„Mihail Andrejevics Szuszlov” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Visszavontam 92.249.232.48 (vita) szerkesztését (oldid: 6456655) Indoklás nélkül törölt bekezdést állítottam vissza.
18. sor:
 
A későbbiekben az egyik fő szervezője annak a puccsnak, amely elmozdítja Hruscsovot és [[1964]] októberében [[Leonyid Brezsnyev]]et emeli a pártfőtitkári székbe. Halálát jelzésnek tekintik a Brezsnyev utódlásáért folyó harc megindulására, amelyet [[Jurij Andropov]], Szuszlov ideológiájának folytatója nyert meg [[Andrej Kirilenko]] és [[Konsztantyin Csernyenko]] előtt.
 
==Szerepe 1956-ban==
[[1956]] júniusában Szuszlov volt az, aki kétértelmű moszkvai üzenetet adott át a magyar pártvezetésnek, amely szerint Rákosinak maradnia kell, de [[Kádár János]]t is be kell emelni a vezetésbe, mint a nép emberét, és mint nem zsidó származású pártembert. Szuszlov kiemelte, hogy túl sok a zsidó a magyar vezetésben, kifejezve azt az SZKP-ben akkor uralkodó véleményt, hogy ha „nemzeti káderekkel” erősítik a magyar pártvezetést, le lehet szerelni a fokozódó belpolitikai elégedetlenséget Magyarországon.
 
Szuszlov október 24-31 közt és novemberben újra Magyarországon járt, más szovjet vezetőkkel együtt és fontos szerepe lehetett a szovjet álláspont alakulásában.
 
==Külső hivatkozások==