„David Rohl” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
terminológia és pár megjegyzés a tárgyi tévedésekkel kapcsolatban
30. sor:
Az ISIS [[1985]]-ös alapításakor annak első igazgatója lett, a következő évtől a ''Journal of the Ancient Chronology Forum'' szerkesztője. [[1988]] és [[1990]] között szerezte meg egyiptológusi diplomáját a londoni ''University College''-ben. Disszertációjának témája az egyiptomi Harmadik Átmeneti Kor kronológiájának felülvizsgálatáról szólt. Elnöke lett a Sussex Egyiptológiai Társaságnak (SES), és szerkesztője az ''Eastern Desert Survey Riportnak''. [[1990]]-től az egyiptomi keleti sivatag régészeti felmérésének vezetője. [[1995]]-ben jelent meg a ''Fáraók és királyok'' című könyve, amely egy csapásra ismertté tette a nevét régészkörökben is, és a szélesebb érdeklődők körében is.
 
Ebben a könyvében a [[Közel-Kelet]] új kronológiai rendszerét javasolja bőséges indoklással. Az egyiptológusok körében nem elfogadott az álláspontja, bár új szemléletmódja már most érezhető lassú változásokat hozott az egyiptológia tudományába. Ezek közé tartozik, hogy ma már kevesen gondolják komolyan a bibliai ''Sisák'' király és az egyiptomi [[I. Oszorkon]] azonosítását<!-- mert harminc évre visszamenőleg II. Sesonkkal azonosították-->, vagy szintén kevesen kételkednek már abban, hogy az egyiptomi [[Harmadik Átmenetiátmeneti Időszakkor]] néven nevezett korszak egyes uralkodóházai egyidőben trónoltak.<!-- amit soha nem is vont kétségbe senki -->
 
== Bibliográfia ==
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/David_Rohl