ref> Jon Savage Melody Makerben megjelent, Curtist méltató nekrológjában kifejtette, „most már senki sem fog rá emlékezni, életében milyen volt a munkássága a Joy Divisionnel; tragikusnak fogják tekinteni, nem merésznek”.<ref>Savage, Jon. "From safety to where?" Melody Maker. 1980. június 14.</ref> 1980. júniusában megjelent a posztumusz [[Love Will Tear Us Apart]] kislemez, ami a brit kislemez-eladási listán 13. helyig jutott.<ref>Curtis, 138.o.</ref> Júliusban végül megjelent a Closer, ami pedig a brit albumeladási listán jutott 6. helyig.<ref name="mojo1994">Savage, Jon. "Joy Division: Someone Take These Dreams Away". ''Mojo''. 1994. július.</ref> Az albumot Charles Shaar Murray az NME-ben közölt kritikájában „fenséges emlékműnek” nevezte, „a Joy Division számára épp úgy, mint Curtisnek”.<ref>Murrary, Charles Shaar. "Closer to the Edge" [Closer recenzió]. NME. 1980. július 19.</ref>
A Joy Division tagjai még Curtis halála előtt megegyeztek, hogy amennyiben valamelyikük távozik, megváltoztatják az együttes nevét.<ref name="Silence">Morley, Paul; Thrills, Adrian. "Don't Walk Away in Silence". ''NME''. 1980. június 14.</ref> A zenekar végül New Order néven alakult újjá, a háromtagú formáció énekesi feladatait Bernard Sumner látta el. Idővel csatlakozott hozzájuk Morris barátnője, [[Gillian Gilbert]], aki billentyűsként, illetve második gitárosként segédkezett. A [[New Order]] első kislemeze, az 1981-es [[Ceremony]] tartalmazta az utolsó két dalt, melyet Curtisszel együtt írtak.<ref>Ott, 112.o.</ref> Ugyan az együttesnek eleinte küzdenie kellett, hogy kiléphessen a Joy Division árnyékából, végül azonban sokkal sikeresebbé váltak, mint elődjük.
A zenekar megszűnését követően is jelentek meg további Joy Division kiadványok. A [[Still]], mely élőben rögzített, illetve ritka felvételeket tartalmazott, 1981-ben került kiadásra. A Factory Records 1988-ban adta ki a [[Substance]] című válogatást, amelyen számos, egyébként már nem elérhető kislemezdal kapott helyett.<ref>{{cite web | author=Raggett, Ned | title = Substance (recenzió) | publisher = Allmusic.com | url = http://allmusic.com/cg/amg.dll?p=amg&sql=10:k9frxq95ldse}}</ref> A Factory Records 1992-es csődjét követően a [[London Records]] szerezte meg a jogokat a Joy Division anyagokhoz, első kiadványuk az 1995-ös, [[Permanent]] címet viselő válogatásalbum volt. A [[Heart and Soul]] elnevezésű, átfogó, a zenekar csaknem összes felvételét tartalmazó díszdobozos kiadvány 1997-ben került forgalomba.
