„Téli háború” változatai közötti eltérés

A Szovjetunióban beindult a sajtókampány: „Likvidálni az aljas bandát!”. Sztálin hivatalos bocsánatkérésre szólította fel a finn kormányt, amely nem tett eleget a felszólításnak. Ez már oknak elegendő volt az addig érvényben lévő [[szovjet–finn megnemtámadási szerződés]] felbontására. A finnek biztosak voltak ártatlanságukban, de az csak irattári kutatásokból derült ki, hogy a lövésekre a belügyminisztérium csapatait Leningrád közelében felügyelő párttitkár A. [[Zsdanov]] adott utasítást. A finn [[Suomen Kuvalehti]] újság [[Dimitrij Volgokonov]] szovjet [[vezérezredes|vezérezredessel]]sel közölt riportjában elhangzik, hogy pusztán ürügyre volt szükség a támadáshoz. Ha nem ez lett volna az ürügy, akor mást találtak volna ki.<ref> Sütő László: A 105 napos finn téli háború 1939. november 30. – 1940. március 13. Ad Acta - A Hadtörténeti Levéltár Évkönyve, 1999. ISSN 1417–9598</ref>

Csak [[Magyarország]] küldött önkénteseket olyan szervezett egységben, ahogy azt a finnek kezdetben kívánták. Magyarországon az önkéntesek toborzását a háttérből [[gróf Teleki Pál]] kormánya szervezte. A toborzási felhívást tartalmazó röplapok december 16-án jelentek meg és márciusig kb. 25&nbsp;000 férfi jelentkezett önkéntesnek a megtámadott [[finnugor nyelvrokonság|rokon nép]] megsegítésére. A jelentkezőket nagyon megszűrték: csak büntetlen előéletű, nőtlen, letöltött katonai szolgálattal rendelkező férfiak jelentkezhettek, akiknél megvizsgálták, hogy nem [[kommunizmus|kommunista]]-szimpatizánsok-e. Végül ezt a számot lecsökkentették 5000 főre, amelyből egy [[zászlóalj]] 346 fővel, [[Kémeri Nagy Imre]] [[főhadnagy]] vezetése alatt meg is érkezett [[Finnország|Finnországba]]ba. Főleg [[Budapest]], [[Nagykanizsa]] és [[Debrecen]] környéki férfiak utaztak ki Finnországba.

A magyar katonák [[március 2.|március 2-án]] érkeztek meg Finnországba, egy hónapos magyarországi kiképzés, majd hosszú, az egész [[európa]]i [[kontinens]]t nyugatról megkerülő út után. A magyar önkéntesek Nyugat-Európában különvonaton utaztak, mint „sítáborba utazó turisták”. [[Edinburgh|Edinburgh-ből]] [[Bergen|Bergenbe]]be angol védelem mellett hajóztak be, mivel a [[Nagy-Britannia]] és a [[Német Birodalom]] közötti hadiállapot miatt tartani lehetett német támadásoktól. Fegyvereket nem vittek magukkal, de a magyar kormány más utakon összesen 1 millió pengő értékben küldött hadfelszerelést, hadianyagot Finnországba. (például [[Szent-Györgyi Albert]] a [[Nobel-díj|Nobel-díjához]]ához kapott összeget teljes egészében Finnországnak ajánlotta fel.)

