„Gábor Áron Kohó- és Öntőipari Technikum” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
1. sor:
A '''Gábor Áron Kohó- és Öntőipari Technikum''' eredetileg a [[Borsod-Abaúj-Zemplén megye|borsodi]] kohászati nagyüzemek középszintű szakembereinek, a technikusok képzésére jött létre a [[második világháború]] után [[Miskolc]]on. Első igazgatója ''Avas Mihály'' kohómérnök volt, az ő szervező munkája révén alakult az iskola a célkitűzéseknek megfelelő oktatási intézménnyé. Az évek során az oktatási struktúra fokozatosan fejlődött, majd a hazai kohászati iparág folyamatosan mélyülő válsága, a [[Lenin Kohászati Művek]] és az Ózdi Kohászati Üzemek termelési volumenének visszaesése miatt az iskolának is új utakat kellett keresnie. Így alakult ki a mai (2009) '''Gábor Áron „Művészeti Iskola” Szakközépiskola''', amely képzésében már egyáltalán nem emlékeztet az „ős” technikumra.
 
==Történet==
===A hőskor===
[[Fájl:GaborAron Miskolc 02.jpg|bélyegkép|220px|Gábor Áron szobra]]
Az iskolát 1949. augusztus 1-jén alapították [[Miskolc]]on, Kohóipari Középiskola néven, a [[Nagybánya|Nagybányán]], [[Diósgyőr]]ben és [[Tatabánya|Tatabányán]] 1940 óta működő M. Királyi [[Péch Antal]] Bánya-, Kohó- és Mélyfúró Szakiskola jogutódjaként. Felügyeleti szerve az Iparügyi Minisztérium volt. Szeptember 1-jén a felügyeletet átvette a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, egyúttal Ipari Gimnázium Kohóipari Tagozatra változtatták a nevét. Az iskola megszervezésével ''Avas Mihály'' kohómérnököt bízták meg, aki a semmiből igyekezett iskolát teremteni: nem volt iskolai épület, nem voltak tanárok. Az oktatás az akkori Malinovszkij (ma Soltész Nagy Kálmán) utca 7. szám alatti szükségépületben kezdődött, mintegy száz felvett tanulóval. Iskolai felszerelés nem volt, a diákok téglarakásokon átvetett deszkapallókon ültek. A termekben nappal oktatás folyt, amik estére kollégiumi szobákká alakultak. Nagy változást hozott az október, amikor néhány nagyon rossz állapotú iskolai padot és táblát kapott az iskola. A „tanári kar” öt főből állt, akiket óraadók segítettek ki. A technikusképzésben igen fontos laboratóriumi órákat (kémia, fizika) az alagsorban kialakított laboratóriumokban, a gyakorlati képzést pedig a szomszédos Gépipari Középiskola tanműhelyeiben tartották, a tornaórák színhelye egy közeli üres telek volt. A felszerelés lassan, igen szerény mértékben bővült, a laboratóriumot és a termeket maguk a tanulók és a tanárok szerelték fel.
 
A következő, 1950–51-es tanévre újabb három osztálynyi diákot vettek fel. A kollégiumi elhelyezést a Szeles utcai régi kaszárnyaépületben oldották meg, és újabb tantermeket sikerült kialakítani. Az iskola irányítását 1951. január 1-jén a Kohászati Minisztérium vette át, ami újabb névváltozással járt: 6. sz. Kohóipari Technikum lett az iskola új neve. Más, sokkal fontosabb esemény is történt: elkezdődött a háború alatt félig lebombázott Hunfalvy Gimnázium épületének helyreállítása és bővítése, a technikum számára. Az épület [[Diósgyőr]]-Vasgyárban, a két nagy diósgyőri üzem (Lenin Kohászati Művek, Diósgyőri Gépgyár) közötti kolónia (a munkások és alkalmazottak számár épült korabeli, korszerű „lakótelep”) területén feküdt, az Árok utca 11/b. szám alatt (később Bólyai Farkas u. 10. lett a cím). Az épület még csak félig volt kész, de odaköltözött az iskola. Az eredetileg egyemeletes épületre húztak egy második emeletet, a súlyosan sérült utcafronti épületrész helyett pedig új szekciót építettek. A második emeleten alakították ki a kollégiumi szobákat, a földszinten a tantermek mellett tanműhelyeket is elhelyeztek. Az emeleten voltak a kémiai laboratóriumok, tantermek, tanári szoba és az iskolai adminisztráció. A földszinten két lakást is építettek, az egyikben a fáradhatatlanul tevékenykedő [[Avas Mihály]] igazgató lakott (majd az utána következő két igazgató is a családjaikkal), a másikban pedig az iskolai pedellus a családjával. A tornaórák megtartására az iskola udvarán volt lehetőség (a tervekben szerepelt egy tornaterem építése is, de ez sohasem valósult meg). Az építkezés és az oktatás még egy ideig egymás mellett folyt, de a körülmények óriásit változtak a korábbiakhoz képest: a minisztérium és a környező nagyüzemek támogatása révén a laboratóriumi felszerelés új volt, újak voltak a tantermi bútorok, kialakultak a tanműhelyek is. Az oktatómunkát segítendő beindult a tankönyvek írása is.<ref>{{cite book|editor=Kovács János, Szilágyi Pálné, Dr. Farkas Tibor|title=Jubileumi évkönyv a Gábor Áron Kohó- és Öntőipari Technikum és Szakközépiskola 25 éves fennállásának alkalmából|publisher=Virág Mihály|location=Miskolc|year=1974|pages=11–13}}</ref>
 