==Zenei stílus==
Időbe telt, míg a Joy Division rátalált saját hangzására, a zenekar Warsaw-ként még sokkal durvább, a punkhoz sokkal közelebb álló zenét játszott. Simon Reynolds állította, „a Joy Division eredetisége akkor vált nyilvánvalóvá, amikor dalaik lassabbakká kezdtek válni”, „Peter Hook basszusa vitte a dallamot, Bernard Sumner gitárja réseket hagyott maga után, ahelyett, hogy sűrű riffeléssel töltötte volna meg a zenekar hangját, Steve Morris dobja pedig látszólag egy kráter karimáját járta körbe”.<ref name="reynolds110">Reynolds, 110.o.</ref> 1994-ben Sumner eképp jellemzte a banda jellegzetes hangzását: „Természetesen jött ki: én inkább a ritmus és a hangzat vagyok, Hooky meg a dallam volt. Mindig magasan játszott, mert én azt szerettem, ha a gitárom torz volt, az erősítőm pedig csak teljes hangerőn működött. Ha Hooky mélyen játszott, nem hallhatta magát. Steve-nek saját stílusa van, ami különbözik a többi dobosétól. Számomra a banda dobosa az órát jelenti, de Steve túl passzív volt ahhoz, hogy óra lehessen: a banda dallamát követte, ez pedig előnyünkre vált”.<ref name="mojo1994">Savage, Jon. "Joy Division: Someone Take These Dreams Away". ''Mojo''. 1994. július.</ref> Idővel Ian Curtis mély, bariton hangon kezdett énekelni, ezért sokan hasonlították egyik kedvenc együttesének énekeséhez, a [[The Doors|Doors]] [[Jim Morrison]]jához.<ref name="reynolds112">Reynolds, 112.o.</ref>
Sumner a zenekar nem hivatalos zenei rendezőjeként is tevékenykedett, ezen szerepét később a New Orderben is megőrizte.<ref name="lester">{{cite web | author=Lester, Paul | date = 31 August 2007 | title='It felt like someone had ripped out my heart' | publisher=Guardian.co.uk | url=http://music.guardian.co.uk/rock/story/0,,2159073,00.html}}</ref> Sumner volt a Joy Division elsődleges gitárosa, ugyanakkor néhány dalfelvétel és fellépés erejéig Curtis is gitárt ragadott. Curtis gyűlölt a hangszeren játszani, de társai ragaszkodtak hozzá. Sumner elmondta, „Meglehetősen bizarr módon játszott, és ez számunkra nagyon érdekes volt, mert még soha senkit nem láttunk úgy játszani, mint Ian”.<ref name="Curtis">Curtis, 75.o.</ref> Sumner a Closer felvételei során kezdett sajátépítésű szintetizátorán játszani, Hook pedig hathúros gitárt használt a dallamosság kedvéért.<ref>Reynolds, 116.o.</ref>
Martin Hannett producer arra törekedett, hogy „elkapja és fokozza a Joy Division játékának hátborzongató ürességét”. Hannett úgy gondolta, a punk rock hangzását tekintve túlságosan konzervatív, mert nem teszi lehetővé a stúdiótechnológia hangterek létrehozása céljából történő alkalmazását.<ref name="reynolds112">Reynolds, 112.o.</ref> Ezzel szemben Hannett az együttes felvételein kiterjedtebb hangzás létrehozására törekedett. Állítása szerint a Joy Division „ajándék volt egy producernek, mert nem volt fogalmuk róla [hogy milyen hangzásra törekedjenek]. Nem vitatkoztak”.<ref name="mojo1994">Savage, Jon. "Joy Division: Someone Take These Dreams Away". ''Mojo''. 1994. július.</ref> Hannett megkövetelte a hangok világos elkülönítését, nem csak az eltérő hangszerek, de még Morris dobfelszerelésének különböző részei esetén is. „Általában, azon dalok esetében, amelyeket ő potenciális slágereknek vélt, rávett, hogy külön játszak minden egyes dobon, hogy elkerüljük a hangok összemosódását”, emlékezett vissza Morris.<ref>Reynolds, 113.o.</ref>
