„Pataki József (történész)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
formai revízió
2. sor:
 
== Életpályája ==
[[Kászonjakabfalva| Kászonjakabfalván]] született, az elemi iskolát [[Apahida| Apahidán]], középiskolai tanulmányait a [[Kolozsvár| kolozsvári]] Piarista Gimnáziumban végezte, [[1926]]-ban. Az I. Ferdinánd Egyetemen [[1930]]-ban szerzett egyetemes- és román történelem, valamint román nyelv szakos oklevelet.
 
Tanári pályáját egykori gimnáziumában kezdte, majd [[Marosvásárhely| Marosvásárhelyen]], a Római Katolikus Tanítóképzőben és gimnáziumban tanított.
 
[[1941 - ]]–[[1944|44]] között a [[Csíkszereda| csíkszeredai]] Római Katolikus Főgimnázium igazgatója volt, ebben az időszakban szerkesztette az Iskolai Értesítőt, cikkei jelentek meg az [[Erdélyi Iskola (újság)|Erdélyi Iskola]], az [[Erdélyi Tudósító]] és a [[Székely Nép]] című lapban.
 
1944-től katonai szolgálatot teljesített, majd orosz hadifogságba került, ahonnan [[1948]] végén szabadult.
 
[[1949-]]–[[1955]] között a kolozsvári Kereskedelmi középiskola, majd a Tanártovábbképző Intézet tanára, [[1956]]-tól a [[Bolyai Tudományegyetem]] történelem karának volt a professzora. Az egyesített Babeş-Bolyai Egyetemen a középkori egyetemes történet magyar előadója volt nyugalomba vonulásáig.
 
[[1990]]-ben a [[Magyar Tudományos Akadémia]] külső tagjává választotta.
 
Doktori disszertációját ''Anjou királyaink és a két román vajdaság'' címmel a Ferencz József Tudományegyetemen védte meg 1944-ben.
 
1993. szeptember 17-én hunyt el, Kolozsváron a [[Házsongárdi temető]]ben helyezték örök nyugalomra.
Demény Lajossal közösen kutatták és tárták fel a huszita mozgalom erdélyi elterjedésének és az [[1437-es parasztfelkelés]] okainak ismeretlen adatait. Tanulmányaikat ''A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem (1945-1955)'' című kötete közölte 1956-ban, ''A huszita forradalmi mozgalom elterjedése hazánkban, és hatása a parasztok 1437-38. évi felkelésére'' címmel.
 
Demény Lajossal közösen kutatták és tárták fel a huszita mozgalom erdélyi elterjedésének és az [[1437-es parasztfelkelés]] okainak ismeretlen adatait. Tanulmányaikat ''A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem (1945-19551945–1955)'' című kötete közölte 1956-ban, ''A huszita forradalmi mozgalom elterjedése hazánkban, és hatása a parasztok 1437-381437–38. évi felkelésére'' címmel.
''A magyar és a román tudományos kapcsolatok történetéhez'' készült beszámolója a ''Kelemen Lajos Emlékkönyvben'' jelent meg 1957-ben.
 
''A magyar és a román tudományos kapcsolatok történetéhez'' készült beszámolója a ''Kelemen Lajos Emlékkönyvben'' jelent meg [[1957]]-ben.
[[Erdély]] gazdasági fejlődésének tervére vonatkozó levéltári feldolgozásai közé tartozik az 1971-ben [[Csíkszereda| Csíkszeredában]] kiadott, ''A Csíki vashámor a XVII. század második felében '' című tanulmánya, amely a székelyföldi vasipari hagyományokat mutatja be.
 
[[Erdély]] gazdasági fejlődésének tervére vonatkozó levéltári feldolgozásai közé tartozik az [[1971]]-ben [[Csíkszereda| Csíkszeredában]] kiadott, ''A Csíki vashámor a XVII. század második felében '' című tanulmánya, amely a székelyföldi vasipari hagyományokat mutatja be.
A [[Nürnberg| Nürnbergben]] őrzött okmányok mélyreható elemzése lehetővé tette, a [[Hunyadiak]] vajdahunyadi uradalmában folytatott gazdálkodás megismerését. Ez az értékes XVI. századi forrásanyag a [[Román Akadémia]] gondozásában jelent meg 1973-ban, amelynek összegyüjtéséért, illetve feldolgozásáért [[Nicolae Bălcescu]] díjjal tüntették ki.
 