A hosszú út oka az volt, hogy a [[Német Birodalom]] nem engedélyezte sem csapatok, sem hadianyag áthaladását a területén (egyrészt a [[Molotov-Ribbentrop paktum]] miatt; másrészt pedig mert gr. [[Teleki Pál]] miniszterelnök nem engedte meg, hogy a [[Wehrmacht]] magyar vasútvonalakat használjon [[Lengyelország]] lerohanásához) és hazánk a területgyarapodások ([[Bécsi döntések|I. Bécsi döntés]]) miatt még rosszabb viszonyban volt szomszédaival (bár azok is a [[Tengelyhatalmak|tengely]]hez tartoztak). A magyar kormány által szervezett zászlóaljon kívül még kb. 20 fő érkezett Magyaroszágról Finnországba teljesen egyénileg. Az önkéntesek kiválasztásánál előnyt jelentett a harctéri tapasztalat, ezért több olyan katona is csatlakozhatott, akik korábban a [[Spanyol Polgárháború|Spanyol Polgárháborúban]]ban, illetve felvidéki és erdélyi katonai akciókban részt vettek. Erről tanúskodnak azon Lapuai Múzeumban őrzött archív negatívok, amelyeken a katonák a [[Felvidék]] felszabadításában (1938) részt vállaló katonáknak kiosztott "[[Felvidéki Emlékérem|Felvidéki Emlékérmet]]" viselnek.

A békekötés után a magyar katonák határőrizeti feladatokat láttak el [[Lappeenranta]]-ban. A magyar önkéntes zászlóaljat március végén Lapuában Mannerheim [[tábornagy]] személyesen is meglátogatta. 16 tisztet a Fehér Rózsa Lovagrend II. osztályú keresztjével tüntette ki, míg Kémeri Nagy Imrének a Fehér Rózsa Lovagrend I. keresztjét adományozta és [[százados|századossá]]sá nevezte ki (amit később a [[Honvéd Vezérkar]] is elismert).

A magyar zászlóalj végül [[1940]] [[május]]ában érkezett vissza Magyarországra. [[Turku|Turkuban]]ban szálltak hajóra, majd a németországi [[Stettin|Stettinből]]ből (ma [[Szczecin]], Lengyelország) német vasútvonalakon, különvonaton, német őrség mellett érkeztek Magyarországra (a visszaútnál a német kormány már lehetővé tette, hogy a területén haladjanak keresztül). Budapesten Gr. Teleki Pál miniszterelnök fogadta őket. Az önkéntesek minden felszerelésüket Finnországban hagyták. Visszaútjuk költségeit a finn kormány állta.

A [[Kreml]] már az első napokban belátta, hogy a megkezdett háborúból nem lesz [[Blitzkrieg]]. Hogy a megtépázott tekintélyéből valamit mégis mentsen, győzelemfélét akart felmutatni. Nem sikerült áttörnie északon, Murmanszk felöl Lappföldön és Finnmarkon keresztül a Norvég kikötők felé, és nem sikerült ezáltal Atlanti-oceáni jégmentes kikötőt szereznie, bár a Murmanszki kikötő körül területeket szerzett. Megszerezte továbbá a Balti tengeren a télen is hajózható Hanko félszigetet flottabázis céljára. Kénytelen-kelletlen azonban sutba tette „Népi Kormányát” (mert [[Moszkva]] sokáig ragaszkodott ahhoz, hogy csak a „törvényes”, vagyis a Kuusinen-féle (báb)kormánnyal ül tárgyalóasztalhoz) de követeléseit megnövelve ült le tárgyalni újból most a „háborús provokátorok bűnös kormányával” (vagyis a törvényes kormánnyal). [[Finnország]] [[1940]]. [[március 12.|március 12-én]] [[Moszkva|Moszkvában]] kénytelen volt aláírni a súlyos feltételeket, mert a háborúban kimerült, állásainak védelmére a tavaszi olvadás után nem lett volna képes a hatalmas háttérgazdasággal rendelkező Szovjetunióval szemben. Területének kb. 10%-áról kellett lemondania (kb. 40 000 &nbsp;km²). Az ott élő mintegy félmillió embert [[Finnország]] más területeire telepítették, vigyázva arra, hogy a közösségeket, családokat ne szakítsák szét. Bár a fentiek a [[trianoni békeszerződés]]hez képest enyhének tűnhetnek, de az elcsatolt területek miatt az ország stratégiai helyzete nagyon meggyengült.

{{II.Második világháború}}