===Dalszövegek===
Ian Curtis volt a zenekar egyedüli dalszövegírója. Olykor elragadta a hév, ilyenkor mániákusan írt, az együttes zenéjét hallgatta (amit gyakran Sumner szerzett), és kiválasztotta a legmegfelelőbb, leginkább odaillő dalszöveget.<ref>Curtis, 74.o.</ref> A "hidegség, nyomás, sötétség, krízis, bukás, összeomlás, uralom elvesztése" visszatérő témái voltak dalainak.<ref name="reynolds110">Reynolds, 110.o.</ref> 1979-ben az NME újságírója, Paul Rambali kijelentette, "a Joy Division zenéjének témái bánatosak, fájdalmasak, néha mélységesen szomorúak".<ref name="Rambali">Rambali, Paul. "Take No Prisoners, Leave No Clues". ''NME''. 1979. augusztus 11.</ref>
A zenekar visszautasította szövegeik magyarázatát a sajtónak és azok szövegkönyvbe jegyzését. Curtis elárulta a Printed Noise-nak, „Nincs üzenetünk valójában, a dalszövegek szabadon értelmezhetőek. Többdimenziósak. Azt látsz beléjük, amit akarsz”. A banda többi tagja később elsimerte, nem sok figyelmet fordítottak rá, hogy mit írt Curtis. Deborah Curtis szerint az énekeshez közel állók közül sokan csak a Closer megjelenésekor vették észre, hogy „szándékai és érzelmei mind ott voltak a dalszövegekben”. A zenekar életben maradt tagjai utólag megbánták, hogy nem láttak figyelmeztető jeleket Curtis szövegeiben. „Szörnyen hangzik, de csak Ian halála után ültünk le meghallgatni dalszövegeit”, mondta Morris 2007-ben. „Azon kaptad magad, hogy „Ó, istenem, ezt nem vettem észre”. Mert mikor Ian szövegeire néztem, azt gondoltam, milyen ügyesen beleélte magát valaki más szerepébe. Soha nem hittem, hogy magáról írt. Így visszatekintve, hogyan lehettem ennyire ostoba? Hát persze, hogy magáról írt. De nem mentem oda hozzá, nem ragadtam meg és kérdeztem meg tőle, „Mi a baj?” Ezzel együtt kell élnem”.▼
▲A zenekar visszautasította szövegeik magyarázatát a sajtónak és azok szövegkönyvbe jegyzését.<ref name="Rambali">Rambali, Paul. "Take No Prisoners, Leave No Clues". ''NME''. 1979. augusztus 11.</ref> Curtis elárulta a Printed Noise-nak, „Nincs üzenetünk valójában, a dalszövegek szabadon értelmezhetőek. Többdimenziósak. Azt látsz beléjük, amit akarsz”.<ref name="Curtis">Curtis, 75.o.</ref> A banda többi tagja később elsimerte, nem sok figyelmet fordítottak rá, hogy mit írt Curtis.<ref name="lester">{{cite web | author=Lester, Paul | date = 31 August 2007 | title='It felt like someone had ripped out my heart' | publisher=Guardian.co.uk | url=http://music.guardian.co.uk/rock/story/0,,2159073,00.html}}</ref> Deborah Curtis szerint az énekeshez közel állók közül sokan csak a Closer megjelenésekor vették észre, hogy „szándékai és érzelmei mind ott voltak a dalszövegekben”.<ref>Curtis, 139.o.</ref> A zenekar életben maradt tagjai utólag megbánták, hogy nem láttak figyelmeztető jeleket Curtis szövegeiben. „Szörnyen hangzik, de csak Ian halála után ültünk le meghallgatni dalszövegeit”, mondta Morris 2007-ben. „Azon kaptad magad, hogy „Ó, istenem, ezt nem vettem észre”. Mert mikor Ian szövegeire néztem, azt gondoltam, milyen ügyesen beleélte magát valaki más szerepébe. Soha nem hittem, hogy magáról írt. Így visszatekintve, hogyan lehettem ennyire ostoba? Hát persze, hogy magáról írt. De nem mentem oda hozzá, nem ragadtam meg és kérdeztem meg tőle, „Mi a baj?” Ezzel együtt kell élnem”.<ref name="lester">{{cite web | author=Lester, Paul | date = 31 August 2007 | title='It felt like someone had ripped out my heart' | publisher=Guardian.co.uk | url=http://music.guardian.co.uk/rock/story/0,,2159073,00.html}}</ref>
