„Harckocsi” változatai közötti eltérés

A [[második világháború]] kitörésekor, [[1939]]-ben csak igen kevés hadsereg ismerte fel a harckocsikban rejlő lehetőségeket. [[szeptember 1.|Szeptember 1-jén]] a német hadsereg megkezdte [[Lengyelország]] lerohanását. Noha a lengyel hadsereg az ötödik legnagyobb és legkorszerűbb hadsereg volt a világon, mégsem készült fel az új típusú háborúk korszakára. A lengyel vezérkar a támadás idején hét hadsereget mozgósított, összesen 30 gyalogoshadosztályt, 11 lovasdandárt és mindössze 1 könnyűharckocsi-dandárt. Hadserege ebben az időben, szomszédaihoz hasonlóan éppen átszervezés alatt állt, és a lovas egységek motorizálása meglehetősen lassan haladt. A lengyelek egyetlen ütőképes harckocsi-típusa a [[7TP]] könnyű harckocsi volt, a 37  mm-es Bofors páncéltörő lövegen alapuló harckocsiágyúval felszerelve. Az összehangolt német szárazföldi és légi hadműveletek következtében a legtöbb lengyel harckocsi elpusztult vagy zsákmányul esett. A ''Blitzkrieg''-taktika sikerében nagy szerepet játszottak a fő csapásokat mérő páncélosok összevont egységei és az őket támogató [[zuhanóbombázó]]k. Az áttört védelmi vonalakon menetben behatoltak az ellenség hátországába, szétzilálva a kommunikációs hálózatokat, megakadályozva ezzel, hogy az elszakított egységek újraegyesüljenek. Az áttörések kiszélesítésére, a keletkezett résekbe a mögöttük haladó gépesített gyalogos alakulatok hatoltak be. Az ő feladatuk a „zsák szájának” nyitva tartása volt (azaz a szárnyak biztosítása) mindaddig, amíg a nehezebb fegyverzetű gyalogság és tüzérség meg nem kezdte a mozgó frontra való felzárkózást, vagy a körülzárt lengyel egységek felszámolását, harcképtelenné tételét. Az áttörések sikeréhez hozzájárultak a különleges egységek „diverziós” bevetései, a zavar és félelemkeltés, terrorbombázás és a rendkívül hatásos, jól képzett vezetés.