„Gách István Lipót” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
alap
 
1. sor:
'''Gách István Lipót''' ([[1880]]. [[március 31.]] - [[Budapest]], [[1962]]. [[február 19.]]) festő, szobrász
==Tanulmányai==
[[Budapest]]en járt a középiskolába, a neves, sok tehetséget kibocsátó IV. kerületi Reáliskolába. Ugyanitt végzett [[Róth Miksa]], [[Lechner Ödön]], [[Schulek Frigyes]], [[Steindl Imre]], [[Pecz Samu]], [[Kauser Lipót]], [[Gerster Kálmán]], [[Berán Lajos]] és [[Zala György]] is. Azután az [[IparművészetiMoholy-Nagy Művészeti Egyetem|Iparművészeti Iskolába]] iratkozott, ahol mintázni tanult. Ezt az iskolát kitűnő eredménnyel végezve, 1900-ban [[Zala György]] műhelyébe került, ahol, két éven át dolgozott. Egyebek mellett a budapesti Andrássy-emlékszobor két domborművét (''A berlini kongresszus'' és ''A koronázás'') munkálta ki. Közben pályázott a [[zalatna]]i Lukács-emlékműre, egyszerre két pályamunkával is. Az egyiket a bizottság díjazta, a másikat megvásárolta. E siker után [[Párizs]]ba ment s ott folytatta tanulmányait.
 
==Pályája==
Két év után hazatért, műtermet bérelt s attól fogva résztvett a Műcsarnok kiállításain. [[Szamovolszky Ödön]]nel társulva, 1907-ben elnyerte a Szabadságharc szoborpályázaton az első dijat és a kivitellel való megbízást. Azóta több síremléket is készített, ilyenek a ''Gundel-család'' sírja (Kerepesi temető), a ''Löw-család'' sírja (Rákosi temető). Az I. világháború után fogolyként egy ideig [[Taskent]]ben élt. Hazatérve alkotásaival több díjat nyert. 1928-ban kollektív bemutatón vett részt a [[Műcsarnok]]ban. Művét őrzi a [[Magyar Nemzeti Galéria]] is. Később főként aktszobrokat formált.