„Debreczeni Márton” változatai közötti eltérés

a
a (→‎Élete: Link)
Debreczeni János fazekas és Lőrinczi Erzsébet fia volt. Falusi iskolába járt ([[1809]]–[[1813]]) és a falusi gyermekekkel együtt játszott vagy járt harangozni (a harangkötél le is szakította egyik ujját). Atyja mesterségéhez nem volt kedve, sokat olvasott, de azért itt végezte volna tudományos készülődését, ha egy falujabeli nagyobb diák, Ignácz Márton magával nem viszi [[1814]] elején Kolozsvárra a [[református]] kollégiumba, hol [[1819]]-ig barátja vezetése alatt a [[latin]] osztályokat, [[1823]]-ig a bölcseleti, jogi s hittani évfolyamokat is végezte. Szabad idejét a klasszikusok ([[Ovidius]], [[Horatius]], [[Vergilius]]) olvasásával töltötte; ezek mellett a zenének is nagy kedvelője volt, a hegedűt és erdei kürtöt jól játszotta. Magántanítással tartva fenn magát, egy évet kénytelen volt növendékével falun tölteni s magántanulás után tett jeles vizsgálatot; különösen [[Anakreón]]t elemezte nagy könnyűséggel. Az alsó osztályok [[görög nyelv]] tanítójául választották meg.
 
Utolsó iskolaévében [[Désakna|Désaknán]] ünnepelvén, az ottani bányásztisztek buzdításai reá bírták e szak választására; megtakarított pénzét egyik pártfogója kétszáz forintra egészítette ki s ezzel [[Méhes Sámuel]] ajánlatára útját [[Bukovina|Bukovinán]] át vette, ahol [[Fundamoldovi]] faluban a Mancz-féle vas-rézbányáknál új ásványerek keresésében három hónapot töltött és első talált olyat, mely aztán nevére kereszteltetett, és a bányatulajdonos késznek nyilatkozott akadémiai költségeit is viselni, ha aztán nála áll szolgálatba; de ezt Debreczeni el nem fogadta s folytatta útját. [[1823]]. [[november 8]]-án [[Selmecbánya|Selmec]]re érkezett, ahol tanulmányait végezte, mire [[1825]]-ben bányagyakornokká, később [[radna]]i napdíjas olvasztómesterré neveztetett ki, egyúttal elvégezte [[1826]]-ban az összes bányatudományokat. [[1827]] elején a [[cserteszFelsőcsertés|csertési]]i kohótisztségnél kémlőhelyettessé, [[1829]] végén a [[szalatna]]i kiadóhivatalnál ellenőrré, [[1833]]-ban ugyanott kohónaggyá és igazgatósági ülnökké, [[1839]]-ben bánya-, kohó- s uradalmi igazgatóvá, [[1840]]-ben az [[erdély]]i királyi kincstárnál bányászügyi ideiglenes előadóvá, majd [[1842]]-ben ugyanott tanácsossá nevezték ki. Tudományos és adminisztratív lángeszének sikerei következtében a kormány részéről azon elismerésben részesült, hogy kisebb kitüntetéseken kivűl az [[1842]]. erdélyi országgyűlés nemességre ajánlotta.
 
[[1848]]-ban az erdélyi országgyűlés az unió-bizottmány egyik tagjává választotta s ekkor [[Pest]]re ment, ahol [[augusztus 22]]-én a [[Magyarország|magyar]] pénzügyminisztériumhoz tanácsosnak neveztetett ki; kevéssel azután a bányaügyek igazgatására ismét leküldetett. A katasztrófa után [[Kolozsvár]]on volt, ahol perbe fogták, s purificatióra utasíttatván, fizetése felfüggesztetett; nejével és hat gyermekével nyomorban tengődött, melyet másoknak, különösen barátja Mikó Imre grófnak csak óvatosan nyújtott segélye enyhített. Egyetlen vigasza volt a tudomány, természeti és vegytani kísérletek, földtani kutatások, új találmányok előállítása és erélyesen folytatott szakbeli munkássága. De vegytani munkálatai folyamán rég megmérgezett teste a gond és bú súlya alatt végre is összeroskadt. Tisztázási oklevele már csak halála után érkezett boldogtalan családja kezébe. Az erdélyi bányászat igen sokat köszönhet neki, számos javítást és újítást hozott létre. A kohóknál felhalmozott salakot ő próbálta meg először kéngyártásra, általa létesült a vasgálickészítés is a [[zalatna]]i főkohónál, mellyel új hazai kereskedelmi cikket léptetett életbe, az arany és ezüstnek fekete rézből kifejtése körül ő tette a legelső szerencsés kísérletet, az Erdélyben és külföldön is használatba vett csigafúvó, mely a mellett, hogy egyenlő fúvással az olvasztási kezelésre igen kedvező hatású és a más nemű fúvóhoz képest csaknem félannyi erőt kíván, az ő találmánya, valamint a zalatnai kohóknál levő gőzmozdony is.