„Manzikerti csata” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Bot: következő hozzáadása: fa:نبرد ملازگرد |
a →Mérleg |
||
66. sor:
A vereség ellenére viszonylag csekélyek voltak a bizánciak veszteségei. Mivel a döntő ütközet éjszaka történt, a törökök nem indultak a görögök üldözésére, feltehetően sok katona életét megmentve. Sőt Arszlán seregei még a várost sem foglalták el azonnal.
Dukász hadai érintetlenek maradtak, és a hadvezér visszasietett velük Konstantinápolyba, ahol az ifjú [[VII. Mihály bizánci császár|VII. Mihály]] császárt egyeduralomhoz juttató puccsot hajtott végre IV. Rómanosz ellen. A többi bizánci egység újra rendbe szerveződött, és Dokeia mellett csatlakozott hozzájuk az egy hét után szabadon engedett uralkodó.
Jóval a csata után a manzikerti csatát katasztrófaként könyvelték el a Bizánci Birodalomra nézve; a későbbi források jócskán eltúlozták a hadseregek létszámát és a veszteségek mértékét. A bizánci történészek gyakran siránkoztak a csata rettenetességén, kinevezve azt a birodalom hanyatlásának kezdőpontjául. Valójában az ütközet nem azonnal jelentett csapást – a legtöbb alakulat épen megmaradt, és az elkövetkező időszakban a Balkánon és Kis-Ázsiában harcolt tovább. Másrészről viszont bebizonyosodott a szeldzsukok számára, hogy a bizánciak nem sebezhetetlenek, országuk pedig nem a legyőzhetetlen, ezeréves [[Római Birodalom]], aminek eddig tűnt. Andronikosz Dukász bitorlása ráadásul politikailag is destabilizálta az államot, így nehezen lehetett megszervezni az Anatóliába vándorló törökök ellen a védelmet. A következő években a Szeldzsuk Szultánság meghódította Kis-Ázsia nagy részét. Ezzel Bizánc számára elvesztek fő gabonatermelő és toborzási területei.
| |||