„Bozsik István (grafikus)” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
4. sor:
Bozsik István miskolci iparoscsalád gyermeke. Rajztehetségére igen korán fény derült, amikor még írni és olvasni sem tudott. A gimnáziumi évek alatt [[Imreh Zsigmond]]tól és [[Meilinger Dezső]]től tanult, majd [[Budapest]]en a [[Magyar Képzőművészeti Egyetem|Képzőművészeti Főiskolán]] [[Ék Sándor]], [[Barcsay Jenő]] és [[Pap Gyula]] voltak a mesterei. 1964-től [[Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíj|Derkovits-ösztöndíjas]] lett.
 
A főiskola utáni évek termékeny időszaka révén a szakma megismerte, elismerte, figyelte. Igen művelt, széles érdeklődési körű művész volt. A vonalak látszólag kusza halmazából álló, aprólékos gondossággal felépített munkái a közönség előtt is ismertté tette nevét, briliáns rajztudását jóbarátja, [[Kondor Béla]] is elismerte, [[Nagy László (költő)|Nagy László]], a költő is támogatta. Amikor hazaköltözött Miskolcra, az indulás, az 1960-as évek lendülete egy darabig még szülővárosában is kitartott, szerepelt néhány gyűjteményes és önálló kiállításon, rajzai rendszeresen megjelentek az Észak-Magyarország napilapban és a Napjaink című irodalmi folyóiratban. Kiemelkedően fontos munkája a ''Miskolc képzőművészete'' című, a város képzőművészeti történetét feldolgozó munkája, amely 2005-ben jelent meg az Ezredvég folyóiratban. A visszafogott szereplések ellenére is hosszú évtizedeken át Miskolc művészeti életének karakteres egyénisége volt. Sokat publikált, helyi és országos lapokban, folyóiratokban jelentek meg írásai. Szívrohamban halt meg 2006-ban.
 
==Főbb publikációi==