|
== Élete ==
Gimnáziumi tanulmányait [[Ungvár]]on és [[Máramarossziget]]en végezte, majd a máramarosszigeti jogi akadémián szerzett végzettséget. Az [[első világháború]] idején, 115-ben besorozták katonának, az orosz és román fronton teljesített szolgálatot. Katonai szolgálata alatt főhadnagyi rendfokozatig jutott. A világháború vége Prágában érte. A háborúból hazatérve a [[huculok|hucul]] függetlenségi mozgalmat vezette. Kezdetben a hucul nemzeti rendőrséget ''(Huculszka narodnaNarodna Oborona)'' vezette. 1918. november 8-án összehívta Kőrösmezőn a népi gyűlést, mely megválasztotta az Ukrán Népi Tanácsot és a 12 fős kormányt, melynek Klocsurak lett a vezetője. E minőségében [[Ivan Klimpussal részt vett látogatástKlimpus]]sallátogatást tett tett a [[Ivano-Frankivszki|Sztanyiszlavban]] a [[Nyugat-Ukrán Népköztársaság]] kormányánál, ahol kinyilvánították, hogy a kárpátaljai huculok csatlakozni kívánnak a nyugat-ukrán államhoz. 1918. december 12-én részt vett a Károlyi Mihály magyar miniszterelnök által életre Ruszin Néptanács budapesti[[budapest]]i ülését, ahol azonban elvetette a magyar kormány által ajánlott magyar orientációjú ruszin államalakulat ötletét, helyette egy össz-ruszin gyűlés összehívását kezdeményezte Huszton. Ezt követően részt vett az 1918. december 18-án Máramarosszigeten megtartott ruszin népi küldöttek gyűlésének előkészítésében és lebonyolításában. A gyűlésen Klocsurakot a Máramarosi Ruszin Néptanács tagjává választották (a tanács vezetője [[Julij Brascsajko]], helyettese [[Avgusztin Stefan]] volt).
A Nyugat-ukránUkrán KöztársaságNépköztársaság kormányának tanácsára mint tapasztalt katona ő irányított a Kőrösmezőn az 1919. január 8-i hucul felkelést, melynek nyomán kikiáltották a [[Hucul KöztársaságotKöztársaság]]ot. Megpróbálta kiterjeszteni a Kőrősmezőre és környékére támaszkodó Hucul Köztársaság területét, ezért megkísérelte visszafoglalni a román megszállás alatt lévő Máramarosszigetet. A hucul csapatok azonban vereséget szenvedtek, a városból nem sikerült kiszorítani a román csapatokat.
1919. január 21-én részt vett a Huszton[[Huszt]]on megtartott össz-ruszin népgyűlésen, ahol a megalakult Ruszin Központi Néptanács tagjává választották, és kinevezték a néptanácsnak a Nyugat-Ukrán Népköztársaság Sztanyiszlavban székelő kormányához akkreditált képviselőjévé. A Nyugat-Ukrán Népköztársaság bukását követően visszatért Kőrösmezőre, ahol azonban 1919. június 12-én a román hatóságok letartóztatták és, a máramarosszigeti katonai akciója miatt elítélték és [[Bukarest]]ben bebörtönözték. A bukaresti ukrán misszió közbenjárására azonban hamarosan szabadon engedték. Még bukaresti fogvatartása alatt memorandumot intézett az ungvári Központi Ruszin Néptanácshoz annak érdekében, hogy Kárpátaljával együtt Máramarosszigetet is [[Csehszlovákia|Csehszlovákiához]] csatolják.
A [[Podkarpatszka Rusz]] létrehozását és Csehszlovákiához csatolását, valamint a nyugat-ukrán állam bukását látva, Klocsurak a csehszlovák orientáció támogatója lett. [[1920]]-ban a Podkarpatszka Rusz szociáldemokrata pártjának egyik szervezője, valamint a párt lapjának, az ''Narod'' (1922–1934 között ''Vpered)'' című lapnak a főszerkesztője volt. Egy idő után azonban felhagyott a politikával és fakereskedéssel kezdett el foglalkozni, amíg az 1929–1933-as gazdasági világválság a csődbe nem sodorta. Ez vitte vissza a politikai életbe, 1934-ben belépett az Agrárpártba, a párt ukrán szekciójának a tagja lett, és a párt lapjának, a ''Zemlja i volja'' („Föld és szabadság”) lapnak a főszerkesztőjeként tevékenykedett. 1920-tól a [[Proszvita]] közművelődési társaság elnökségének is tagja volt, valamint a Podkarpatszka Rusz dohánytermelői szövetségének főtitkári posztját is betöltötte.
1938-ban a Központi Ruszin Néptanács delegációjának tagjaként részt vett Prágában a Podkarpatszka Rusz autonómiájáról a cseh kormányzattal folytatott tárgyalásokon. 1938 januárjában a ruszin szojm tagjává választották. [[Avgusztin Volosin]] kormányában 1939. március 7–15. között egészségügyi, közmunkaügyi és gazdasági miniszter, majd március 15-én védelmi és mezögazdaséági miniszter volt. A Volosin-féle Kárpátukránkárpátukrán államalakulat bukása és Kárpátalja Magyarországhoz[[Magyarország]]hoz történt visszacsatolását követően a németek által megszállt Prágába menekült, ott élt a [[második világháború]] évei alatt. A Prágát elfoglaló [[Szovjetunió|szovjet]] csapatokkal érkező [[SZMERS|SZMERS-különítmény]] 1945. május 14-én letartóztatta, majd a Szovjetunióba deportálták. Szovjetellenes tevékenység vádjával nyolc év kényszermunkára ítélték, a [[vorkuta]]i [[Gulag]]-táborban tartották fogva. Büntetését 1953-ban életfogytiglani fogvatartásra módosították. Csak [[1957]]-ben térhetett vissza Prágába mint csehszlovák állampolgár. Élete hátralevő részében feketemunkásként geológiai méréseken dolgozott. Emlékiratainak első kötetében a Hucul Köztársaság történetét dolgozta fel, a második kötetben pedig az 1919–1945 közötti időszakot tekintette át. Emlékiratainak harmadik kötetét az 1945-től 1957-ig terjedő fogvatartásának akarta szentelni. Visszaemlékezései első kötetét ''Do voli'' („A szabadságig”) címmel 1978-ban adták ki [[New York]]-ban. A második kötet előkészítése során a kéziratot a csehszlovák állambiztonsági szervek lefoglaltákmegtalálták és elkobozták, sorsa ismeretlen.
==Források==
|