Az iskolai élet lassan konszolidálódott, és egyre magasabb színvonalú oktatás alakult ki, amelyben a műszaki jellegű tantárgyak mellett fontos szerepet kapott a humán tárgyak oktatása is, ami az ún. „régi típusú”, kiváló tanároknak volt köszönhető. 1950-ben – az ipar növekvő technikusigénye miatt – beindították az esti tagozatos képzést, amelyben a már bizonyos pozícióban lévő, de megfelelő képesítéssel még nem rendelkező dolgozók is részt vettek.<ref>{{cite book|editor=Kovács János, Szilágyi Pálné, Dr. Farkas Tibor|title=Jubileumi évkönyv a Gábor Áron Kohó- és Öntőipari Technikum és Szakközépiskola 25 éves fennállásának alkalmából|publisher=Virág Mihály|location=Miskolc|year=1974|pages=14}}</ref>
 
===Az iskola történetének második szakasza===
Amikor [[Avas Mihály]] már-már jólesően tekinthetett volna végig szinte teljesen elkészült „művén”, az alapító igazgatót 1953 nyarán [[Sztálinváros]]ba (ma [[Dunaújváros]]) helyezte a minisztérium, hogy ott is hozzon létre egy Kohóipari Technikumot. [[Avas Mihály]] nem sokkal ezután öngyilkos lett.<ref>{{cite book|editor=Dr. Dutkó Lajosné, Bubnó Lászlóné|title=Örök változásban – Az 50 éves Gábor Áron Szakközépiskola évkönyve|publisher=Gábor Áron Szakközépiskola|location=Miskolc|year=2000|pages=33}}</ref> A tanárok közül néhányan, sőt komplett osztályok is átkerültek DunaújvárosbaSztálinvárosba. ''Avas Mihály'' helyére ''Szinvavölgyi József'' kohómérnököt nevezték ki igazgatónak. Ebben az időben kapta meg az iskola a még épülő Kiss tábornok utca 32. szám alatti épületet kollégium céljára. Ezzel az iskola második emelete felszabadult, ahol újabb tantermeket és kémiai laboratóriumokat lehetett kialakítani. 1954-ben az iskola a Kohó- és Gépipari Minisztérium alá került, és ugyanekkor vette fel a [[Gábor Áron]] nevet. 1955-ben beindult a levelező tagozatos képzés. ''Szinvavölgyi Józsefet'' 1956 elején városi tanácselnöknek (ma polgármester) nevezték ki, de még az év végén váratlanul meghalt.
 
1953-ban tizenkilenc diák érkezett [[Észak-Korea|Észak-Koreából]], köztük egy lány. A koreai diákok az iskolába érkezésük előtt egy évet már [[Budapest]]en töltöttek, ahol a magyar nyelvet tanulták. A távol-keleti társakat a magyar diákok és a tanárok megkülönböztetett figyelemmel kezelték, igen jó baráti kapcsolatot alakítottak ki velük. A koreaiak jól tanultak, részt vettek az iskola sport- és kulturális életében is. Hazájukban később egyetemi professzor, atomfizikus és vállalatvezetők kerültek ki a soraikból.<ref name="Ledniczky">{{cite book|editor=Kovács János, Szilágyi Pálné, Dr. Farkas Tibor|title=Jubileumi évkönyv a Gábor Áron Kohó- és Öntőipari Technikum és Szakközépiskola 25 éves fennállásának alkalmából|publisher=Virág Mihály|location=Miskolc|year=1974|pages=77–78}}</ref>
 
Az 1956 tavaszán ''Virág Mihály'' kohómérnök lett az igazgató, aki az iskola történetében a leghosszabb ideig regnáló vezető volt (1980-ig, nyugdíjba vonulásáig töltötte be ezt a tisztet). Az új igazgató az [[1956-os forradalom]] kapcsán került kényes helyzetbe, amit nem kis részben az itt tartózkodó koreai hallgatók jelentettek. A probléma sikeres megoldása után a Gábor„Gábor ÁronÁron” volt az ország egyetlen iskolája, ahonnan a külföldi diákokat nem telepítették át más országokba.<ref name="Ledniczky"/> Az iskola tovább fejlődött: 1957-ben új öntödei műhely épült, majd 1989-ben, valódi „nagyberuházásként” – a Lenin Kohászati Művek hathatós támogatásával – kupoló kemence épült, a hozzá tartozó csarnokkal egyetemben. Az 1960-as évek elején állították fel az iskola névadójának, Gábor Áronnak a mellszobrát a bejárat előtt, amihez az iskola akkori diákjai is gyűjtötték a bronzot, rezet (alkotója Dabóczy Mihály).
 
