„Phil Rudd” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
23. sor:
Márciusban szerződést írtak alá a Mushroom Recordsszal. Júliusban kiadták első kislemezüket. Aztán szeptemberben és oktoberben felléptek a GTK-ben. 1974 végén felvették első lemezüket, '''Something To Say''' címmel. Ahogy a korábbi kislemeznek, ennek az albumnak is Lobby Loyde volt a producere. Egy viharos, tizenkét órás session alatt rögzítették a teljes anyagot. Anyagilag igencsak rosszul álltak, amit Rudd szóvá is tett. Rögtön bajkeverőnek bélyegezték. Ezek után novemberben ki is tették a szűrét. Az album [[1975]] [[január]]jában került a boltokba. Érződött, hogy még nem találták meg saját hangjukat. A felvétel alig adott vissza valamit a koncertek nyers hangzásából. A '''Buster Brown''' még közel egy évig dolgozott, mielőtt végleg feloszlott.
A következő néhány hónapban Rudd az apja műhelyének udvarán mosta a kocsikat. Aztán a '''Coloured Balls''' tagja, '''Trevor Young''' jelentkezett nála. Young említette neki, hogy az [[AC/DC]] [[dob]]ost keres, és azt javasolta, hogy nézzen le az egyik próbájukra. Rudd megkérte Geordie Leachet, hogy kísérje el, és hozzátette, hogy az együttes nem csak dobost, de basszusgitárost is keres. Geordie Leach azonban nem élt a lehetőséggel.
[[Fájl:PhilRudd.JPG|balra|bélyegkép|200px|Phil Rudd egy 2008-as koncerten.]]
A próbatermet a [[Lansdowne Road]]-i ház halljában rendezték be. A srácok egytől egyig alsógatyában rohangáltak. Ruddnak ilyen körülmények között kellett bemutatkoznia. Nem kellett félteni őket, alaposan levizsgáztatták a [[dob]]ost. Eljátszottak néhány számot a már felvett, és nemsokára a boltokba kerülő [[High Voltage]]-ről, és [[rock and roll]] klasszikusok is terítékre kerültek. Gyakorlatilag mindennel megpróbálkoztak, amiből kiderülhetett, Rudd elég húzosan tud-e [[dob]]olni. Elég gyorsan világossá vált, hogy megtalálták a megfelelő embert, és ott helyben bevették a bandába. Ígéretet tettek, hogy rendszeresen fel tud majd lépni velük. Rudd nagyon boldog volt. ''Nem gyakran botlik az ember olyan arcokban, mint Malcolm és Angus '' - nyilatkozta Matt Peiken a '''Modern Drummer'''nek [[1996]] [[augusztus]]ában. Eredetileg Bon akart [[dob]]olni, de mivel olyan jó hangja volt, ő maradt az énekes. Maga is [[dob]]os lévén Bon azonnal kiszúrta, ha tehetséges ütőssel találkozott. Baromira bejött neki Rudd minden modorosságtól mentes, letisztult játéka. Rudd helyzete megszilárdult a bandában. Egészen [[1983]]-ig volt a banda tagja, ekorra viszont már nagyon megvolt zuhanva. Ruddra a [[Highway To Hell]] óta egyre nagyobb nyomás nehezedett. Bon halála talán még Angusnál is jobban megviselte. Ezt a terhet cipelte magával a [[Back In Black]], sőt talán még a [[For Those About to Rock]] turnéja alatt is. ''Úgy éreztem teljesen kiégtem.'' - mesélte utóbbb. Malcolm számára egy személyes ügy tette be végleg a kaput. Rudd valami csúnya nézeteltérésbe keveredett valakivel, aki közel állt a Young-klánhoz. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Májusban, [[Nassau]]ban aztán Malcolm és Phil csúnyán összekapott a történteken. A [[gitár]]os közölte vele, hogy az első géppel tűnjön el, és az ügyet ezzel lezártnak tekintette. Angus teljesen le volt törve. Volt még egy komoly probléma: Rudd csúnyán rácsúszott a [[drog]]okra, és teljesen kiégett.
Mióta Phil kikerült a zenekarból, [[Új-Zéland]]on, Rotoruában élt. A távozását követő hat évben nem fogott [[dob]]verőt a kezébe. Ennek ellenére elfoglalta magát, [[helikopter]]rel röpködött az új-zélandi tájak fölött, belevetette magát régi passziójába, az autóversenyzésbe, sőt még lővészversenyekre is járt, ahol gyakran nyert is. Igazán azonban csak akkor tért vissza belé az élet, amikor megépítette saját stúdióját, a The Mountain Studiost. Hosszú évek óta ez volt az első jele, hogy kezd visszatérni a kedve a zenéléshez. Helyi bandáknak adta ki a stúdiót, ő pedig hangmérnökként dolgozott. Egy zenekar, akik Rudd stúdiójában vették fel a számaikat, egész ígéretes produkcióval álltak elő. Rudd tisztában volt vele, hogy a következő lépés a turné és a promóció lenne. Mindezt a földkerekség egyik legnagyobb rockzenekarával szerzett tapasztalatai miatt tudta, és egész egyszerűen nem érezte elég erősnek magát, hogy visszatérjen a zenei élet körforgásába. Idővel azonban megszűntek ezek az ellenérzések, és mire az [[AC/DC]] [[1991]]-ben [[Új-Zéland]]ra érkezett a [[The Razors Edge]] turnéval, Phil Rudd már készen állt a bevetésre.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Phil_Rudd