Elővárosi kocsik közlekedésének igénye az 1950-es évek első felében merült fel. A győri vagongyárban 12 féle terv született úgynevezett munkásszállító kocsik gyártására. 1957-ben három prototípus készült kettő Dunakeszin[[Dunakeszi]]n és egy Győrben[[Győr]]ben. Végül 1958-ban a Dunakeszis változat valósult meg és számos alváltozat (Bah, Bahv, Bahvl, Bahve és vezérkőkocsik Bat, BDat) épült egészen 1972-ig. Összesen 1838 darab készült a [[MÁV]] és a [[GySEV]] részére. 1961-től a kocsikat távvezérlési kábellel lettek ellátva. Az 1970. után készült kocsikat már gőzfűtés nélkül készültek. Az összes kocsi KALÁKA típusú forgóvázzal készültek, amelynek története a Ganz-Rónai forgóvázzal kezdődik.
A [[Ganz]] gyár 1953-ban pályázatot írtak ki forgóváz tervezésére. Egy három főből álló tervező csapat forgóváza került az elővárosi kocsik alá, amely ezen a pályázaton második helyezést ért el. A nevet a tervezők kezdőbetűinek kirakásával létesült (Kardos'''Ka'''rdos Tibor, Lánczos'''Lá'''nczos Péter, Kalmár'''Ka'''lmár Lajos). Ezekből a forgóvázakból közel 4500 darab készült.
A kocsik termes kivitelben, két részre osztva készültek., Amindkét kocsikvégükön mindkét végénoldalanként 1-1 ajtó van oldalanként és, középen 2-2 ajtó van. Az egységes UIC pályaszám rendszer bevezetésekor a távvezérlési kábel nélküli kocsik Bh 20-26-os középszámon, a távvezérlési kábellel ellátottakat Bhv 20-27 és Bhv 20-07-es (utóbbi gőzfűtés nélkül) középszámon kerültek forgalomba.