|
Bevezetés:
* ''invocatio'' (fohász) - a szerző segítségül hívja [[Isten]]t, [[Jézus]]t vagy a [[Szentháromság]]ot
* ''intitulatio'' (megnevezés) - az oklevéladó nevének és címének közlése
* ''inscriptio'' (címzés) - kihez szól az oklevél, ez lehet általános, kollektív vagy személyes
* ''salutatio'' (üdvözlés) - az oklevél olvasójának üdvözlése, pl. ''salutem in omnium Salvatore''
Tárgyalás:
* [[arenga]] - lényege az írásba foglalás, illetve az oklevélben szereplő jogi tény elvi megalapozása. Oklevéltől függ az arenga típusa: szolga felszabadításaokor szól az emberi szabadság eredetéről; a végrendeletkor a földi élet és a túlvilági boldogság összefüggéseiről; az írásbeliség funciója a véges emlékezettel szemben stb.
* ''promulgatio'' (közzététel) - akinek a tudomására kívánják hozni az oklevél tartalmát
* ''narratio'' (elbeszélés) - azokat az előzményeket, körülményeket foglalja magában, amelyek a jogi tény létrejöttéhez vezettek. A királyi adománylevelek összefoglalják azokat a tetteket, szolgálatokat, erényeket, amelyek a királyi jutalmazást kiváltották. Kiegészítik a szegényes magyarországi krónikairodalmat, a középkori krónikások is forrásként használták.
* ''dispositio'' (rendelkezés) - rögzíti a jogi tényt (pl. adománylevél, nemesítő oklevél stb.)
* ''sanctio'' (büntetés) - azt fogalmazza meg, mi vár arra, aki az oklevél rendelkezéseit nem tartja be
* ''corroboratio'' (megerősítés) - a hitelezés eszközéről, módjáról tájékoztat
Befejezés:
* ''subscriptio'' (aláírás) - az oklevéladó személy, tanúk, kancelláriai személy aláírása
* ''datatio'' (keltezés) - néha az oklevélben szereplő cselekmény idejét közli; [[pápa]]i mintára, a 13. század elejétől állandósul az uralkodói év is (''annus regni'')
A formuláskönyvek használata az oklevélírókat "elkényelmesítette", egyéniságük az arengában, a narratióban és a dispositióban bontakozhatott ki. A középlatin nyelv stílusát a rímes, majd ritmikus próza jellemezte.
== Fontosságuk történeti szempontból ==
| 