„GS1 Magyarország” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
1. sor:
==== A GS1 Magyarország története ====
 
Magyarországon a 80-as évek elején merült fel először az egységes termékszámrendszer megalkotásának szükségessége. Az első forrást az [[EAN]] rendszer működéséről, a vonalkódról egy 1981-ben az Anyagmozgatás és Csomagolás című kiadványban megjelent cikk jelentette. Az akkori gazdasági helyzetben Magyarországon a készletgazdálkodás problémái kerültek előtérbe, aminek megoldását, az ETK-számokban, azaz az egységes termékkódban látták itthon is. Az ekkor már néhány éve sikeresen működő EAN rendszer példája és tapasztalatai alapján Magyarország úgy döntött, hogy nem helyi rendszert hoz létre, hanem az ETK számok felépítését úgy tervezik meg a szakemberek, hogy az beilleszthető legyen az EAN rendszerbe. Ezzel párhuzamosan kezdeményezték hazánk csatlakozását a nemzetközi rendszerhez. Nagy kihívást jelentett a szakembereknek 1984-ben, hogy egy akkor még központi tervutasításos rendszerben működő szocialista ország gazdasági folyamatait összekapcsolják egy, a piacgazdaságra kifejlesztett módszerrel, de munkájukat siker koronázta.<ref name="honlap"> A GS1 Magyarország hivatalos honlapja: http://www.gs1hu.org </ref>
 
Magyarország 1984-ben csatlakozott a rendszerhez. Az automatikus azonosítás, a vonalkódos alkalmazások hazai bevezetésében a csomagolástechnika szakemberei játszottak úttörő szerepet.
11. sor:
A jogszabályi előírást követve 2008. június 1-jétől a Kht. működését, mint GS1 MAGYARORSZÁG Globális Azonosító és Kommunikációs Rendszereket Működtető Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság kezdte meg. Az átalakulást követően a GS1 Magyarország megtartotta kiemelten közhasznú, nonprofit státuszát.
A GS1 Magyarország immár 25 éves hazai és – a globális GS1 Szervezet tagjaként – több mint harmincéves nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a szabványalkalmazás terén. <ref name="honlap"> A GS1 Magyarország hivatalos honlapja: http://www.gs1hu.org </ref>
 
 
35. sor:
*[http://www.gs1.org/ A GS1 hivatalos honlapja]
*[http://www.gs1hu.org/ A GS1 Magyarország hivatalos honlapja]
 
 
==Nyilatkozat==
 
<small>A GS1 Magyarország a GS1 nemzetközi szervezet kizárólagos magyarországi képviselője, azaz a hazánkban működő GS1 Tagszervezet.
A wikipédia oldalain a GS1-ről és a GS1 szabványos vonalkódokról és egyéb megoldásokról magyarul megjelentetett hiteles információk hivatalos forrása a GS1 Magyarország Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Zrt.
Az általunk felügyelt és szerkesztett oldalak a következők:
* http://hu.wikipedia.org/wiki/GS1
* http://hu.wikipedia.org/wiki/GS1_Magyarország
</small>