Főmenü megnyitása

Módosítások

gondolatjel gyanánt nagykötőjelek
 
==Relatív szolmizáció==
A '''relatív szolmizáció''' az abszolút [[hangmagasság]]tól független, kizárólag a [[zenei hang|hang]] adott [[hangsor]]ban elfoglalt helyének - a környező hangok alapján történő - azonosítását lehetővé tévő módszer, mely által bármely hangra mint [[alaphang]]ra (a hangsor [[dallam]]i és/vagy [[harmónia]]i szempontból legfontosabb, fundamentális hangjára) felépíthető a [[diatonikus hangsor]]. Mivel minden más ismert módszernél gyorsabban és eredményesebben fejleszti a [[relatív hallás]]t - különösen gyermekkorban, illetve zeneileg képzetlen személyek esetében is -, ezáltal egyben a dallam-, [[hangzat]]- és harmóniafelismerés és -reprodukálás képességét illetve a tiszta énekes [[intonáció]]t: alkalmazása a zeneoktatásban nélkülözhetelennélkülözhetetlen, ismerete pedig a zenészek számára alapvető. Gyakran [[kézjelek]]kel együtt alkalmazzák, tanítják és tanulják.
 
Például C-[[dúr hangsor|dúr]]ban a relatív szolmizációs hangok az abszolút hangoknak az alábbi táblázat szerint felelnek meg. A "szolmizációs hang" oszlopban első helyen és félkövér [[betűtípus]]sal minden esetben a hivatalos magyar szakmai-tudományos írásmód szerinti elnevezés szerepel; majd a kiejtési variánsok következnek, melyek egyrészt a beszédben nyelvi jelenségek, másrészt pedig énekelve - természetes módon, a [[magyar nyelv]] rövid-hosszú [[magánhangzó]]párjaihoz igazodva - az énekelt hang hosszúságától függenek; ezután zárójelben a más országokban használt - csak a magyar írásmódtól eltérő - további változatok (ha van ilyen), írásmód szerint. A szolmizációs betűjel mindig kisbetűs. A felfelé vagy lefelé módosított szolmizációs hangokat értelemszerűen nem rövidítik.
 
{| {{széptáblázat}} style="text-align:center"
[[File:Plaque_of_Guido_Monaco,_Arezzo.JPG|thumb|250px|<small>...és emléktáblája Arezzóban</small>]]
[[File:Ut queant laxis.jpg|thumb|250px|<small>Az ''Ut queant laxis'' kezdetű himnusz</small>]]
[[File:Guidonian hand.jpg|thumb|250px|<small>A "guidói kéz" - melynek segítségével a hangokat és hangcsoportokat memorizálták - egy mantovai kéziratban, a XV. század utolsó negyedéből</small>]]
'''''[[Arezzói Guido]]''''' (vagy ''Guido Monaco'' vagy ''Guido Aretinus'', [[991]]-[[992]] körül – [[1033]]-[[1050]] között) itáliai [[bencések|bencés]] szerzetest és korának egyik legnagyobb teoretikusát tekintik a nyugati zenében mai napig rendkívüli jelentőséggel bíró szolmizációs rendszer legkorábbi változata megalkotójának. Bár Guido írásaiban nem tesz közvetlen említést sem a mai értelemben vett szolmizációról mint koncepcióról, sem az ennek memorizálását megkönnyítő úgynevezett "guidói kéz"-ről, más találmányai (köztük az ugyancsak korszakalkotó jelentőségű, [[terc]]távolságú vonalakra jegyzett [[kotta|notáció]], illetve a [[zenei kulcsok]] egységes elrendezésének bevezetése) és a [[gregorián ének]] tanításának gyakorlatáról írt művei alapján szerzősége mindkét esetben csaknem kétségtelen.
 
Guido ''Epistola de ignotu cantu'' című, bizonytalan keltezésű művében ír a [[szótag]]hoz rendelt [[hangmagasság]]ok rendkívül hasznos voltáról az énekek betanításakor. Ebben található az ''Ut queant laxis'' kezdetű [[himnusz]], melyet a ''Pál [[diakónus]]'' (720 körül - 799 körül) néven ismert, szintén itáliai bencés szerzetes - költő és történetíró, a [[Karoling-reneszánsz]] egyik jeles képviselője - alkotott, [[szapphói strófa|szapphói strófákban]]. Bár a [[dallam]] más szövegekkel is ismert, nincs Guido koránál korábbi előfordulása, így valószínűsíthetően ő a szerzője. A dallam a szöveg sorainak kezdő szótagjaival a [[diatonikus hangsor]] első hat hangját szólaltatja meg, emelkedő sorrendben. A szótagok tartalmazzák mind az öt [[latin nyelv|latin]] [[magánhangzó]]t és hat különböző [[mássalhangzó]]t. A ''Szent János-himnusz'' néven is ismert műben az énekesek ''Keresztelő [[Szent János]]hoz'' fordulnak, hogy közbenjárásával óvja meg őket a rekedtségtől:
 
{{Idézet 4|Hogy könnyült szívvel csoda tetteidnek<br>zenghessék hírét szabadult szolgáid,<br>oldd meg, Szent János, kötelét a bűntől<br>szennyes ajaknak.
}}-->
 
