'''Sicarius''' (''sica'' = tőr), orgyilkos és útonálló, a római császárkorban általában gyilkos. A törvény halált mért az ilyenre. A vétség elbirálásaelbírálása a néptörvényszéket illette, amely a közvádlók és ügyészek feladatát betöltő külön bizottságra (''quaestores parricidii'') bízhatta. A ''lex Cornelia de sicariis et veneficiis'' (ie. 81. ) által [[Lucius Cornelius Sulla |Sulla]] külön állandó bíróságot ''quaestio perpetua'' állított föl az orgyilkosság, a méregkeverés és más veszélyes bűncselekmények nyomozására és a római szabad polgárokra a tüztől és viztől, az állami közösségnek e szimbólumától való eltiltás (''aqutae et ignis interdictio''), rabszolgákra és Rómának valamely idegen állam kötelékébe tartozó szabad lakosára (''peregrinus'') pedig halált szabott ki. A császárkorban deportálás, illetve közönséges gonosztevőkre keresztrefeszítés, közmunka (''opus publicum'') vagy vadállatok közé vetés (''ad bestias'') volt általában a gyilkosság büntetése.