„Ikonológia” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
Az '''Ikonológiaikonológia''' (ógörög εικών – kép) egy olyan 1920 és 1930 között kialakult [[művészettörténet]]i irányzat, amely a formai elemzés értékmegkülönböztető módszere valamint az [[ikonográfia]] mellett és ezeket kiegészítve mindenek előtt egy [[műalkotás]] szimbolizmusát értelmezi. Célja, hogy a műalkotást mint egy valamely „világnézeti elképzelés” megtestesülése, szimbóluma értelmezze. „Világnézeti elképzelés” gyökerezhet [[vallás]]ban illetve [[politika]]i vagy [[filozófia]]i jellegű ideológiában. Ennek megfelelően az ikonológiai kutatás bevon a vizsgálati körbe olyan, főként nem a magas művészetekhez tartozó ábrázolásokat (irodalmi ábrázolásokat is), amelyek segítenek tágabban értelmezni a műalkotások jelentését. Az ikonológiai módszer átformálta az építészettörténeti kutatások metodikáját is, tekintve, hogy építészetben ikonográfiáról nem beszélhettek.
 
Az ikonológiai módszert először [[Aby Warburg]] alkalmazta 1892-es [[strassbourg]]i disszertációjában, amelyben [[Botticelli]] két képere alkalmazta. Munkamódszerét pedig [[Palazzo Schifanoia]] [[ferrara]]i hónap-képeiről tartott előadásában nevezte először ikonológiai elemzésnek, bár ez a szóhasználat valószínűleg még csak spontán volt. A módszert módon eleinte a Warburg-iskola módszerének nevezték, amelyet tanítványai és munkatársai alkalmaztak, mint pl. Gertrud Bing, Fritz Saxl, Walter Solmitz, Edgar Wind és Rudolf Wittkower.