„Ikonológia” változatai közötti eltérés

'''Ikonológia''' (ógörög εικών – kép) egy olyan 1920 és 1930 között kialakult [[művészettörténet]]i irányzat, amely a formai elemzés értékmegkülönböztető módszere valamint az [[ikonográfia]] mellett és ezeket kiegészítve mindenek előtt egy [[műalkotás]] szimbolizmusát értelmezi. Célja, hogy a műalkotást mint egy valamely „világnézeti elképzelés” megtestesülése, szimbóluma értelmezze. „Világnézeti elképzelés” gyökerezhet [[vallás]]ban illetve [[politika]]i vagy [[filozófia]]i jellegű ideológiában. Ennek megfelelően az ikonológiai kutatás bevon a vizsgálati körbe olyan, főként nem a magas művészetekhez tartozó ábrázolásokat (irodalmi ábrázolásokat is), amelyek segítenek tágabban értelmezni a műalkotások jelentését. Az ikonológiai módszer átformálta az építészettörténeti kutatások metodikáját is, tekintve, hogy építészetben ikonográfiáról nem beszélhettek.

EzenAz ikonológiai módszert először [[Aby Warburg]] alkalmazta 1892-teses [[strassbourg]]i disszertációjában, amelyben [[Botticelli]] két képere alkalmazta. Munkamódszerét pedig [[Palazzo Schifanoia]] [[ferrara]]i hónap-képeiről tartott előadásában nevezte először ikonológiai elemzésnek, bár ez a szóhasználat valószínűleg még csak spontán volt. A módszert így érthető módon eleinte a Warburg-iskola módszerének nevezték, amelyet tanítványai és munkatársai alkalmaztak, mint pl. Gertrud Bing, Fritz Saxl, Walter Solmitz, Edgar Wind és Rudolf Wittkower.

[[Erwin Panofsky]] 1939-től három lépcsős elemzés-sémává fejlesztette tovább a „Warburg-iskola” ikonológia módszerét: preikonográfiapreikonográfaikus elemzésleírás (präikonographische Analyse), ikonográfiaikonográfiai elemzés (ikonographische Analyse) és ikonológiai értelmezés (ikonologische Interpretation). (lásd erről az Erwin Panofskyról szóló cikket)