Az oktatásfejlesztés terén az 1965–66-os tanévben történt jelentős változás: az oktatást segítő technikai eszközök megjelenése miatt bevezették a kabinet rendszerű oktatást, a tankönyvellátás már teljesnek volt mondható, az iskola tanárain kívül a [[Nehézipari Műszaki Egyetem]] oktatói és mások is írtak az iskolai oktatáshoz szükséges tankönyveket. 1967-től a technikum fokozatosan szakközépiskolává alakult.<ref>{{cite book|editor=Kovács János, Szilágyi Pálné, Dr. Farkas Tibor|title=Jubileumi évkönyv a Gábor Áron Kohó- és Öntőipari Technikum és Szakközépiskola 25 éves fennállásának alkalmából|publisher=Virág Mihály|location=Miskolc|year=1974|pages=13–15}}</ref>
 
Az iskolában 1975-ben könyvtárat hoztak létre, de bővültek a gyakorlati képzés és a sportolás lehetőségei is (bár tornaterem még mindig nem volt, a szomszédos általános iskola tornatermét használhatták a tanulók). 1980-ban ''Molnár József'' gépészmérnök lett az intézmény vezetője. Miután szükségtelenné vált az igazgatói lakás, a helyén tanműhely és öltöző létesült, lebontották a kupoló kemencét, a csarnokban kovács- és precíziós öntőműhelyt alakítottak ki, és felújították a kémiai laboratóriumokat is. Az 1980-as évek közepétől egyre nyilvánvalóbbá vált a kohászat általános térvesztése, a kohásztechnikusi pálya iránt megcsappant az érdeklődés, és ez az iskolát is struktúraváltásra kényszerítette: beindították a fémipari minőségbiztosítás-számítástechnika szakot, majd a környezetvédelmi, később pedig a menedzserasszisztensi és az informatikai szakot. Ezzel a beiskolázási gondokon is igyekeztek segíteni. A döntő változás az 1990-es évek közepétől történt meg ''Kuknyó Lajos'', ésmajd ''Dr. Dutkó Lajosné'' igazgatósága alatt: az iskola oktatási profiljában egyre nagyobb szerepet játszott a művészeti,az iparművészeti irány.<ref name="Otvenev17-19">{{cite book|editor=Dr. Dutkó Lajosné, Bubnó Lászlóné|title=Örök változásban – Az 50 éves Gábor Áron Szakközépiskola évkönyve|publisher=Gábor Áron Szakközépiskola|location=Miskolc|year=2000|pages=17–19}}</ref>
 
==Az iskola jelene==
A Gábor Áronban az 1992–93-as tanévben indult be az iparművészeti tagozat. Ennek előfeltételeként műtermeket kellett kialakítani az alkalmazott grafikusok, az ötvösök és a díszműkovácsok számára, miután sikerül átvenni a szomszédos általános iskola helyiségeit (és mellékesen a tornatermet is).<ref name="Otvenev17-19"/> A következő években a művészeti jelleg tovább bővült, fokozatosan bevezették a textilműves, a bronzműves és szoboröntő, a bőrműves, a keramikus, az elektronikus grafikus, a szobrász, a textilrajzoló és a modelltervező-asszisztens szakokat. Az oktatáshoz neves képző- és iparművészeket nyertek meg. DolgozottTanított itt például [[Jószay Zsolt]] szobrászművész, és [[Tellinger István]] grafikusművész, és még sokan mások.<ref>{{cite book|editor=Dr. Dutkó Lajosné, Bubnó Lászlóné|title=Örök változásban – Az 50 éves Gábor Áron Szakközépiskola évkönyve|publisher=Gábor Áron Szakközépiskola|location=Miskolc|year=2000|pages=81-85}}</ref>
 
Az iskola neve 1996-ban Gábor Áron Szakközépiskola lett, ami a későbbiekben Gábor Áron „Művészeti Iskola” Szakközépiskolára változott.<ref>{{cite book|editor=Dr. Dutkó Lajosné, Bubnó Lászlóné|title=Örök változásban – Az 50 éves Gábor Áron Szakközépiskola évkönyve|publisher=Gábor Áron Szakközépiskola|location=Miskolc|year=2000|pages=27}}</ref>