A [[Nürnberg| Nürnbergben]] őrzött okmányok mélyreható elemzése lehetővé tette, a [[Hunyadiak]] vajdahunyadi uradalmában folytatott gazdálkodás megismerését. Ez az értékes [[XVI. századiszázad]]i forrásanyag a [[Román Akadémia]] gondozásában jelent meg [[1973]]-ban, amelynek összegyüjtéséért, illetve feldolgozásáért [[Nicolae Bălcescu]] díjjal tüntették ki.
 
''Legenda és valóság'' címmel közölte a [[Korunk]] 1970/4 számában a ''Csíki székely krónikáról'' írt kritikáját.
 
Történetírói érdeme a székelység múltjára vonatkozó anyag feltárása. Imreh Istvánnal közösen kutatták és tették közzé román nyelven az [[Acta Napocensis]] [[1967]], [[1969]]-es múzeumi évkönyvben, valamint magyar nyelven az [[Aluta]] 1969 és [[1970]]-es számában [[Udvarhelyszék]] mezőgazdaságának XVI. századi múltjából készült munkájukat. Ugyancsak közös tanulmányuk, ''A székely falu gazdasági-társadalmi szerkezete a XVI. század végén és a XVII. század elején'', amely a ''Székely felkelés 1595-1596 előzményei, lefolyása, következményei'' című könyvben jelent meg, [[1979]]-ben.
 
Az [[1981]]-ben elkészült ''Kolozsvári emlékírók 1603-17201603–1720'' című kötete több évtizedes kutatásának eredménye, amely [[Kolozsvár]] múltjára vonatkozó, kiadatlan emlékiratok közreadásával vált hasznos forráskiadvánnyá.
 
Demény Lajossal együttműködve és a [[Kriterion Könyvkiadó]] segítségével indították útjára a [[Székely oklevéltár]] új sorozatát, melynek köteteiben az egykori Udvarhelyszék törvénykezési anyagaiból válogattak. Az [[1983]]-ban és [[1985]]-ben megjelent I. és II. kötetet közösen szerkesztették, ugyanakkor az [[1994]]-ben megjelent III. kötet előkészítésében is részt vett.
 
[[1991]]-ben [[Batthyány Ignác ]] születésének 250. évfordulója alkalmával, a [[Csíki Székely Múzeum| Csíki Székely Múzeumban]]ban szervezett emlékkiállításon, Pataki József méltatta a nagynevű erdélyi püspök munkásságát.
 
Imreh Istvánnal közösen állították össze a ''Kászonszéki krónika 1650 -1750 1650–1750'' című könyvet, amely [[1992]]-ben jelent meg az [[Európa Könyvkiadó]] és a [[Kriterion Könyvkiadó]] közös gondozásában. Az előszóban az alábbiakat olvashatjuk: ''„A hajdani kászoniak életét, sorsát felidézve, magyar nemzetiségi önismeretünk ügyét kívántuk szolgálni. Valljuk, hogy a teljességre, épségre törő emberi életnek nélkülözhetetlen eleme a valóságot tükröző, csonkítatlan történeti tudat.”''
Az előszóban az alábbiakat olvashatjuk: ”''A hajdani kászoniak életét, sorsát felidézve, magyar nemzetiségi önismeretünk ügyét kívántuk szolgálni. Valljuk, hogy a teljességre, épségre törő emberi életnek nélkülözhetetlen eleme a valóságot tükröző, csonkítatlan történeti tudat.”''
 
==Művei==
*Anjou királyaink és a két román vajdaság. Kolozsvár, 1944.
*A huszita forradalmi mozgalom elterjedése hazánkban, és hatása a parasztok 1437-381437–38. évi felkelésére. In: Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem (1945-19551945–1955). Kolozsvár, 1956.
*A magyar és román tudományos kapcsolatok történetéhez. In: Kelemen Lajos Emlékkönyv. 1957.
*Husitské revolucní na uzemí Lid eové republiky rumunkské. In: Mezinarodní ohlas husitsví VIII. Prága, 1958.
*Atitudinea lui Radu de la Afumaţi şi a lui Joan Zápolyan în ajunul luptei de la Mohács În: Studia, 1967.
*Contribuţii la studiul agriculturii Transilvănene 1570-16101570–1610. Imreh Istvánnal Acta MVSEL Napocensis, I. II. 1967, 1969.
*Adatok Udvarhelyszék mezőgazdaságához 1570-16101570–1610. Imreh Istvánnal. Aluta I., Sepsiszentgyörgy, 1969.
*Legenda és valóság. Korunk 1970/4
*Adatok Udvarhelyszék állattartásához 1570-1610. Imreh Itvánnal. Aluta II., 1970.
53 ⟶ 51 sor:
*Domeniul Hunedoara la începutul secolului al XVI-lea. Bukarest, 1973.
*Tanulmányok a romániai együttlakó nemzetiségek történetéből és testvéri együttműködéséről a román nemzettel. In: Sdudia, 1976.
*A székely falu gazdasági-társadalmi szerkezete a XVI. század végén és a XVII. század elején. Imreh Istvánnal. In: Székely felkelés 1595-15961595–1596 előzményei, lefolyása, következményei. Bukarest, 1979.
*Székely oklevéltár. I-III–II. Demény Lajossal. Bukarest, 1983, 1985.
*Kolozsvári emlékírók 1603-17201603–1720. Fehér könyvek. Bukarest,1990.
*Kászonszéki krónika. 1650-17501650–1750. Imreh Istvánnal. Budapest - BukarestBudapest–Bukarest, 1992.
*Székely oklevéltár III. Demény Lajossal és Tüdös S. Kingával. Bukarest, 1994.
 
