„Nagy Imre (költő, 1896–1942)” változatai közötti eltérés

Nagy Imre sorsa egy a több millió elszegényedett közép-európai paraszt emberével. Örömét lelte a verselésben és sorai úgy szakadnak ki belőle, amint a népdalköltők, ballada-, vagy rigmusfaragó őstehetségekből mindig is előtermett. A messzi ismeretlen, tudatalatti álomvilágból botladoznak elő. Ébren álmodott szavakat, csonka, kemény mondatokat egy képzeletbeli siratófal előtt, melynek súlyos köveit láthatatlan titánok hordják újra és újra rakják a szegény emberek arca elé. Nyomot hagyni ebben a rettenetes és közönyös világban, ahol a létminimum korlátlan mélységekbe tudott fordulni, megtagadva ételt és fedelet, reményt és jövőt sokaktól, sokáig, a sírig…<ref>Fábián Gyula: „Népemre pedig sorsot vetettek” : emlékezés Nagy Imrére, Sárrétudvari paraszt-költőjére. Kortárs, 1971.? Innen való?</ref>Sajnos nem tudom, honnan való ez az idézet, de ez így nem is való lexikoncikkbe.– ~~~~-->