===Élő előadások===
Ellentétben stúdiófelvételeikkel, a Joy Division az élő fellépések alkalmával hangosan és agresszíven játszott. Az együttes elégedetlen volt Hannett Unknown Pleasuresön végzett munkájával, amiért tompította érdes hangzásukat. Sumner szerint a „zene hangos és súlyos volt, és úgy éreztük, hogy Martin ezt mérsékelte, főleg a gitárok esetén”.<ref name="mojo1994">Savage, Jon. "Joy Division: Someone Take These Dreams Away". ''Mojo''. 1994. július.</ref> Koncertek alkalmával a Joy Division és a közönség között csekély interakció volt, ahogyan Paul Morley írta, „Egy Joy Division fellépés során szerencsés voltál, ha a dalaikon kívül két-három szónál többet hallottál. „Hello” és „goodbye”. Nem volt bevezető, nem volt promóció”.<ref>Morley, Paul. "Simply the First Division". NME. 1980. február 16.</ref> Curtis éneklés közben gyakran adta elő „halott légy táncát”, mely során az énekes „karjaival félkör alakú, hipnotikus görbéket írt le”.<ref name="mojo1994">Savage, Jon. "Joy Division: Someone Take These Dreams Away". ''Mojo''. 1994. július.</ref> Simon Reynolds megjegyezte, Curtis táncstílusa epilepsziás görcsre emlékeztetett, és már azelőtt így mozgott a színpadon, mielőtt még diagnosztizálták volna epilepsziáját.<ref name="reynolds115">Reynolds, 115.o.</ref> Curtis állapota miatt az élő előadások problémássá váltak a Joy Division számára. Sumner később elmondta, „Nem voltak villogó fényeink, de néha bizonyos dob részletek előidézhettek nála valamit. Egy kis időre transzba esett, majd [epileptikus] görcsöt kapott. A műsort le kellett állítanunk, őt pedig az öltözőbe kellett cipelnünk, ahol kisírta szemeit, amiért ez a szörnyű dolog történt vele”.<ref>Lester, Paul. "Torn Apart: The Legend of Joy Division." Record Collector. 2007. november.</ref>
==Hagyaték==
Rövid karrierjük és kult-státuszuk ellenére hatásuk kiterjedt, széleskörű volt. John Bush érvelése szerint a Joy Division „vált a post-punk mozgalom első képviselőjévé, azáltal, hogy nem a dühre és energiára fektették a hangsúlyt, hanem a hangulatra és a kifejezésre, előre mutatva a nyolcvanas évek melankólikus [[alternatív rock|alternatív zenéjének]] felemelkedése felé”.<ref>{{cite web | author=Bush, John | title = Joy Division - Biography | publisher = Allmusic.com | url = http://allmusic.com/cg/amg.dll?p=amg&sql=11:ol62mpc39f6o~T1}}</ref>
A zenekar sötét, szomorkás hangja, amelyet 1979-ben Martin Hannett „gótikus felhanggal rendelkező tánczeneként” jellemzett, a [[gothic rock]] stílus előfutára volt. Eleinte, a hetvenes évek végén a „gothic” jelzőt a „világvége-hangulatú” zenék leírására használták, ez azonban hamarosan megváltozott, és a jelzőt olyan, a Joy Division nyomdokain haladó együttesekre illesztették, mint például a [[Bauhaus (együttes)|Bauhaus]].<ref>Reynolds, 352.o.</ref> A gótikus rock első képviselőinek elengedhetetlen kelléke volt a „dallamos szerepet bitorló, magas, post-Joy Division basszus” és az „ének, ami vagy operaszerű, teutonikus, vagy Jim Morrison és Ian Curtis mély, búgó ötvözete volt”.<ref>Reynolds, 353.o.</ref> A Joy Division kortársai közül többek között a [[U2|U2-ra]] és a [[The Cure|Cure-ra]] volt jelentős hatással, ezenkívül olyan [[post-punk revival]] zenekarokat ihletett, mint az [[Interpol (együttes)|Interpol]], a [[Bloc Party]], vagy az [[Editors]].