Guido az 1025-26 körül keletkezett ''Micrologus'' című művében fektette le a rendszer elméleti alapjait. Felismerte, hogy a [[szótag]]ok közvetlenül a [[hangminőség]]hez kötődnek, minden szótag a hozzárendelt hangot a [[hangsor]] [[szekund|fél- és egészhang]]-lépéseinek sorában azonosítja. Guido a mai héthangú [[diatonikus hangsor]] egymás melletti első hat hangját egységes csoportnak tekintve egy-egy azonos szerkezetű - azonos egymásutáni fél- és egészhanglépésekből álló (1-1-½-1-1) - csoportot ([[hexachord]]) épített a hangsor első és ötödik hangjára. Ezek a ''hexachordum naturale'' ("természetes hatos", ''c-d-e-f-g-a'') és ''hexachordum durum'' ("kemény hatos", innen a későbbi [[dúr hangsor|dúr]] elnevezés, ''g-a-h-c-d-e''). Ez valószínűleg a XII. század elején egészült ki a diatonikus hangsor negyedik hangjára épült újabb hatos csoporttal: ''hexachordum molle'' ("lágy hatos", ''f-g-a-b-c-d''), mely által a [[gregorián ének]]ben létrejött a hangsorban a ''b'' és ''h'' hangok váltakozása.
 
A XIII. század végétől a hangsor többi hangjára épülő újabb és újabb hexachordok alkalmazásával lehetővé vált - a hangok más és más hexachordokban elfoglalt helyének átértelmezésével (''mutatio'') - bármely [[szekund|félhang]]lépés éneklése (''musica ficta''). Ez azonban a rendszert egyre bonyolultabbá, áttekinthetetlenné és - eredeti céljával ellentétben - egyre nehezebben megtanulhatóvá tette.
 
Már a [[reneszánsz]]ban történtek elszigetelt kísérletek a szolmizációs metódus egyszerűsítésére, például hét és nyolc szótagos új szisztémák bevezetésével, ezek azonban nem terjedtek el. Két, egymástól [[szekund|egészhang]]-távolságra lévő hexachord összekapcsolása [[heptachord]]dá (a [[diatonikus hangsor]] hét egymás melletti hangjátt tartalmazó csoporttá) már jelzi annak igényét, hogy [[oktáv]]on belül minden egyes hangnak külön elnevezése legyen.
| mi || fa || sol || la || si || do || re
|}
A nyilvánvaló hasonlóság ellenére a feltételezésre konkrét bizonyíték nincs, sokkal valószínűbb az ellenkező irányú átvétel ('''dāl/do'''- és '''sīn/si'''- egyezés kronológiai ellentmondása, lásd a '''si''' kialakulását és az '''ut/do'''-változást feljebb), ráadásul az arab zenében - annak melodikus sajátosságai miatt - nyugati zenei értelemben vett egységes szolmizációs rendszer sosem alakult ki, illetve terjedt el.
 
===Tonic Sol-fa===
 
===Európán kívül===
'''[[Kína|Kínában]]''' már időszámításunk előtt kialakult egy abszolút [[hangmagasság]]ú tizenkét hangos rendszer (''lü''), illetve vele párhuzamosan egy relatív, [[pentatónia|pentaton]] szolmizációs módszer. Előbbinek csak elméleti jelentőséggel bírt ([[hangrendszer]], [[hangkészlet]]), utóbbi volt a tulajdonképpeni ([[transzponálás|transzponálható]]) használati [[hangsor]]. Ez - rendkívül praktikus volta miatt - számos távol-keleti országban is elterjedt. Kínában a IX-XIII. század között újabb, két egymásra épülő pentatóniát alkalmazó szolmizáció született, mely eltérésekkel ugyan, de a mai napig használatban van.
 
'''[[Japán]]ban''' a szolmizációs jelölés rendkívül gyakorlatias módon együtt volt használatos - így együtt is fejlődött - a ritmikai jelekkel, illetve a hangszeres fogások jelzéseivel, szoros kapcsolatban a [[gagaku]] (udvari zene) és [[nó]] (zenés dráma) művészetével.
 
Ma a IX-XI. század során, a [[Heian-korszak]]ban keletkezett ''Iroha'' (伊呂波, "ABC.." vagy "Alapok", a vers [[pangramma]]) című költemény [[szótag]]jait használják szolmizációs céllal, ez esetben mindig [[japán nyelv|katakanákkal]] írva:
| sza || ri || ga || ma || pa || dha || ni
|}
A [[szótag]]ok [[szanszkrit nyelv|szanszkrit]] szavak rövidítései, melyek állatok kiáltásainak felelnek meg, például '''pa''' - ''pancsama'' (kakukk), '''dha''' - ''dhaivata'' (béka), '''ni''' - ''nisada'' (elefánt). Az oktáv három külön [[tetrachord]]ra (''gráma'') bomlott, ezek - érdekes párhuzamban a guidói rendszerrel - az első, negyedik és ötödik hangokon kezdődtek.
 
A mai klasszikus indiai zenében a szolmizációnak egy különleges alkalmazása fejlődött ki ''szargam'' néven (a fenti '''sza, ri, ga, ma''' szolmizációs hangokból), szoros összefonódásban a [[rága]] művészetével: az előadó a mű egyes részeiben a költői szöveget a hangoknak megfelelő szolmizációs szótagokkal helyettesíti, virtuóz gyorsaságú, improvizatív recitálással.
27 430

szerkesztés