„Tóth Zoltán (gyógypedagógus)” változatai közötti eltérés

 

 

 

1883. december 5-én, Nagykeszin született Tóth Zoltán. 20 évesen Léván szerzett tanítói diplomát (1903), majd 2 évvel később [[gyógypedagógia]]i tanári diplomát kapott Budapesten (1906). Ezen kívül a [[Budapesti Tudományegyetem]]en pedagógiát, pszichológiát és filozófiát is hallgatott, középiskolai tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1905-től, pályakezdőként már Budapesten a vakok intézetében dolgozott tanárként és Ranschburg Pál tudományos iskolájában is munkálkodott. Az [[I. világháború]] alatt a Rokkantügyi Hivatal szociális irodájának vezetője volt. 1919-től a Vakokat Gyámolító Országos Egyesülthez tartozó Ifjú Vakok Intézetének igazgatója valamint a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban előadó. 1922-től haláláig a saját szervezésű Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola előadója és igazgatója (1924-től). 1922-től 1940-ig az általa kezdeményezett Magyar Gyógypedagógiai Társaság főtitkára, és a Gyermekvédő Liga igazgató tagja. 1938-tól a Budapesten megalakuló Nemzetközi Gyógypedagógiai Társaság egyik alelnökévé választották nemzetközi elismertsége bizonyítékául.

 

 

 

19-20. század fordulóján a gyógypedagógia egyre inkább egységesedett, melynek következtében a testi fogyatékosok oktatása is a gyógypedagógia irányítása alá került. 1922-ben Tóth Zoltán a gyógypedagógiai főiskolai munkássága alatt felismerte a társterületek fontosságát a gyógypedagógia működése során. Ennek okán kapcsolatokat kezdett kialakítani egyéb szakterületek képviselőivel (pl. jog, orvostudomány, pedagógia, szociológia). Ennek hatására új koncepciójú gyógypedagógiát alapozott meg. Erre építette a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola koncepcióját, melybe bekapcsolta [[Ranschburg Pál]] intézetét, és amelyhez [[Szondy Lipót]]ot kérte segítségül tanárnak.

 

 

 

1922-1928 hároméves képzés folyt a Gyógypedagógiai Tanárképzőben, tanfolyamként olyan tanárok számára, akik a siketnémák, a vakok, gyengeelméjűek intézeteiben dolgoztak, továbbá a beszédhibákban szenvedőkkel foglakoztak. Ekkor már nők is felvehetőek voltak az intézménybe. A három év alatt elsajátították az elméletet, hospitálásokon vettek részt, módszertannal foglalkoztak, gyakorlati tanításokat tartottak, illetve gyakorlati szolgálattétel gyanánt osztályvezetésben próbálhatták ki magukat, melyet tiszteletdíjjal honoráltak.

Nagy újításnak számított az is, hogy Magyarországon először, nagyothallók és gyengénlátók is felvételt nyerhettek a felsőoktatásba.

 

Tóth Zoltán a gyógypedagógiát igen odaadóan képviselte a Gyermektanulmányi Társaságban és a Pedagógiai Társaságban is.

 

A felnőttek gyógypedagógiáját is művelni javasolta.

 

 

*A vakok képzeletvilága (Budapest. 1927)

 

 

 

Az egyéniség és egységesség – lehetséges harmónia. 2005

Dr. Tóth Zoltán emlékére, ELTE BGGYFK Gyógypedagógiai Történeti Gyűjtemény

 

 

*Markó László (2007): Új magyar életrajzi lexikon VI. SZ - ZS. Helikon Kiadó. Budapest