<ref>{{cite web | author=Reynolds, Simon | date = 7 October 2007 | title=Music to Brood by, Desolate and Stark | publisher=NYTimes.com | url=http://www.nytimes.com/2007/10/07/movies/07reyn.html?_r=1&ref=movies&oref=slogin}}</ref> A U2 frontembere, [[Bono]] állítása szerint együttese „istenítette” a Joy Divisiont.<ref>NewOrderStory [DVD]. Warner Bros., 2005.</ref> Az énekes a zenekar U2 by U2 című, 2006-os önéletrajzában megállapította, „Nehezebb lenne a zenében a Joy Divisionnél sötétebb helyet találni. A nevük, a dalszövegeik és az énekesük olyan nagy fekete felhő volt, amilyet az égen láthatsz. És én mégis éreztem Isten keresését, vagy a fényét, vagy az okét… az okét, amiért érdemes élni. A Joy Divisionnél érezted, hogy a szépség igaz, az igazság szép volt, és ők mindkettő után kutattak”.<ref>McCormick, Neil. U2 by U2. HarperCollins Publishers, 2006. ISBN 0-00-719668-7, 92.o.</ref> Többek között [[Moby]] és a [[Red Hot Chili Peppers]] gitárosa, [[John Frusciante]] is kifejezte, mennyire méltányolják a Joy Division zenéjét, és annak hatását saját munkásságukra.<ref>{{cite web | author=Moss, Corey | date = 24 June 2002 | title=Moby Gets Cloned, Romps With Dirty Degenerates | publisher=MTV.com | url=http://www.mtv.com/news/articles/1455360/20020621/moby.jhtml}}</ref><ref>Dalley, Helen. "John Frusciante". Total Guitar. 2002. augusztus.</ref> 2005-ben a Joy Divisiont a New Orderrel együtt beiktatták a [[UK Music Hall of Fame|UK Music Hall of Fame-be]].<ref>{{cite web | date = 18 October 2005 | title=More names join UK Music Hall Of Fame | publisher=NME.com | url=http://www.nme.com/news/new-order/21281}}</ref>
A Joy Division kapcsán két életrajzi film készült. A 2002-es [[24 Hour Party People]] a Factory Records felemelkedését és bukását meséli el, a történetet némiképp kiszínezve. A filmben a Joy Division tagjai mellékszereplőként tűntek fel. A film kapcsán Tony Wilson azt nyilatkozta, „Ez mind igaz. Ez mind nem igaz. Ez nem egy kibaszott dokumentumfilm”, továbbá azt is elmondta, a film készítése során mindig a „mítoszt” részesítette előnyben az igazsággal szemben.<ref>{{cite web | date = 3 March 2002 | title=It was the best party... ever | publisher=Guardian.co.uk | url=http://film.guardian.co.uk/interview/interviewpages/0,,661059,00.html}}</ref> A 2007-es, [[Control]] címet viselő filmet [[Anton Corbijn]] rendezte, és a [[Sam Riley]] által alakított Ian Curtis életrajza, mely alapjául Deborah Curtis 1995-ös [[Touching From a Distance]] című könyve szolgált,<ref>Corbijn, Anton; Wise, Damon. "Joy Division". Mojo. 2007. november.</ref> Tony Wilson és a New Order pedig további tanácsokkal látták el a rendezőt. A New Order továbbá a filmzene elkészítésével is hozzájárult a produkcióhoz. A Control premierjére a [[2007-es Cannes-i Fesztivál]] keretén belül tartott Rendezők Kéthete nyitóestjén került sor, ahol kedvező kritikai fogadtatásban részesült.<ref>{{cite web | date = 17 May 2007 | title=Critics applaud Joy Division film | publisher=BBC.co.uk | url=http://news.bbc.co.uk/1/hi/entertainment/6667197.stm}}</ref> [[Grant Gee]] ugyanebben az évben rendezte a zenekarról szóló, egyszerűen [[Joy Division (2007-es film)|Joy Divisionre]] keresztelt dokumentumfilmjét.
==Diszkográfia==
| |||