Budapesten jogi doktorrá avatták és közigazgatási szakvizsgát tett. Vidéken szolgabíró, majd a [[Pesti Hírlap]] külső munkatársa. Ezután szésőjobboldali lapok cikkírója. [[1939]]-ben csatlakozott a nyilas mozgalomhoz, [[1941]]. szeptemberétől [[Szálasi Ferenc]] megbízásából a [[Nyilaskeresztes Párt]] külügyi vezetője lett. A [[Margarethe hadművelet|német megszállás]] után ([[1944]]. [[március 19.]].) többször tárgyalt a náci megbízottakkal a nyilas hatalomátvételről. Tájékoztatta a németeket a koronatanács elhatározásáról, hogy fegyverszünetet kér a szövetségesektől ([[1944]]. [[szeptember 11.]]). A [[nyilas puccs]] után [[Szálasi-kormány|Szálasi kormányában]] külügyminiszter lett (1944. október 16. – 1945. március 27.); a rémuralom elleni diplomáciai tiltakozásokat ő hárította el. Decemberben Szálasival [[Hitler]]nél járt; ő rendelte el a külügyminisztérium [[Németország]]ba telepítését. A háború után az amerikaiak elfogták és háborús bűnösként kiadták. A háborús főbűnösök perében (avagy a [[Szálasi-per]]ben) perében [[kötél általi halál]]ra ítélték. Habár kegyelemre javasolták, a [[Jankó Péter]] vezette bíróság elutasította kegyelmi kérvényét és [[1946]]. [[március 19]]-én [[Csia Sándor (politikus)|Csia Sándorral]]ral és [[Szöllősi Jenő]]vel együtt felakasztották.
