„Vanitas” változatai közötti eltérés

Vanitász (latin hiábavalóság, semmiség, hiúság, hazugság) a festészet több évszázados témája, gyökerei a [[zsidó]]-[[keresztény]] vallásosságban[[vallásosság]]ban keresendőek, amelyben a miden földi javak elmúlása központi fogalom és amely a Biblában is megtalálható ([[Prédikátor könyve]], [[Ótestamentum]] (Pré. 1, 2): „Minden hiábavalóság“.

Vanitász-motívumok alapvető álláspontja, hogy az ember nem ura saját életének, minden [[Isten]] kezében van, avagy „Ember tervez, Isten végez”. Legfeltűnőbbek az elmúlásra illetve az elmúltra utaló olyan képmotívumok mint a koponya vagy a (homok)óra. Az első jelentős vanitász-ábrázolások Németalföldről származnakm, nem véletlenül. A [[reneszánsz]] óta egyre terjedő vanitász-motívum szinte karikatúraszerűen ábrázolja a [[középkor]] és az [[újkor]], az ember vallásos alázatossága és a [[felvilágosodás]] öntudatos gőgje közötti egyre inkább tátongó szakadékot. összhang felbomlását Tetőpontját a barokk idején éri el, a festmény mintegy beismeri önnön hiúságát[[hiúság]]át. A XVIII. századtól egyre inkább az alázattól megszabadulni akarás motívuma érvényesül: az elképzelés, hogy az ember fejlődni akarása nem lehet hiúság. Körülbelül 1760-tól kezdődően a vanitász túlhaladása a [[polgári]] kultúra és életvitel központi témája lesz.