62 ⟶ 60 sor:
* Benkő Loránd: Székely oklevéltár. Magyar Nyelv 1985/4.,
* [[Benkő Samu]]: Vasipari hagyomány Csíkban. Előre 1971. november 19.,
* Benkő Samu: Pataki József (1908-19931908–1993). Erdélyi Múzeum 1993/3-43–4.,
* Binder Pál: Megjegyzések a Kolozsvári emlékírók névmutatójához. Helikon 1991/21.,
* [[Dankanits Ádám]]: A levéltár tett történésszé. Beszélgetés Pataki Józseffel. A Hét 1975/30.,
68 ⟶ 66 sor:
* [[Egyed Ákos]]: Székely oklevéltár. Utunk 1983/27.
* Egyed Ákos: Háromszék egy évszázada. Háromszék 1993/8,
* [[Fodor Sándor]]: „Vidéki „ „Vidéki” kiadvány. Utunk 1971/48.,
* Fügedi Erik: Domeniul Hunedoarei...Hunedoarei… Agrártörténeti Szemle 1976/3-43–4.,
* Heckenast Gusztáv: A Csíki vashámor. Századok 1974/3.,
* [[Imreh István (történész)|Imreh István]]: Új székely oklevéltár. Korunk 1983/9.,
* Ruffy Péter: Húszezer családnév a XVII. század elejéről. Magyar Nemzet 1976. augusztus 24.,
* Miklós László: Forrás nélkül történelmet nem lehet művelni. Romániai Magyar Szó 1990. július 24.,
* Szőcs János: Pataki József, a történetíró. Hargita Népe, 2008. december 20.
* Wolf Rudolf: Újabb „fehér könyv” - ezúttal a régi Kolozsvárról. Erdélyi Múzeum 1991/1-41–4.,
 
==Emlékezete a Székelyföldön==
*Márton Áron Főgimnázium: 1995. március 17, Pataki József tiszteletére tudományos ülésszak, emléktábla avatás
*A Csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium Évkönyve, az 1994-19951994–1995 tanévről. Pataki József: Ezt tettem. (1990), Borsódi László: Így ünnepeltünk, emlékeztünk...
*Kászonjakabfalva: 2002. július 7, Névadó ünnepség, az elemi iskola Pataki József nevét vette fel
*Csíki Székely Múzeum: 2008. november 7, Magyar Tudomány Napja, Pataki Józsefre emlékezve.
89 ⟶ 87 sor:
*Antal Imre: „Tisztesség adassék” . Csíkszereda, 1994.
*A Csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium Évkönyve az 1994-95. tanévről. Csíkszereda, 1995.
*Imreh István – PatakiIstván–Pataki József: Kászonszéki krónika 1650 -17501650–1750. Budapest – BukarestBudapest–Bukarest, 1992
*Hargita Népe: Szőcs János: Pataki József, a történetíró. 2008. december 20.
*Kelemen Lajos Emlékkönyv. Bukarest, 1957.
96 ⟶ 94 sor:
*Pataki József: Domeniul Hunedoara la începutul secolului al XVI-lea. Bukarest,1973.
*Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 4. Bukarest-Kolozsvár, 2002.
*Székely felkelés 1595-15961595–1596 előzményei, lefolyása, következményei. Bukarest, 1979.
==Külső hivatkozások ==
103 ⟶ 101 sor:
*[http://www.mta.hu Magyar Tudományos Akadémia]
 
{{DEFAULTSORT:Pataki Joz~sefJozsef}}
[[Kategória:Magyar történészek]]
[[Kategória:MTA-tagok]]